Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-24 / 39. szám

mit tagadni, mi ellen előre védekezni, az eredményt kockáztatja. Én előre kijelentem, hogy nem ragaszkodom a bizottsági szövegezéshez, de azt óhajtom, azt kivánom, hogy azon két eszme, mely a javaslatban foglaltatik, abban határozott kifejezést találjon ; ennélfogva oly módosításhoz, mely ezen két elvet habár más szavakban kifejezi, egész készséggel hozzájárulok. A módosításokat indítványozók, melyekkel a törvényhozás kezeit megkötni kivánják, mitől félnek, s hiszik-e, hogy javaslatuk szentesítését kieszközölhetik ? s ha nem, meggondolták-e, hogy kockára teszik mindazon egyházi törvényeket, melyeket alkottunk, lehetetlenné teszik azon üdvös fejlődést, melyet a törvények életbeléptetésétől méltán várunk. Kit fognak felfogásokkal, tehát javaslatukkal ellentétben találni. Először is a koronás királyt, azon uralkodót, kinél mint a tapasztalás bizonyítja, a magyar trónon alkotmányosabb érzésű király nem ült, a törvényhozás egyik factorát, ki az alkotmányos uton hozott törvényeket megtartani és mások által, tehát mindenki által megtartatni fogadta, ki tehát oly javaslatot nem hagyhat helyben, mely az országgyűlés kezeit előre megkötni kívánja. De ott fogjuk találni a hazában mindazon férfiakat, kik az alkotmányosság érzetétől s azon meggyőződéstől vannak áthatva, hogy az alkotmányos szabadság alapfeltétele a törvényhozás intézkedési joga. Ennélfogva ellenezzük mi is, a zsinat világi tagjainak többsége s ezért szólalok én is fel, ki multamra hivatkozva, elmondhatom magamról, hogy vallásom és egyházam érdekében mindent, mi tőlem függött, egész készséggel és határozottsággal megtettem ; de nemcsak protestáns vagyok, hanem magyar alkotmanyos férfi, ki multamra utalva, elmondhatom magamról, hogy 1848 előtt, de akkor és azután is egyiránt megtettem alkotmányos kötelességemet, s az alkotmány visszaállításának nehéz munkájában is tehetségem szerint azon állásban, melyre a sors helyezett, híven teljesitém kötelességemet, hogy teheti föl bárki rólam, hogy én oly javaslathoz járuljak, sőt az ellen mindent, mi tőlem telik, meg ne tegyek, mely az alkotmányosan létrejött törvények épségben tartását tagadja. De hát mitől félnek ? Ezen félelemnek többek közt kifejezést adott Főtiszt. Pap Gábor püspök úr, hivatkozva még a mult században a vallás szabad gyakorlata s különösen a protestánsok jogai ellen magánál a törvényhozásnál, különösen annak főrendi házánál s a törvényhozás , másik factoránál nyilvánúlt irányzatra. A mi volt, az ma nincsen többé.E század első felében a főrendiháznál még ha létezett is ily törekvés, az akkor érvényre nem emelkedhetett. Mi protestánsok ne feledjük, hogy a Tekintetes Karok és Rendek nem protestáns többsége volt mindenkor az, mely jogaink sértetlen fenntartása és a vallás szabad gyakorlata mellett emelte hatalmas szavát. Ma oly iránynak érvényre jutásától, mely az I alaptörvényeket felforgassa, jogainkat sértse, többé félni nem lehet: s ha az, a mitől önök félnek bármily váratlan körülmények folytán mégis fenyegetne, ott leszünk jogaink védelmére világiak és egyháziak egyesülten a jövőben is, mint voltunk a múltban, de velünk lesznek vallási különbség nélkül az alkotmányos érzésű felekezetek, hogy a vallás szabad gyakorlatát és fenyegetett jogaink sértetlen megtartását velünk együtt, alkotmányos uton megvédjék. A törvényhozástól félni, a multak rémeit visszavarázsolva, ma teljesen indokolatlan eljárás. De nézzünk szembe e fontos pillanatban azon okvetlenül bekövetkezendő következésekkel, melyek előállani fognának, ha nem a bizottság nézete, hanem a módosítások bármelyike fogadtatnék el. Ha majd a király, mint a törvényhozás egyik factora, a másik factor, az országgyűlés jogainak sértetlen megóvása miatt avval küldi vissza a zsinati törvényt, hogy ő ugyan őszintén óhajtja, miszerint a magyar reformált egyház alkotmányos szervezettel, közalappal és szabályozott bírósági eljárással birjon s minden javaslatokat szentesíteni kész, azonban határozottan követeli, hogy a 3. §-ba helyezzétek vissza a kihagyott kis szót, az az-1, vagy ha a másik indítvány fogadtatnék el, vegyétek fel abba, mit ebből kihagytatok, máskép nem szentesithetem az általatok felterjesztett törvényeket, ez esetben a zsinat előtt két alternatíva fogna állani, — vagy meglesz akkor azon többség, mely a módosítást most készül keresztülvinni s a Felség non possumusa ellenében a zsinat non possumusát helyezi, akkor hiában fáradott e zsinat, széjjel oszolhat azon tudattal, hogy eljátszotta a kedvező alkalmat talán igen sok időre, egyházunk javára alkotmányt teremteni. A másik eshetőség, hogy a módosítást pártolók, mi valószínű, kisebbségbe jutnak s az ezen királyi leirat folytán a bizottság álláspontja jut érvényre, kérdem : nyerhet-e az ily viszavonás folytán azon irány, mely miatt az indítvány tétetett ? Nem lehet Kiss Albert zsinati képviselő úr imént mondott és rám vonatkozó szavait sem megjegyzés nélkül hagynom ; azt monda ugyanis ő, hogy ha Lónyay indítványa elfogadtatik, az annyit tesz, mint az iskolákra vonatkozó jogaink feladása. Erre megjegyzem, hogy az indítvány azon bizottság indítványa, melynek nézetével egyetértek, de egész határozottsággal visszautasítom és tagadom Kiss úr ezen megjegyzésének jogosúltságat, — s majd meglátjuk, ha bármikor bekövetkeznék az, mit már bekövetkezettnek állit, jogaink védelmének ideje, kettőnk közül ki milyen helyet foglaland el; arról legyen meggyőződve, hogy én bizonyára nem fogok Kiss úr háta mögött maradni. Végzem beszédem azzal, a mivel kezdettem, a pillanat, midőn szavazni fogunk, nagyon válságos a zsinati munkálatok sikerére nézve: a „lenni vagy nem lennic

<

kérdése előtt állunk. Midőn szavazni készülünk, tegye mindenki kezét szivére s szavazata fontosságának