Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-24 / 52. szám

tott az elhunythoz méltó velős tartalmú emlékbeszédet. Végre a temetőben Posch F. lelkész ur tartott a kedves halott felett szép elmélkedést s imát, melynek hatásos voltára csak azt emlitem meg, hogy kevés szem maradt szárazon annyival is inkább, minthogy kevés volt a helybeli kisérők köziil oly egyén, ki az elhunyt­ban egykori szeretett tanítóját nem gyászolta volna. Meg kell említenem, hogy mindhárom helyen a hely­beli férfi-dalárda szép eredménynyel közreműködött Raiger Lajos főíanitó vezetése alatt. íme tisztelt tanitó-társak, egy ránk nézve buzdító példa, mely e cikk homlokán álló téves tételt megcá­folja s melyből kitűnik, hogy a valódi érdem nem ma­rad megjutalmazatlanul soha, habár az csak néptanítóé is. Áldás emlékén 1 N. P. tanitó. 2—6 HIRDETE9EK. KÖNIG lelkésznél Budapesten (V. váci körút 76.) kaphatók: 1. Bibliai kézikönyv. Kalauzul a Szent-írás tanulmányozásához. Készítette Dr. Angus József, a royal asiatic society tagja. Lelkészek és theologiát tanulók számára. Angolból fordítva 46 ív földabroszokkal; vászonba kötve 3 frt 80 kr. 2. A zarándok Útja. (Képekkel.) Egész vászonba, cimmel, 25 ív kötve .... 80 » » » fél » , 25 , , .... 70 » 3. Bibliai földrajz. (Képekkel.) Palástina földabroszával 237* » » .... 70 » » » » » finom kötésben ...» .... 90 » 4. Bibliai régiségek , » földabroszával 23 , » .... 70 , » » » » finom kötésben 23 » „, .... 90 » 5. Hajnalpír. (Képekkel) egész vászonba kötve ......... 70 » » » közönséges kötésben .......... 40 „ 6. Napfeikölte » egész vászonba kötve ...... .... 70 » » » közönséges kötésben .......... 40 » 7. Krisztus és az Irás Dr. Saphirtól: . . 11 ív kötve .... 60 » 8. A vallás tisztítás első bajnokai magyarorsz. (képek.) IO72 » 30 , » » » finom kötésben ...... 50 » 9. Az örök élet utja 9 ív 10 » E munkák utánvét melletti megrendelésre postán bérmentesen küldetnek meg. II?ályáLz;a.ti ZETirdetiiiény-A kézsmárki ág. h. ev. elemi iskola első egyesített fiú- és leány-osztályában egy tanitói ál­lás, képezdét végzett ev. tanitó által február 12-iktől kezdve betöltendő. Kívántatik : tanképesitési okmány, a magyar és német nyelvnek ismerete, zenében és ének­ben való jártasság. Előadási nyelv a német. Fizetés: 290 frt készpénz 2—4 írt tandij, a körülbelül 30 v. 40 tanuló mindegyikétől ; 4—8 111. árpa, a temetési díjak */4 része, 44 Km. tüzelő fa házhoz szállítva. Képesitett folyamodók végleg alkalmaztatnak ; a nemképesitettek, kötelesek a jövő isko­lai év elejéig a szükséges tanitói vizsgát letenni. Személyes bemutatás kívánatos. Folyamodók kellőleg felszerelt kérvényeiket, 1883. január 15-kéig vagy személyesen, vagy alulírottra címezve nyújtsák be. Payer Hugó, egyh. s isk. felügyelő. 2—3 Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos : ZDr. Ballag"! 2^/Láx. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents