Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-29 / 44. szám

óvást emelt s ezen óvást a tiszántúli superintendentia, f. hó 11 kén tartott gyűlésén tárgyalás alá vette. Az egész ügynek nem tulajdonítunk ugyan valami különös fontosságot, s jelentőségét tekintve, hosszasabban bizony nem foglalkoznánk vele ; de mint »érdekes eset4

olvasóink figyelmét mégis lekötheti s ép ezért elkésve bár, közöljük a superintendentiális gyűlésen amaz emlékirat felett kifejlett vita leírását, ugy, amint azt velünk tudósítónk szíves volt közleni. Persze már most az egész közlemény inkább csak históriai értékkel bir, amennyiben laptársaink által e tekintetben megelőztettünk. De ilyen dolgokban inkább meg hagyjuk magunkat mások által előztetni, semmint a nagyobb fontosságú és közérdekű ügyek közlését elhalasztanók, pedig ezt kellett volna tennünk, ha a mult héten már kezünk közt volt referádát mult számunkban azon nagyfontosságú gyűlések és ünnepélyek leírásának mellőzésével közöltük volna, amelyek lapunk- ' nak csaknem minden hasábját igénybe vették. Ami az ügy érdemét illeti, erre nézve röviden csak azt jegyezzük meg, hogy az érmellékiek a legjobb hiszemüleg, egyházunk ér dekeiért való nemes lelkesedéstől vezettetve tehettek ugyan óvást a zsinat határozatai ellen; de ugyanakkor a jól felfogott parlamentarismus legfőbb szabályát aligha szem elől nem tévesztették s mindenesetre olyas valamit tettek, amivel — kivált ha követőkre találnak — felforgathatják ugyan egyidőre az egyház békéjét, de azt a célt, hogy a szentesitett zsinati törvények végre ne hajtassanak, semmi esetre sem érhetik el. Az oppositiónak —kimerné az ellenkezőt állítani ? — az egyházi életben is helye van ; de megvan egyszersmind a határa is. Aki ezt a hal árt átlépi, bizony nem tesz szolgálatot a mindannyiunk által szolgált szent ügynek. Gondoljak meg ezt azok, akik céltalan ellenzékeskedésükkel ha nem teszik is lehetetlenné, de mindenesetre kisebb-nagyobb mértékben megnehezítik amaz intézmények életbeléptetését, melyeknek megvalósítását a magyar református egyház becsülete, jóhírneve és komolysága egyaránt követelik. Az érmelléki memorandum feletti vita leírását tudósítónk a következőkben közli velünk : Tóth Sámuel főjegyző : Van szerencsém jelenteni, hogy a tárgysorozat elkészítése s kinyomatása után érkezett be a püspöki hivatalhoz az érmelléki ref. e. megyének egy memoranduma, melyben a zsinati többség és az ez altal hozott határozatok ellen óvás tétetik. Gróf Dégenfeld : Ha jut reá idő, akkor vétessék fel, de ha nem, ugy maradjon a következő gyűlésre. Szél Kálmán : Megvan a szabály, hogy amely ügyek a kiszabott határidőn túl érkeznek be, nem tárgyalandók. Kántor Sámuel nem ismeri ugyan a/, emlékirat tartalmat, de ha olyan ez ügy, amely a superintendentia felsőbb hatósági tekintélyét érdekli, soron kivül fel kell venni. Révész B.: Szintén hangsúlyozza, hogy a későn érkezett tárgyak nem vehetők fel. De ez ügy fontos, mert óvastétel a zsinati törvények ellen s nincs más út, mint vagy soron kivül tárgyalni, vagy egyszerűen levenni a napirendről. Veszprémi G. : O a szabály mellett marad, a kérdéses memorandum szerinte most nem tárgyalható. Balog F. Minden törvény és szabály alól van kivétel. A szóban levő beadvány, tárgyánál fogva igen fontos, izgatottságot szülhet, unicum a maga nemében. Ha minden megjegyzés nélkül tovább hagyjuk menni a dolgot, nagy baj lehet belőle. Legjobb tehát most keresztül menni rajta. O tehát tekintve a tárgy rendkivüliségét, nem halasztaná a dolgot, hanem még e gyűlés folyamán, a közigazgatási iigyek végén tárgyalná e beadványt. Ujfalusi Miklós : Ha jól értesült, a szóban forgó beadvány óvás a zsinat határozatai ellen; épen ezért az e kerületi gyűlés elébe nem tartozik, mert i. ez nem zsinat, de 2. a zsinat sem fogadná el e beadványt, mert nincs a világon olyan többség, hogy a maga határozatai ellen óvást fogadjon el. O szerinte az e. ker. gyűlés, mint nem kompetens testület, nem fogadhatja el e memorandumot, keressenek az illető benyújtók oly valami más helyet, ahova beadhassák. Szabó János : Az érmelléki e. megye esperese indokolta, kimentette a késedelmet, szóló tehát óhajtja a soron kívüli tárgyalást, annyival is inkább, mivel tisztába kell jönni, hogy mi ez irat tartalma. O szerinte a zsinati többség egyenes megtámadása ez. Szükséges a tárgyalás már csak azért is, hogy ösmerjük meg egymást. Révész Bálint: Ne késleltessük az ügyet, hanem vegyük fel most mindjárt. (Helyes) Tóth Sámuel jegyző olvassa az emlékiratot. Gr. Dégenfeld : Tessék hozzá szólani. Pár percnyi némaság után feláll Gr. Ráday Abban nőtt fel, hogy kinek-kinek meggyőződését becsülje s a szabad szó kimondását méltányolja. De mindennek határa van. Midőn egy erkölcsi testület túllépi jogai határát, midőn megfeledkezik azon méltóságról, melylyel maganak tartozik: ez elszomorító tünemény. Szomorúan látja tehát ő, hogy egy tractus a felsőbb hatóság által hozott határozatok ellen óvást tesz, melylyel hogy mi célt akar elérni, nem tudja, mert az bizonyos, hogy semmi gyakorlati sikere nem lesz. Bántja őt továbbá, hogy egy tractus gyűlése ily valamit ir Össze s terjeszt a világ elé. Szomorú az, hogy ilyenek s nem más tények után kell megítélni a papságot. Ez irat quodlibetje a zsinatellenes beszédeknek, cikkelyezéseknek, uj nincs semmi benne, gyűjteménye a zsinatellenes nyílt vagy nem nyílt törekvések érveinek. Nem lehet közönyös e gyűlés előtt, hogy egy tractus ily indoko'atlan, helyén nem levő, jogosulatlan váddal sújtja a zsinatot. O a maga részéről, ha már ez irat tárgyalás alá vétetett, mást nem mondhat, mint hogy a gyűlés az e. megye ezen óvás alakban beterjesztett emlékiratát egyenes rosszalassal küldje vissza. Kántor Sám. : Szintén ösmeri az alkotmányos élet 90*