Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-22 / 4. szám

A liptói ev. esperességből. Köztudomású dolog, hogy Liptómegye főispánja s a dunáninneni ág. hitv. ev. egyházker. felügyelője, Nm. idősb Szentivdnyi Márton úr, múlt év utolsó .napjaiban lett Felséges Urunk s Királyunk valóságos belső titkos tanácsosává kinevezve. Ama kinevezés idézte elő, hogy Liptóm.-ben f. hó első napjai az ünnepélyességek napjaivá váltak, hogy küldöttség küldöttség után sietett a kitüntetetthez, hogy megyei tisztviselők, ügyvédi kar, különféle felekezetű papsag, tanitók s megyebeli városok: megbízottjaik által díszítették üdvözleteik koszorújává' a kitüntetettnek halantékait. S noha a húsz küldöttség között nem volt egy is, a mely tisztelgése alkalmával ne érezte legyen, hogy mily sokoldalú ismeretek, hogy mily alapos nézetek, hogy mily SZÍVÓS akarat, hazáját és nemzetét forrón szerető szív honol a kitüntetettnek keble alatt: mind a mellett leginkább érezhette azt a liptói ágt. hitv. ev. esperesség küldöttsége. Mert az esperes úr talpra esett üdvözlő beszéde után : érintettem küldöttség megindult kebellel hallgatta a kipróbált bajnok s egyházkerületi ernyedetlen kormányzó e szavait: „Egyházi téren való működésemnek köszönhetem állásomat s kitüntetésemet. 48 év előtt lettem a liptói esperesség legkisebb egyházában felügyelőül elválasztva, de ezt nemsokára kövei je esperességi felügyelő s országos képviselővé való elvalasztatasom ; — a szomorú patentális időkben hazám s egyhazam iránt tanúsított szeretetem s munkásságom : a dunáninneni kerület felügyelői s Liptómegye főispáni allásomat termették meg gyümölcs gyanánt, s azt, hogy Felséges Királyunk s Urunk valósagos titkos tanacsosává kinevezni kegyeskedett : szintén jelöltem téren való működéseinek köszönhetem.® S hogy mily kimondhatatlan érzések töltötték meg a felügyelői kar legnagyobb része s nem egy lelkész szivének mélyét akkor: midőn a kitüntetett földi élete alkonyatát említve: a jelenvolt küldöttséget óva intette, mondván „egyházunk s kerületünk külellenségtől nem tarthat, az átélt mult eléggé igazolja, hogy „Erős vár nekünk az Isten® : de őrizkedjünk sajat körünkben oly ellenségeskedést szítani, mely az autonómia örve alatt ellenségeskedés lenne hazánk allamisága ellen® : azt eléggé igazoltak a megindulásnak nem egy szemben ragyogott könyei, eléggé nem egy jelenvoltnak azon őszinte fohásza: Kegyelemnek Istene ! óvjad szeretett hazánkat s drága nemzetünket s adj ev. egyházkerületünknek szakadatlanul ily tapasztalatdús bátor s csak Téged félő kormányzókat, kik a netán támadható vihar alkalmaval lelkiismeretes munkásságok közepett bizalmasan rebegik az apostolok ez imajat: Uram tartsd meg : mert elveszünk. Hétházi. KÜLFÖLDI EGYHÁZ ÉS ISKOLA. Apróságok. A francia köztarsaság elnöke alig tehette volna nevezetesebbé karacsony szombatjat, mint a vallástanitásra vonatkozó e napon kelt rendeletével. A vallás az „erkölcsi rend® kormánya alatt kötelező tantárgy volt, mely olyan elvek nyomán s modorban adatott elő, hogy nem egy katholikus atya, megiszonyodván sajat egyháza dogmaitól s klerikális szellemétől, készebb volt gyermekét protestánsnak vagy zsidónak íratni be, mint a kath. katekhéta elé küldeni. Ez a rendetlenség a jelzett kormány megbukása óta a klerikálisok nagy sajnálatára, csaknem egészen megszűnt. Miniszteri rendeletek felhatalmazták az iskola felügyelőket, hogy a növendékeket a szülők óhajtása szerint felmentessék a vallástanítás vagy a kultuson való megjelenés alól. A dec. 24-iki rendelet törvényerőre emeli azt, a mi eddig csak megtüretett. E szerint a szülők akarata lesz a törvény ; tőlük függ, hogy tanuljak-e, gyakorolják-e gyermekeik a katekhizmust és a kultust vagy ne. Nagyon helyesen. Meit míg egy részről csak elvétve találkozand szüle, ki gyermekét vallásoktatasban részeltetni nem kívánja; mas részről a vallastanitásnak is nagyobb sikere leend, tudván a gyermek, hogy azt ő nem egy kérlelhetlen szabályrendelet, hanem szüléi , akarata folytán tanulja. A pápa karácsony estéjén nagyobb szabású beszédet tartott, melyben a többek között a világi hatalom 1 visszaköveteléséről is erélyesen nyilatkozott. E nyilatkozatnak fontosságot csak a jelen politikai körülmények adnak ; a Németország és a Vatikán közötti közeledés ; az állítólag Bismark-féle (r) javaslatok. Nem célunk ezúttal a kérdés politikai oldalát tárgyalni, csak néhány szót ejteni a Szt Atya allocutiójának egy nevezetes pontjára. Ugyanis az olaszok állítása szerint a Szt. Atya szabadon teljesítheti szellemi hivatását, mit szerintük az is bizonyít, hogy közelebb négy uj szentet kanonizálhatott. XIII Leó meg épen erre vonatkozólag szerfelett sopánkodik, hogy az egyház feje mennyire fogoly, mivel azon elővigyázata dacára, hogy a ceremóniát nem a Szt.Péter templomban, hanem a Vatikánban teljesítette, „még sem volt megóvható a sértegetések és bántalmak ellen sem a főpap, sem a négy uj vértanúnak méltósága.® „Mig mi az egyházi törvények altal rendelt szigorú vizsgálat után főpapi legfenségesebb tisztünket tel jesitettük, nem rettegnek itt Rómában több napon át s mindenek láttara haborgatni és nevetség tárgyává tenni a fenséges szertartást ; büntetlenül gúnyt űzni a rómaiak s az egész hivő világ hitéből; szentségtörő vakmerőséggel piszkolni személyünk s még az uj szentektekintélyét is.® Ebből is látni való, hogy milyen a papa fogolysága ; szabad neki uj szenteket csinálni, de nem zárhatja 8*