Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-24 / 52. szám

készité el tervezetét, melyből kiemeljük a következőket : 1. A tiszai kerület, marad a mint van. Lélekszám 142,246. 2. A dunántúli kerületnek természetes határa a Duna, ennélfogva hozzákapcsoltatik a és a zágrábi szórvány. I emozsonyi esperesse lekszám lenne 218,664* 3. A dunáninneni kerület, — melyben ez idő szerint „öt, teljesen pánszláv esperesség áll három hazafias esperességgel szemben" — megnagyobbittatnék Bars, Hont, Zólyom, Nógrád összes egyházaival, valamint a révkomáromi ekklézsiával. Lélekszám lenne 273,034. 4. A bányai kerület, a rajta ejtett érvágás: négy bányai esperesség kikeblezése után, nevére nézve „lucus a non lucendo" lenne, s ezért „alföldire" változtatná cégét. Híveinek száma 242,918 lelket tenne. E terv megvalósítása régi hagyományokat dönt meg, melyekre kivált az egyházi életben, nagy figyelemmel kell lennünk. Részünkről azonban meg vagyunk róla győződve, hogy egyházban úgy, mint az állami életben, pusztán a traditiók kegyelete nem képes fenntartani oly ócska intézményeket, melyek életképességüket egyébként be nem bizonyítják. A mi most már speciáliter a hazai ev. egyházat illeti: az bizonyára nem szőtte bele annyira magát mult jába, hogy ne tudjon abból kibontakozni. Nincs is rá oka, hogy valami nagy hévvel ragaszkodjék most érvényben lévő felosztásához, melyet abszolút kormány, másléi századdal ezelőtt, egy indorsátával rendelt el. III. Károly egyházrendezése a politikai kerületek határaihoz alkalmazkodott, s indokolása egyedül a sic volo, sic jubeo volt! Valóban, ideje már tekintetbe venni az ev. egyház megváltozott viszonyait, s az egybegyűlendő zsinaton, illetőleg az egyetemes konventen, a változott viszonyokhoz képest állapítani meg az egyes kerületek határait. Ily rendezés azonban nehezen megy még ott is, hol nincsenek féltékenykedő nemzetiségek, a minő a ref. egyház, mely, bár részletezett kerület-rendezési tervét elkészítettem,*) legutóbbi zsinatán e tárgyat még csak S'ZÓba sem hozta. Ha a traditiók által szentesitett egyház-csoportosítás megbolygatása veszedelmes darázsfészek még a reformátusoknál is : mennyivel kényesebb természetű az ev. egyházban, hol nemcsak a traditiók felforgatásáról, hanem azonkívül berzenkedő nemzetiségek megfékezéséről is van szó. Itt tehát óhajtott siker csak ugy remélhető, ha egyfelől az ev. egyház hazafias többsége, állami *) Egyházkerületeink rendezéséről. Prot. 1876. 46 sz. Egyh. és Isk. Lap, s nemzeti céljaink érdekében, nem ragaszkodik mereven a hagyományos felosztáshoz; másfelől, ha a nemzetiségi pártok lefegyvereztetnek. A mi az első föltételt illeti, részemről bízom abban, hogy a protestáns egyházban az ó szer iránti kegyeletet, az Eötvös által úgynevezett >falu tornyának patriotizmusát * le fogja győzni az egyetemes egyház legszentebb érdekének fölismerése. A protestantizmus szelleme különben is ellensége a traditiók föltétlen uralmának. A mi a második föltételt illeti, a nemzetiségi pártok lefegyverzése — protestáns egyházról lévén szó, — szerintem csupán abban az esetben érhető el, ha a kikerekités nem a nemzeti érdek, hanem a célszerű administratió nevében, az egymás iránti méltányosság, a helyrajzi viszonyok s lehetőleg a történelmi fejlődés szemmel tartásával javasoltatnék. E gyakorlati, békés szellemű szempontokat kell a felosztási uj tervezetben megvalósítani, s épen ezeket látom elhibázva a „Magyarország" emiitett cikkében. Már pl. a „Magyarország" cikkezője elszakítaná a mozsonyi esperességet a dunáninneni (pozsonyi) süperintendentiától, pusztán csak azért, hogy a dunántúli, legmagyarabb kerület magába foglalja Dunántul minden egyházát. S nem veszi észre a cikkíró, hogy épen ő, ki teljes erejét arra fordítja, hogy Dunáninnent kivegye a pánszlávok kezéből : a mozsonyi esperesség kikeblezésével egy megbízható, merőben német és magyar-ajku hazafias egyházmegyétől fosztaná meg a dunáninneni kerületet. Abban az esetben Pozsony, a dunáninneni superintendentia gyülekező helye, saját kerületének épen a legszélére esnék. Mozsonymegye tehát, nemcsak azért hagyandó meg a dunáninneni kerületben, mert magyar nemzeti célok teszik kívánatossá: hanem azért is, mert a tőszomszéd Pozsonynyal helyrajzi összefüggésben van, s a történelmi fejlődés cimén is mindig oda tartozott. Elannyira, hogy maga a pozsonyi esperesség, még a múlt században, gyülekezetei közé számlálta Lébeny kivételével, az akkoriban fennállott mind a négy mozsonymegyei egyházközséget, u, m. Gálost, Hegyeshalmot, Rajkát és Zurányt.*) Nógrád, a „hatalmas Nógrád" a cikkiró szerint, szintén Dunáninnenhez csatoltatnék. Ez, nézetünk szerint ép oly anomália lenne, mint az, hogy Nógrád, a ref. egyházi beosztás szerint Dunántúlhoz tartozik. Nógrád annyira hozzátapad Pestmegyéhez s annyira összefügg a Bányakerülettel, hogy erőszakolt kikeblezése ellen, az esperességnek hazafias egyházai is kétségkívül tiltakoznának. Annyival ís inkább, mert ebben az esetben, a bá*) Noui Eccl. Sehol. Annales euang. Ang. et Helv. Conf. in Austriaca monarchia. Schemnicii, 1793. Vol. I Tom. III. p- 4$—