Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-17 / 51. szám

törvény; Jézus az Isten fia. Kezdetben vala ez az ige az Istennél ... a kapernaumi főember hét órakor beszélt az igével4

stb. Szerzőnek eléggé jó érzéke van ahhoz, hogy a nagy közönséghez mi nyelven kell beszélnünk, ha annál hatni, épiteni akarunk. A színes buborékok, a nagyokat mondani látszó ürességek helyett, kövesse ezen jobb érzékét. Ott van p. o. a 3, 15, 18, 25-ik magyarázat mily egyszerűek, minden fellengző mondatoktól mennyire mentek, és mégis mily melegítők s építők. Ezeket s az ezekhez hasonlókat válassza szerző mintáiul. Az eszmék tisztázásáról szólva, felhívom szerző figyelmét egy, gondolom, csak tollhibára, ahol a jó lelkiismeretet isteni szikrának nevezi (1. 108.) és még másutt is. Volna egy másik észrevételünk is. A biblia magyarázatának nem az a célja, hogy a közönséget megismertesse a bibliai földrajzzal és régiségtannali, hanem megfordítva, ez utóbbiaknak az a hivatásuk, hogy a bibliát segítsék érthetővé tenni ; következőleg ez utóbbiakból a bibliamagyarázatokba csak annyit szabad bevinni, a mennyi az illető hely megértésére szükséges. Ámde szerző — amint munkájából sejtem, — nagy lelki élve" zettel tanulmányozta és tanulmányozza ezen bibliai segédtudományokat, és most már fiatal emberek szokásaként az őt gyönyörködtető ismeretekkel szeretne másokat is boldogítani, s ezért idevonatkozó ismereteinek gazdag tárházából kelletinél bővebb marékkal osztogat hallgatóinak. Azok, kik a bibliai régiségtanban óhajtanak maguknak bővebb tájékozást szerezni, e tekintetben is nagy haszonnal s élvezettel olvashatják végig e munkát ; de a ki tisztán bibliamagyazázatot akar olvasni, az talal bennök több feleslegest, mintegy erőszakkal odarántott régiségtani értekezést. Legkirívóbb e tekintetben az, amit a 83-dik lapon találunk, hol elbeszéltetvén Jézusnak a samaritán nővel való találkozása, ily advocem használtatik: „Mi pedig, midőn itt egy íérfit és nőt együtt láthatunk, érdekes lesz rajtuk megfigyelnünk, hogy a régi keleti népeknél a két nembeliek hogyan öltözködtek*. S ekkor aztán leíratik a keleti öltözék tetőtöl-talpig; magában véve eléggé érdekesen, ámde az illető bibliai helyre teljességgel nem tartozólag. Hanem ezzel szemben aztán annál inkább helyén levőnek találom a 112. lapon olvasható régiségtani ismertetést a zsinagógáról, ennek fejeiről, presbytereiről stb., a melyek részint az illető locust világosítják, részint a keresztyénség első századaira is fényt vetnek. A munka nyelvezetére fentebb már megtettem elismerést nyilvánító észrevételeimet, ez azonban nem zárja ki a lehetőséget egyes nyelvbicsaklásoknak. Egy pár ilyet találhatni p. o. az alább közlendő töredékben is : „a felzaklatott hullám bőszülten szalad s nagyokat fortyan« vagy a 98-dik lapon: ,Ker. János magára tüzelte Heródest« vagy a 109-ik lapon : „Ha keblünk magzatát, lelki * nyugalmunkat az élet viszontagságai kórágyba dör.tik is.8

Ha az ilyen egy-két hibás kifejezés avagy nagyon cifra frázis a munkából később kikiiszöböltetik, csak fokoztatik annak értéke. Ezek voltak gáncsoló észrevételeim, a munka nem csekély előnyeinek feltüntetése végett ide csatolok a XXV-ik magyarázatból, mely Márk 4, 35 —41

verseit tárgyalja, egy töredéket, ítéljen maga az olvasó, és ha nézetei az enyéimekkel találkozni fognak, pártfogásával buzdítsa és bátorítsa a munkás s már eddigelé is szép olvasottság jeleit felmutató szerzőt előbbre, magasabbra. Az emiitett töredék a következő : Jézus egyszer Galilea tengerén egy hajócskából, mint valami katedrából tanitá a parton hallgató sokaságot (v. 1.) — A kapernaumi oldalon történt; vele voltak tanítványai is. — Amint a tanításnak vége volt •»mondá nékik az napon, mikor késő volna : Menjünk a vizén túli.. — Szándéka volt átevezni tanítványaival túl felől Pereába, a gadarénusok földére, hogy ott is tanítson és gyógyítson. — »Elbocsátván azért a sokaságot* a sok beszéd után jól esett neki a pihenés, mígnem a hajócskának hátsó részében elszenderült egy fő aljon. — A fő alj odatétele bizonyosan a tanítványok műve volt a mély tisztelet és szeretetnél fogva. — Várták, hogy felébred s elindulhassanak. — De mivel már sötétedett is, gyanús felhők is tornyosodtak az égen és parancsát sem akarták felejteni, azért nem győzvén megvárni a felébredést, evezni kezdettek s »elvivék őtet ágy, amint vala a hajóban1

1

szelid álmaival, szétterült hajával. — Nem volt szükség, hogy ők az alvó Mesterrel egy hajóba üljenek s netán álmait zavarják, mert »valának más hajók is vele,*. noha ezeken csak olyanok utaztak, kik az Urat még nem ismerték (v. 41.) — A tanítványok ezek közé is szállhattak, Uruk mellé csak egy-két vigyázót rendelvén. — Elindulásuk csendes volt, a habok szinte altatóan ringaták a hajócskát, és az alvó Jézus ugyan minek ébredne fel. — De amint hova-tovább utaznak a tengeren, a sötétség mindig feketébb ; a felhők már dörögnek; utazásuk fele táján Jeruzsálem felől feltámad a szélvihar. — Hogy az eső is megered, az a legkisebb baj. — A felzaklatott hullám bőszülten szalad s nagyokat fortyan; „a habok bemennek vala a hajóba annyira, hogy a hajó megtelnék« ; — jaj, ha a szelid alvó eltalál merülni ! ? — Ilyenkor a több hajó egymásnak nem segedelmére, hanem inkább ártalmára van. A vihar itt ezt amahoz vágja ; most épen Jézusét veszi ostrom alá; szerencse, hogy ő ki nem vetődik, és még most sem ébred 1 Szegény kishitű tanítványok boszúsan tekintenek a Mester felé, hogy miért aludt el ennyire (Luk. 24: 21.) — Villám és éjszaka egymást cserélgetik : midőn a villám cikázik, akkor az egész tenger egy tüzes pokol ; ha pedig szünetel, akkor mintha a sátán dühöngene sötét birodalmában. — Most is egy nagy csattanás; a tanítványok nem bírván már a félelmet, meginganak; de az Úr angyalokkal álmodik ; nagy lelkének nyugalma is erős. -- Némely utas, ki őt nem isineri, még olyat is gondol, hogy ő meg van halva, pe-