Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-11-12 / 46. szám
mely e rendkívüli alkalomra a zsúfolásig megtelt a minden rendű és rangú és felekezetű hallgatókkal. Egyházmegyénk főesperese s tisztikara az urasztala körül helyet foglalva, a rendes fészkéből, Kápolnás-Nyékről számos évek óta most első ízben kimozdult tractus ez érdekes gyűlése megkezdődött. A „Jövel szent lélek* eléneklése után, őszbeborult főesperesünk tiszteletet keltő daliás alakja emelkedett föl, s buzgó imájában megindult hangon esedezett a szentlélek segedelme- és áldásáért. Majd a közgyűlést megnyitván, ünnepélyesen jelenti a főesperes ur, miszerint az e. megye segédgondnoki széke lemondás folytán megüresedvén, e hivatalra a legközelebb megejtett szavazás alkalmával pár kivételével csaknem az összes egyházak szavazata által gróf Dégenfeld Lajos ur választatott meg. Egyszersmind Bátori Dániel baracskai lelkész ur vezetése alatt egy hat tagu küldöttséget nevez ki, mely az uj segédgondnokot a gyülelekezelbe meghívja. A küldöttség eltávozván, közben a megbízó levelek adattak De s a segédgondnok urnák megválasztatásáért szíves köszönetet mondó s főesperes úrhoz intézett levele olvastatott fel általános éljenzés között. Ez éljenzés nemsokára még nagyobb erővel tört ki, a mint a küldöttség élén a várvavárt segédgondnok ur nemes, rokonszenves alakja, fényes dísz-magyarban a templom bejáratánál megjelent s az urasztalánál állást foglalt A gyülekezet szintén állva fogadta az érkező segédgondnok urat, s Koncz Imre főesperes urnák hozzáintézett beszédét, mely saját fóljegyzésem szerint a következőleg hangzik : „Méltóságos gróf ur ! A vértesaljai ref. vallasu egyházmegye 33 anya-, 3 leány egyházának: nevében és megbízásából állok méltóságod előtt, mint ezen egyházmegye főesperese, állok oly céiból, hogy 38 ezer léleknek kezeim közé letett ajándékát adjam át méltóságodnak. Nem fényes ajándék ez, nem ragyognak ezen művészet alkotta drága kövek : de azért nem kevésbbé becses és értékes Ez ajándék : a bizalom ; 38 ezer léleknek azon megtisztelő bizalma, a melylyel méltóságodat ezen e. megye segédgondnoki állására elválasztotta. Azonban ne számítsa méltóságod nekem, ne számítsa e. megyémnek önzésül azt, ha a legőszintébb kifejezéssel adok nyilatkozatot annak, miszerint ezen ajándékot ingyen méltóságodnak nem adhatom, nekem megbízóim utasítása szerint nyereséggel kell azokhoz visszamennem, nehogy, miként az evangeliumi szolga, én is a haszontalan szolgák közé soroltassam. Ha a Tiszamellékén méltóságod csaladjának, a gróf Dégenfeld családnak egyik ága ugy tündöklik, mint egy tekintélyes egyh. kerületnek vezérférfia, hadd tündököljék a Dunamelléki egyházkerület ez e. megyéje annak a grófi családnak egy másik ágában, Méltóságod személyében, hadd tündököljék ez e. megye gondnoki állásán is a gróf Dégenfeld család. Azonban nem szükség a nyereséget néznem, hisz birom már én azt, sőt át is adtam megbízóimnak. Ép azért jött ide az e. megyét képviselő ezen díszes sereg, hogy tanuja legyen azon ünnepélyes pillanatnak, midőn méltóságod segédgondnoki és elnöki székét elfoglalja. Foglalja is tehát el, és legyen ezen e. megyének számos éveken keresztül bölcs vezére, kormányzója. Mielőtt azonban elnöki székét elfoglalná, szabályaink értelmében a gondnoki eskü letételére hivom föl, mit e. megyénk főjegyzője fog olvasni.' E lelkesült éljenektől kisért beszéd elhangzása utan segédgondnok úr a szokott esküt ünnepélyesen letette s ekkép buzgó közreműködését szeretett e. megyénkjavára felajánlotta. Most az egyházi polgári énekkar ügyesen előadott éneke következett, mely alatt kiint a szabadban szapora mozsárdörgések rázkódtatták meg a levegőt. A nemes gróf meghatottan állt a gyűlés s a nagy közönség szine előtt, s ezek után (szintén saját följegyzésem szerint) a következőleg szólott. *Nt. egyh. megyei közgyűlés 1 midőn a vértesaljai ref. egyházmegye egyházai bizalmokkal engem megtisztelve, segédgondnokká megválasztottak, megvallom, kételyeim támadtak az iránt, vájjon szabad e ezen helyet elfoglalnom. Mert épen, a mint a .főesperes úr beszédében mondani méltóztatott, ezen bizalmat én is ajándéknak tekintem, és pedig olyan ajándéknak, melyet nekem ezen e. megye javára kamatoztatóvá kell tennem. Tűnődtem tehát, vajon képes leszek e erre, s szereztem-e eddigelé valami érdemet e bizalomra? Ez utóbbi iránt hamar tisztába jöttem, hogy nem; s ép ezért kételyeim támadtak, hogy képes leszek e e bizalomnak megfelelni ; mert megvallom, ezen a téren még meglehetősen járatlan vagyok, s annálfogva nem tudtam azt, vájjon működésemmel képes leszek-e ez e.megye javát előmozdítani Másfelől azonban meggondoltam azt, hogy minden embernek kötelessége azt a csekély tehetséget, melyet neki a mindenható adott, hazája és egyháza javára szentelni, továbbá meggondoltam azt is, hogy a tehetség hiányait pótolhatja talán némileg az ember jó igyekezettel, buzgalommal, szorgalommal. Ezen utóbbiaknál fogva elhatároztam magamat, hogy eljövök és ezen széket elfoglalom, azon reményben, hogy minden igyekezetemet, munkásságomat ezen egyházmegye javára szentelve, a mellett az e. megyének támogatását is részemre talán megnyerhetvén, mindezek után a mindenható segedelmével talán mégis képes leszek egy-egy porszemet hordani arra az épületre, melyet támogatni és magasabbra emelni kötelességem. Eljöttem tehát és elfoglalom e széket. Egyszersmind kérem a főesperes urat s ezen egész e. megyét, hogy bölcs támogatásukkal méltóztassanak engem támogatni, s ilyen módon, reménylem, talán képes leszek az e. megyének némileg javára lenni. Kéi*em a Mindenhatót, tegye működésemet oly áldásossá, mint a milyennek én óhajtón hogy az legyen.« Szívből jövő eljenzés hangzott fel e nemesen egyszerű, megható, és megnyerő modorban előadott székfoglaló beszéd után. Az e. megye nevében Mészöly Pál főjegyző üdvözlé a most mar hivatalába beiktatott s.-gondnok urat, arra emlékeztetve, hogy a zsinat által alkotott törvények üdvös hatása jó részben azon intéző egyénektől föltételeztetik, a kik ama törvényeket végrehajtani lesznek hivatva. És méltóságodnak fényes családjától öröklött s e. kerületünk zöld asztala mellett már tettleg is megbizonyított vallásos buzgósága, meleg érdeklődése kezesség nekünk, hogy e. megyénk Méltóságod személyében megtalálta a maga emberét, s hogy e. megyénk a mai nappal a fejlődés és virágzás új és szebb időszakába lép.® »Néhány rövid év alatt kétszer jött e s.gondnoki szék üresedésbe. Engedje remélnünk Méltóságod, hogy ez a frigy, mely a mai napon e. megyénk s Méltóságod becses személye közt köttetett, hosszantartó, sőt felbonthatatlan legyen.« A világi elem részéről Rozgonyi György tanácsbiró úr intézett pár üdvözlő szót az új s.-gondnokhoz, azon kérésének adván kifejezést, hogy ha e mi prot. egyházunk bármikor s bármely oldalról valaha még megtámadtatnék, álljon ő Méltósága is, buzgó prot. elődei példáját követve, a lelkesült védők sorai közé. — Mindkét üdvözlő beszéd tetszéssel s éljenzéssel fogadtatott. Ezzel a segédgondnok úr hivatalba iktatása véget ért, s következett az újonnan választott tanácsbirák in; stallatiója. A részint halalozás, részint lemondás által