Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-12 / 46. szám

ban küldjék meg a magyar egyházaknak — bizonyosan csak azért, hogy jobban megértsék. Ha egyéb nem, már magában ez az egy tény is eléggé illustrálja a szászoknak a magyarok iránti ellenszenvét. Igenis, ez az ellenszenv az, ami útjában áll a magyar nyelv használatára vonatkozó jogos ki váriságok kielégítésének. A magyaroknak az egyházi kormányzatban való teljes mellőzését is amaz ellenszenv számlájára kell vezetnünk. A magyar egyházközségek sem a vidéki, sem a főkonzisztoriumban, sem az alsó, sem a felső házassági törvényszékeken, sem az egyházmegyei sem az egyházkerületi gyűlésekben aránylagosan képviselve nincsenek. Mit beszélünk : aránylagosan?! — jóformán sehogy sincsenek képviselve. Hogy az egyházmegyei gyűlésre minden egyes hitközség egy egyházi és egy világi tagot küld, az természetes. Erről tehát nem szólunk. Hanem annál inkább hangsúlyoznunk kell azt a botrányt — másnak nem is nevezhetjük, — hogy tudtunkkal a többi hivatalos testületek közül csupán az alsó házassági törvényszéknek van egy magyar lelkész tagja. S ezt a botrányt szász atyánkfiai még tetézik azzal, hogy nem átallják hivatalos fölterjesztésükben a magyar lutheránus lelkészekről azt mondani, hogy azok közül „csak a legkevesebben birják a műveltség oly mértékét, hogy a magasabb egyházi hatóságoknál egy helyet becsülettel betölthessenek.* Ilyen szegénységi bizonyítványt lelkészek aligha kaptak valaha felettes hatóságuktól. De legyenek nyugodtak. A effajta bizonyítvány azt ítéli el, aki adja, s nem azokat, akik kapják. Az azóta elhunyt jeles tehetségű Molnár Viktor, a külföldi egyetemeket végzett Török József és Binder Lajos, a tevékeny brassói lelkész: Mohr Gyula, ki férfias elhatározottságának s kezdeményező tehetségének adta jelét legközelébb is, midőn hozzáfogott egyháza függetlenitéséhez ; az irodalmi téren is ismert Fejér Gyula, — azzal a bizonyitványnyal szellemileg bizony nem lettek szegényebbek, tapasztalataik pedig mindenesetre gazdagittattak. Az elsorolt sérelmeken kivül a király földi magyar lutheránusok még anyagi téren is rövidséget szenvednek. A szászok önzése e tekintetben határt nem ismer. Az erdélyi lutheránus egyház állami évi dotatiója 1861 óta tudvalevőleg 16 ezer forint. Ebből a püspök fizetése óooo írt. (bizony megirigyelhetnék a magyarországi prot. püspökök!), szálláspénz,-iroda és levéltár 1500 frt., a püspökök helyettesének fizetése 900 frt., a püspök titkárának fizetése 1400 frt. (tehát még titkárra is telik : bezzeg nem telik a mi püspökeinknek!), kilenc esperesnek egyenkint pótlékdij cimén jár 300 frt., együtt 2700 frt., szegény lelkészi állomások és népiskolák fölsegélésére 3500 frt. Hogy a püspök, a püspöki iroda és az esperesi kar mit csinál a fizetésével, az nem tartozik ide. De az igenis ide tartozik, hogy mi történik azzal a szegény lelkészek és iskolák fölsegélésére fordítandó 3500 frttal? mennyit kaptak tényleg s mennyit kellett volna abból kapniok a magyar egyházaknak ? Húsz év óta 3500 írtjával kerekszámban 70 ezer forintot kapott az államtól az erdélyi lutheránus egyházkerület szegényei számára. Az egyházkerület tíz esperességből áll; de a magyar egyházakat vegyük ráadásul tizenegyediknek, hogy egyenlő arányban oszthassuk fel amaz összeget. A főtanács kimutatása szerint az évi 3500 frt. állami dotatióból a magyar egyházak 20 év alatt összesen 1160 frtot kaptak, holott, ha csak egyenlően osztozkodtak volna is, — pedig", mint mindjárt kimutatjuk, ez sem lett volna igazságos arány, — 6364 frtot kellett volna kapniok. Már ezen számítás szerint is tehát közel 5000 frtot tettek zsebre a szászok magyar testvéreik rovására. Pedig ez a számítás nem helyes. Tekintetbe kell venni, hogy a szász hitközségek többnyire igen gazdagok s szegény alig van köztük. Hiszen az 1861-diki bevallás szerint, a mint azt Jakab Elek kimutatja, csupán a dézsmakárpótlás évi S°!o"os járadékából Hetzeldorfnak például 2081, Tordasnak 2068, Disznódnak 1755, Szakadátnak 1703 frt évi iövedelme volt stb. Általában a szász községek lelkészeinek évi fizetésök 1600—,2000 frt közt váltakozik. Mig ellenben a magyar községek lelkészeinek, mint megbízható forrásból tudjuk, tisztán a nép által keservesen fizetett egyházi adóból, 6—800 frtnyi fizetésök van, s csak kettőnek évi jövedelme üti meg az ezer forintot." Ha tehát az egyházak vagyonossága, mint egyedüli helyes kulcs alapján osztjuk fel a 20 évre eső állami dotatiót: a magyar egyházak 93*