Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-05 / 45. szám

»Légyen te kő falaidban Csendesség és jó békesség, A község közt egyenesség, jó szerencse házaidban ! Az én atyámfiaiért, Feleimért, barátimért Békességet adjon az Isten ; Szentségiért im e helynek, Mely szerzetett az Istennek ; Minden áldás lakozzék itten.x Rácz Géza, ref. lelkész. BELFOLD. Ifj. Jeszenszky Károly beszéde.*) Méltóságos és Főtisztelendő elnökség, tisztelt tanácskozmany 1 Hogy a szőnyegen levő nagyfontosságú tárgyhoz igénytelenségem dacara szólni bátorkodom, méltóztassék azt azon körülménynek tulajdonítani, miszerint az egyházunkat fenyegető veszélyeket sokkal nagyobbaknak tartom, semhogy annak, ezen tárgy felett folyó eszmeharcban, utolsó közkatonájára is szüksége ne lehetne. Mint ezek egyike kivánok a dologhoz szólni. A veszélyeket, melyek egyházunkat fenyegetik, azon körülményekben látom, melyek a főpásztori levél megjelenésének közvetlen indokait képezék. Hazafiatlansággal vádoltatik egyházunk. Igaz, hogy e vad első sorban csak egyházunk némely hivatalnokai ellen irányul. De vájjon nem hozatnak-e azzal kapcsolatba egyházunk autonom jogai? Nem mondatik-e, hogy egyházunkban az autonomia köpenye alatt hazaellenes üzelmek ápoltatnak és terjesztetnek ? És igy bármi jogosan visszautasíthatja is magától egyházunk az azon üzelmekkel való solidaritást : mindaddig, mig ama vaddal sújtott csak egy hivatalnoka, közege is van egyházunknak, nyilvános reputatiója szenvedni fog a nemzet közvéleményének ítélőszéke előtt. Nagyon helyesen fogta fel tehát ő Főtisztelendősége a helyzetet, midőn ezen vádaknak egyházunktól, mint olyantól való elhárítása végett intézkedésekre hívá fel az esperességeket. Az imént volt szerencsénk hallani a nógrádi esperességnek e targyban hozott határozatát. Nem jut eszembe, hogy annak bírálójául toljam fel magam. De talán szerénytelenség nélkül felvethetem a kérdést: ha ama pontokat a mélt. és főt. kerület mind határozat erejére emeli ; ha ki lesz mondva, hogy kerületünk a maga kebelében pánszláv érzelmű papot és tanítót nem túr meg ; hogy minden tőle telhető eszközökkel üldözni fogja a rosz hazafiakat s gyámolítani a polgári közegeket e téren való működésükben : kérdem, lesz-e ez által gyökeresen segítve a bajon? Fogja-e törvény szabályozni azt a püspököt vagy esperest — mert hisz az oroszlánrész mindig ezeknek fog jutni e feladat megoldásá*) Tar totta a közelebbi bányakerületi gyűlés előértekezletén. nál — arra nézve, hogy kit tartson pánszláv érzelműnek ? Mit vegyen mértékül ezt illetőleg ? Nem lesz-e megadva a lehetőség arra, hogy valaki például az egyházi hivatalokra való jelöléseknél ezen cím alatt, tisztán magánérdekek miatt mellőztessék és igy necsak törvényes igényeitől elüttessék, de egyszersmind a közbecsüléstől is megfosztassák ? Azt mondhatná valaki, hogy az illetők hazafisága, igazságérzete lesz mérvadó erre nézve. Nem kérdezem Pilátussal: mi az igazság? de azt a történelemből tudom, hogy a hazafiságot nagyon sokfélekép lehet értelmezni. Más volt a hetárák hazafisága s más a sycophantoké ; máskép értették azt a Sulla- s máskép a Márius-pártbeliek. S a rémuralom embereinek hazafisága vérpadra vitte a girondistákat. Mást értettek alatta a magyar protestáns vértanúk s mást az, a ki ezt mondotta : »inkább legi/en Magyarország farkasok és rókák tanyájává, semhogy eretnekek lakják.* (Pázmán.) Elismerem mélt. és főt. kerület, hogy minden nemzet életében vannak válságos pillanatok, midőn a köztörvények helyét egyes, providentiális férfiak igazságérzetének, hazaíiságának kell pótolnia; de hogy eme rendkívüli viszonyok által indokolt rendkívüli intézkedések rendes viszonyok közt állandókul hozassanak be, azt a közszabadságra nézve veszélyes dolognak tartanám s a mellett tartok tőle, hogy ily általános felhatalmazás mellett a panszlávok üldözésére, ismétlődni fog rajtunk a Kinizsi törökjének példája. Ártani akarunk nekik s bűntényök megállapithatására nem lévén mértékünk, elmarasztaljuk őket elvileg, de konkrét eseteknél szabadon bocsáttatásukat eleve proklamáljuk és igy magunknak ártunk. Nem helyezem magam elvi ellentétbe a nógrádi esperesség hazafias intentiójú határozatával, de nem tartom azt elég gyakorlatinak, célhoz vezetőnek Pozitív irányban óhajtanám kitűzetni a mi feladatunkat, minél fogva biztosan megítélhető legyen : ki a jó hazafi s kit érhet mulasztás vagy még annál is súlyosabb vétekvádja e téren? Nézetem szerint a főpásztori levél is ezen irányban óhajtja körvonalozni a mi feladatunkat s meg vagyok győződve felőle, hogy ha eme levélben hangoztatott elvek gyakorlatilag érvényesülni fognak, akkor mind ama, egyházunk ellen emelt vádak tárgytalanokká válnak. És itt el nem mulaszthatom, hogy alkalmilag ki ne fejezzem mély sajnálatomat a felett, hogy főpásztorunk hazafias intentiói nem találkoztak mindenütt a kellő méltánylással és elismeréssel. Hisz ki lett mondva s a sajtó altal mintegy szárnyra bocsáttattak amaz igék, miszerint a hazafiság fogalmát nem is lehet meghatározni. Igen, ha arról volna szó, költőileg minél szebb, az eszménynek minél megfelelőbb képét nyújtani a honszerelemnek • akkor elszavalhatná a méltóságos és főtisztelendő kerület is, hogy: »Nem tudom én, ki volt nagyobb4

stb. De azt hiszem, sem a főpásztor úrnak nem volt szándékában, sem egy, hivatasa magaslatán álló komoly testületnek nem lehet feladata ily nagyfontosságú,