Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-03 / 49. szám

a haza teljesen közönyösek voltak, — melyek, mihelyt a frigylada tűzhelye, a Jehovatemplum összeomlott, tüstént Összeomoltak, nekik a világ majd-e, majd ama szögletében kelle hazát keresni, s mivel vallásuknál egyéb nem maradt, idegen országok nyelvéhez intézményeihez simulni. S ha már másutt igy van, ugyan miért volt magyar hazánk kivétel ? miért nem all itt be a nemzetiséghez való simulás? miért lett a magyar zsidónak idegen nyelv az anya nyelve ? Felelhetnék rá, ha a régi Magyarország viszonyait akarnám felhozni válaszul, de a régi Magyarország nincs többé, a polgárság minden fiaira ki van terjesztve, a magyar nyelv államnyelvvé emelve, melynek tudása mindenkinek — ki az állam polgára — érdekében fekszik. Örömmel constatalom, hogy az ujabb időben szembetűnő haladást tett a magyarosodás az izraelitáknak mind közintézeteiben, mind magán köreikben, de tapasztalnunk kell most is, hogy egy nagy résznél más a családi, más a társadalmi nyelv. Miért e kétféleség ? Hiszen már a törvény megtiltotta egy földnek kétféle maggal elvetését; egy ruhának kétféle kelméből készitését, mert a kétféleséget üdvösnek nem találta. Mennyivel kevésbé üdvös lehet az a jellemképzés terén, ha kivált all V. Károly császárnak azon mondata : kinek mennyi nyelve, annyi lelke. Tudjuk, hogy az államnak legelső alapja a család. Amilyen a család, olyan az állam Ha hat a családban idegen nyelv, az idegen nyelvvel idegen szellem honosittatik meg, lehet-e meggátolni az ily szellemnek az államra is kiterjedését ? Azért engedje meg a tisztelt küldöttség nekem, egy öreg tanárnak, aki nemcsak a haza, hanem a kezünk alatt lévő izraelita ifjúság érdekében is szól, hogy szives köszönetemhez egy szives kérést is csatoljak: kérem, legyen szives a t hitközség oda működni, hogy ott is, hol tán még az emiitettem kétféleség uralkodnék, szűnjék meg az. Legyen az izraelita honpolgár testestől-lelkestől, külsőleg-belsőleg magyar. Tartsa meg vallását, vegye fel mint magyar honpolgár — ha már magának nincs a magyar nemzetiséget. Adja isten, hogy kérésem ne hangozzék üresen a pusztában. Adja isten,, hogy midőn lelke mély meggyőződéséből egy öreg tanár szól, ne találkozzék e felszólalás ellenszenvvel. Áldja meg a hitközséget az isten, ki mindnyájunknak Istene !(

< Majd fölzendült a múzsa dal, mit az öreg 50 év előtt készített iskola bezáró alkalmi dalnak, melyet sok éven zengett a Cantus ; az alatt előállt három öreg ember, tisztes aggok, olyan őszek, mint maga az öreg, 50 cv előtti első tanítványai. Üdvözölték ezek az életnek vén diákjai, a kik már kitanulták a curzust s várják, hogy majd nem sokára ki mennek az élet iskolájából, másvilágra, messze földre1

... Ez oly gyönyörű érzékeny jelenet volt, hogy leírni tollam gyenge s elfogódás nélkül rá visszaemlékezni sem tudok. Az öreg igy válaszolt: „Szeretett első tanitványaim! Az ének hangjai, mik most elhangzottak, a szavak miket én most hallottam, a megőszült alakok, kiket itt most előttem allani látok, ugy tetszik nekem, mintha halottakat támasztottak volna fel sírjaikból. Félszázad egy kis örökkévalóság, melyből a hosszas álom után alig bir felébredni az ember. Köszönöm azért nektek (engedjétek meg, hogy ugy szóllitalak, mint ezelőtt 50 évvel,) hogy megjelenéstekkel engem meglepve, e felébredést valóságga tettétek. Ti engem visszavarázsoltatok 24 éves koromba. Visszavarázsoltatok éltem legszebb korszakába, hol az egész világot szeretettel átölelő kebelben még semmi tövisek nem bojtorojáno.skodtak, visszavarázsoltatok oda, hol az akkor felpezsdült magyar költészetnek fiatal szépségeivel oly kedvtelve, oly melegen foglalkoztunk. És fájdalom, mind ez oda van, elmúlt, nincs többé. De ti az enyészet dacára fenntartottatok, megőriztetek egyet, mit az idő rozsda meg nem emészthet, t. i. a szeretetet, mely hajdan bennünket összecsatolt. Megőriztétek a pietást, melynek bebizonyítására ide eljöttetek, hogy öreg tanártokat a viszontlátás örömeivel felderítsétek. De bocsássatok meg, örömem nem lehet örömteljes. Ti az osztálynak '/l

Q

-ed része vagytok itt ; tehát azt kérdem °/1

0

-ed rész hol van ? Erre nekem is, nektek is, csak a sírok felelnek, de felel egyúttal az örökkévalóság hite, mely azt súgja nekem : nem vagy elfelejtve, az eiköltözöttek szellemei is körülötted repkednek, s az előtted megjelenteknek szives érzelmeiben mindnyájan osztoznak. E hit megnyugtat engemet; nyugodtan válok meg tőletek. Tartsatok fenn továbbra is irántam eddig megőrzött szereteteket, hogy az emlékezés szálai közöttünk meg ne szakadjanak. Isten áldja meg és tegye boldoggá még hátralevő élteteket.(

< Most jöttek az összes tanítványok Csepel)' Sándor pesti ügyvéd vezetése alatt a 48 előtti boldog időkből, s a 48 adiki tanulók, kikhez egykor, midőn mentek a hazát védeni s lobogókkal, zeneszóval mentek hozzá búcsúzni, igy szolt : „ha igy nem tennének önök, megtagadnám multamat, öszszetépve tűzbe hánynám irományaimat<

(

, majd az ötvenes évek fojtó gőze, majd a 60-as pengő sarkantyús, darutollas nagyreményű ifjai, s a 70-es alkotmányos aera alatt nevelkedettek, mind tisztes állásbeliek, már egész légió. Végre a mostani ifjúság-Mindegyik csoport gyönyörű viszon-üdvözletben részesült. Azt lehetne mondani, hogy az első tanítványok a nagyapák, a másodikak a fiak, a mostaniak már az unokák. Időrend szerint nagyon lehető is. A ki ezelőtt 50 évvel már nagy diák volt, ma már lehet végzett unokája is ! Tehát egész nemzedékek láncolatát nevelte, a kik most együtt ültünk örömmel lábainál. Az egész ünnepély egyszerű, de nagyszerű vult puritán egyszerűségében. A sok üdvözlet 4 órát vett igénybe, szinte sajnáltuk is az ünnepeltet a sok üdvözletre való felelet miatt; négy óráig beszélgetni is sok, hat még ünnepélyesen,[ komolyan és okosan 1 De most már kritizáljunk is egy kicsit. Az egész egyházkerület papi testülete tisztelgett testületileg papi ruha nélkül, az egész ünnepélyességet a keztyük mutattak. Ugy látszik, hogy egy idő óta szégyeneljiik ál-