Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-26 / 48. szám

egyháztanácsok megalakítására és időnkint való meg­újítására fennállott szabályok az új törvényekkel meg­lehetősen összevágnak, s miután ennélfogva nálunk e tekintetben igen könnyen belezökkenhetni az új kerék­vágásba : ezért rendeltessék el azonnal az egyháztaná­csoknak az új törvények szerint való szervezése. Az in­dítvány azonban a 21. §.-ra való hivatkozással mellőzte­tett, s ezúttal a presbyterek is meghagyattak helyeikön. Ilanem hat kellett intézkedni azonnal a conventi és az egyetemes tanügyi bizottsági tagok megválasztása iránt. De még erre is elébb aludott egyet a közgyűlés s a választás megejtése a másnapi gyűlésre halasztatott, ugyan ekkorra hagyatott a körösi tanitóképezdei igazgató megválasztása is. És ezzel a főmunkán a közgyűlés átesett. Követ­keztek a testvér egyházi hatóságok átiratai s a miniszteri intézvények. Az előbbieknek nagy része az összes refor­mátus egyházat érdekli, azért az azokban való érdem­leges' határozat hozatala az egyetemes konventhez té­tetett át, a ministeri intézvények legnagyobb része pe­dig tudomásul vétetett, avagy azokhoz leendő alkalmaz­kodás végett köröztetni rendeltettek. És pedig egy ré­szük örömmel, a mennyiben egyházunk örvend, ha a kormány az iskolakötelesek öisszeiratása s az iskola­mulasztások ügyében kellő erélylyel jár el. Valamint a felől is örömmel értesült a gyűlés, hogy a miniszté­rium a közegészségi ügynek jobb lábra állítása érdeké­b en többféle követ megmozdít, többek közt, hogy a leendő tanítókkal és lelkészekkel is kívánja elsajátítatni az olyasféle ismereteket, melyeket később — a nép kö­zött íorgolódva a közegészségügy előmozdítása érde­kében előnyösen kamatoztathatnak. Kerületünk pesti the­ologiai intézetében évekkel ez előtt már tartattak egyik­másik semesterben a jelenleg célzotthoz hasonlítható elő­adások, most is örömmel fogadjuk a felhivást, de mivel az egyöntetű eljárás e tekintetben is óhajtandó volna, conventi tárgyúl jegyeztetett fel. Az egyes e. megyék részéről felterjesztett ügyek tárgyalása közben örömmel értesült a kerület a Szabad­kán levő evangélikus és református híveknek egy egye­sült protestáns egyházzá való alakulása felől; és bár az e tekintetben kötött szerződesnek még előbb az illető evang. egyházmegye és evangelikus kerület retortáin kell keresztulmenni, de azért kerületünk öröme mellett azt is kijelentette, hogy a szerződő felek óhajtásához képest kész az első évben a lelkészi fizetéshez 200 fo­rinttal járulni. Örömét fejezte ki a közgyűlés a kerület kebelében alakuló tanári egyesület felől is, mielőtt azon­ban beterjesztett alapszabályait megerősítette volna, ki­adta azokat, valamint a tanári gyámegyesület módosított alapszabályait is átvizsgálás végett egy bizottságnak, de a melynek jelentése még e gyűlésre beváratott. A kö­zelebbi e. kerületi gyűlés idejéül a jövő év május 19-ike tűzetett ki. Mielőtt az első napi ülés bezáratott volna, Szász Károly tanácsbiró úr egy kérdést vetett fel s illetve kért a conventhez áttétetni, hogy t. i. neki e mai nap­tól, vagyis az új törvények kihirdetésétől fogva lehet-e lelkészi teendőket teljesíteni, palástot viselni s itt mint egyházi tanácsbirónak helyet foglalnia. A törvény az olyanokról, kik rendes lelkészi állomásukat más hivatallal — ha csak nem tanárival — cserélték fel, leveszi a papi jelleget ; igen, de Szász Károly egyetemi tanar is a miniszteri tanácsosság mellett, tehát szól-e reá is a tör­vény vagy nem ? Gr. Lónyay minden habozás nélkül kijelentette, hogy nevezettnek, lelkészi jellege az új tör­vény után is megmarad, mert hisz ő tanár is ; de ő még óhajtotta volna, hogy a zsinati törvényben ki lett volna az is nyiltan mondva — már csak a paritas kedvéért, hogy a cultus-miniszteriumba lépő volt lelkészek, még ha nem tanárkodnak is, megtarthassák lelkészi jellegü­ket. Minthogy azonban Szász K. a convent Ítéletére bizta ezen kérdés eldöntését, azért ez oda tétetett át, ennek nyilatkozásáig pedig a kérdést felvetőre nézve is kimondatott a status quo meghagyása. A másnapi ülés kezdetén mindenekelőtt Dr. Vé­csey Tamás tette le az esküt, mire püspök urnák a gyűlés egyhangú helyeslésével fogadott indítványa foly­tán Dr Vécsey Tamás ur az egyházakat, lelkészeket és tanítókat érintő ujabbkori országos törvényeknek és fel­sőbb rendeleteknek összeállítására kéretett föl, ki ezen megbízást teljes készséggel elfogadvan, kimondatott, hogy ezen munka, mihelyt elkészül, az egyházkerület közkölt­ségén kinyomatandó. Ezek után megejtettek a szava­zások. Melyek eredménye a következő : conventi rendes tagokul az elnökökön kivül megválasztattak az egyhá­ziak közül: Filó l>ajos, Baksay Sándor, Kovács Albert; póttagokul Sipos Pál és Koncz Imre ; a világiak közül ren­des tagokúi: Iverkapoly Károly, Szilágyi Dezső s Balogh Imre; póttagokúi Ballagi Mór s Jordán István. Az egyete­mes tanügyi bizottság tagjaiul megválasztattak : Ballagi Mór, Gönczy Pál, Szász Károly és Filó Lajos ; póttagok : ; Dr. Vécsey Tamás és Dr. Kiss Áron. A n. körösi ta­nítóképezde igazgatójává Kiss Kálmán. A zsinati törvények mimódon leendő életbeléptetése tárgyában javaslat készítésre az egyházkerületi elnökség vezetése alatt az egyházmegyékre való tekintettel bizott­sági tagokul kiküldettek : id. gr. Ráday Gedeon, Visolyi Gusztáv, Báthory Dániel, Ádám Kálmán, Sipos Pal, Csikay Imre, Szalay Ferenc, Sziladi János, — az egy­házkerület részéről pedig Filó Lajos. Nov. 22 dikén az egyházkerület Arany János ha­lála alkalmaból a gyászoló özvegyhez Filó Lajos főjegyző által fogalmazott következő részvétiratot intézi: Nagyságos Asszony! A veszteség, mely Nagyságodat üdvözült férjé­nek elhunytával érte, nemcsak a gyászoló családnak, nem csak nemzeti irodalmunknak és hazánknak pótolhatatlan vesztesége, hanem vesztesége hazai ref. egyházunknak s közelebbről az alulirt dunamelléki ref. egyházkerület­nek is, mint a mely szerencsés volt a halhatatlan em­lékű férfiúban, a haza koszorús költőjében egyik saját felejthetetlen tagját és választott tanacsbiraját is tisztel-

Next

/
Thumbnails
Contents