Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-12-31 / 53. szám
lusok, beadnák a kulcsot, a kormány bizvást kezébe vehetné a kinevezés jogát is. Az alkalmatlan 1790/1 : 26. t. c. a sutba kerülne, a jus supremae inspectionis pedig kézzelfogható volna. Vájjon nem ezen „uj korszakról® álmodozott-e szerkesztő ur újdondásza ? Gaál Mihály, agárdi ev. lelkész. BELFÖLD. Belmissió. Kisújszállás, dec. 18. E mai nappal a heves-nagykunsági egyházmegye nagyobb egyházaiban való gyűjtő munkám bevégezem s most sietek haza, hogy a közelgő szent ünnepeket kedves híveim között tölthessem el, elbeszélve nekik eljárásom s működésem eredményét. Valóban én a legjobb benyomások között válok meg ez egyházmegyétől, s ennek buzgó lelkipásztoraitól és népétől. A legmelegebb magyar vendégszerető kebellel fogadtak és láttak el mindenütt, s hozzájok való lépésem alkalmából csaknem mindeniknek ez volt fogadó szava: »higyje el, jobban fogadhatták valahol, de szívesebben sehol.4 E szívesség megköszönésére, érzem, hogy az én köszönő szóm kevés ; de az ily nemesszívüség, azt hiszem, nem is a köszönetben, mint inkább az öntudatban találja méltó jutalmat. S ezzel megkezdhetem utam további folyamát. Túrkevéről a mult hó utolsóján érkeztem Kenderesre, hol Győry Lajos lelkész ur vendége voltam. Neki már pár héttel előbb megígértem, hogy a mondott napra Kenderesre érkezem, s ott december elsején, azaz pénteken prédikálni szándékozom. A gyülekezet ifjú, ügybuzgó lelkésze semmit nem törődve azzal, hogy a péntek nem canonicus nap a prédikálásra, azonnal megtett minden lehetőt arra nézve, hogy dec. i-én, pénteken, minél többen jelenjenek meg a templomban. S munkálkodása csakugyan nem is veszett kárba, mert pénteken reggel a templomot megtelve találtuk ájtatos közönséggel, s prédikáltam előttök egyházam érdekében. A roppant sár miatt gyűjtést azonnal foganatosítani nem lehetett, hanem a presbyterium elhatározta, hogy ha az idő kedvező leend, kocsikat indítanak el és gyűjtenek. Az estét Horthy ur vendégszerető házánál töltöttük el, ki hallva a presbyterium határozatát, a lelkipásztor úrhoz fordulva azt mondá: „nem ér az semmit, hanem ha az út engedi, befogatok én s ugy megyünk együtt tisztelendő úr, s ugy gyiijtünk a becskerekiek számára.® Hogy mennyire jol estek lelkemnek a főgondnok úr szavai, azt én igazán kellőleg leirni nem tudom; de azt hiszem, hogy minden vallását igazán szerető szívnek igen jól fog esni az, ha hallani fog ilyen urakról, kik nem törődve idejökkel, faradságukkal, egészségükkel, munkálkodnak egy egyház megszilárdításán. Kenderesről december 2-án Karcagra mentem, hol Hajnal Elek ur vendége voltam, azon Hajnal Elek uré, kinek boldogult emlékű atyjának köszönheti a bánáti missio s igy Nagy-Becskerek is lételét. Karcagon december 3-ikára, vasárnapra volt kitűzve a prédikálás, azonban fájdalom, az idő oly járhatatlan rossz volt, hogy alig pár százan jöhettek el a karcagi nagytemplomba. Azonban mégis jöttek annyian a menynyien, kiknek én prédikáltam, s minthogy a közlekedés egyáltalán teljes lehetetlen volt, kijelentettem, hogy kegyes adományokat a következő két nap elfogadok a lelkészi lakon. S istennek legyen hála, szavam itt sem hangzott el a pusztába, hanem megtermette az gazdag gyümölcseit a szívekben, mert két nap alatt a karcagi nép 182 frt 25 krt s Öt véka gabonát hozott önkényt hozzám. Mély köszönet érte a jó karcagiaknak, érde.x mes lelkipásztoraiknak s polgármesteröknek, ki, hogy^ mennyire rokonszenvezett s rokonszenvez ügyünkkel, mu-: tatja az, hogy egy díszes társaságban a következő fel-1 köszöntővel fogadott : „Nagyon örülök, hogy láthatom azt az embert, akit mielőtt láttam volna, szerettem.® A bánáti elhagyatott hit- és vérrokonaink iránti rokonszenv ez, mi véghetetlen drága előttem. Karcagról december 7-dikéü Madarasra mentem s ott szándékoztam prédikálni csütörtökön. Azonban minthogy a lelkészek azt hitték, hogy két héttel előbb tett Ígéretem talán be sem válthatom, a gyülekezetet^ pedig felültetni nem helyes, azért nem hirdették ezt ki előre. Esdő szózatunkat azonban Hoffman Ferenc kántor ur szétkülaötte. Én azután csütörtökön, pénteken és szombaton a város által adott kocsin a gyülekezet ügybuzgó, páratlan lelkesültségű kántora által kisértetve bejártam az egyes házakat s gyűjtöttem 104 frt 95 krt. Ezenkívül egy délutánt felhasználva arra, hogy az iskolákat meglátogassam s adakozásra szólítsam, ezen felszólítás eredménye 14 frt 91 kr. lőn. Pénteken reggel pedig többek, különösen a városi hatóság felkérésére predikaltam, s a perselypénz 15 frt 90 krra rúgott, mihez hozzávéve a város érdemes, egyházát buzgón szerető, humánus főjegyzőjének, Farkas Sándornak utánam küldött 25 frt 80 krját, igy a Madarason begyült összeg tesz 160 frt 56 krt. Miért legelső sorban is a gyülekezet lelkipásztorainak, s Hoffman Ferenc kántor urnák, ki három nap járt velem a legnagyobb sárban, valamint Farkas Sándornak legforróbb köszönetemet fejezem ki. Madarasról december 9-én este érkeztem Kunhegyesre, csaknem olyan tájt, mikor már egy jó lélek sem jár kint, s másnap prédikáltam. Odamenetelemre a gyülekezet igen jól el volt készítve az iigybuzgó, s egyházunk iránt meleg érdeklődést tanúsító lelkészek által, s hogy templomi közönségünk mégsem volt valami nagy