Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-17 / 38. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL: IX. kar. Kinizsy-utca 29. SÍ. I. am. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij kiilöu 30 kr. Teljes szóm^L-úi pélclóiixyolsilsiail mindég- szolgáLltLSLÍu.xx!ki_ Azon t. előfizetőink, kiknek előíizetésök lejárt, annak megújítására felkéretnek. ZSINATI TUDÓSÍTÁS. — Saját, levelezőnktől, gyorsírói jegyzetek alapján. — Debrecen, szept. 9. Újra összejöttek a protestáns egyház zsinati törvényhozói, hogy a legfelsőbb királyi leirat következtében a mult őszszel megalkotott nflűvök sorsa felett határozzanak. Mondhatni majdnent* teljes számmal jelent meg a régi gárda, mert alig egy-két új, ismeretlen arccal találkoztunk, midőn szept. 9-én délután 5 órakor a zsinati helyiségben, értekezlet tartása végett megjelentünk. A viszontlátás öröm nyilvánulatai mellett is meglátszott az arcokon, hogy a megjelentek érzik feladatuk komolyságát, s nem egy nyilatkozatot hallottunk, mely azt fejezte ki, hogy a zsinat e második ülésszaka fontosabb az előzőnél, mert voltaképen most dől el az a kérdés, fenntartjuk-e alkotásaink által egyházunk eddigi törvényes szabadságait, vagy pedig engedékenység vagy tévedés folytán némi neműt feláldozunk abból. A mint az 5 óra elérkezett, nagy buzgalmu s fontosságit elnökünk b. Vay Miklós ő Exc.-ja megnyitotta az értekezletet, hangsúlyozván, hogy ennek célja, mint. hogy a múltban is célszerűnek találtatott az ily eljárás, az, hogy megbeszéljük az ügyeket s lehetőleg egyöntetű eljárásban állapodjunk meg, mire az egyes kérdéseket a zsinat nyilt ülése elé vinnénk. Az elnöki nyilatkozat után azonnal megindult a leirat elvi jelentőségű tételei felett a vita, még pedig, mivel azok egyenként is elég nyomósak, az első alkalommal csakis az iskola és egyház együvé tartozandóságának kérdése tárgyaltatott. Az értekezlet zártkörű levén, a tanácskozás menetét előadom ugyan, hogy a nagy közönség is tájékozva legyen e nagyfontosságú s őt méltán érdeklő ügy lefo-I lyásáról, de az egyes szónokok neveit ép a zárt jelleg miatt mellőzöm. Nem azért ugyan, mintha bármelyik is meg ne merné vallani ugyanazt a világ előtt, a mit a zárt körben mondott, hanem azért, mert különben is a nézetek fők, s kiváló érdeküek s nem a személyek, a kik nyilvániták azokat. Mindjárt ez első értekezleten kétféle irány képviselői emelték fel szavukat. Az első szerént örvendhetünk azon hogy a legfelsőbb királyi leirat legéletbevágóbb intézményeinek, u. m. az alkotmánytörvénynek s a domestikának szentesítését kilátásba helyezi: ennélfogva leghelyesebben járnánk el, ha mint kívántatik tőlünk, megtennők a módosításokat a zsinat alkotásain, s az iskolaügyi részt mellőzve ismét felterjesztenők az igy elkészült munkálatot szentesítés alá. Ezzel nem adnánk fel jogainkból semmit, sőt megerősödve, egybeforrva, az egész harmadfél millió protestantismus azon két intézmény által, annál biztosabban életbe léptethetné mind azt, a mit most, csakhogy a fő dolgot elérje, opportunitási szempontból mellőz. A második irány szerént az iskola nemcsak a történeti fejlődés, hanem maga a dolog lényegénél fogva is annyira az egyházhoz tartozik, hogy ha az tőle, mint szándékoltatik, elszakittatnék, testéből, de sőt lelkéből szakittatnék ki egy darab. Különben is hibás a magas kormány azon felfogása, mintha mi az iskolát egyátalán az egyházhoz tartozónak mondanók, nem, ezt nem teszszük, hanem csak saját iskoláinkat tartjuk annak; azokat, melyeket saját pénzünkön tartunk fenn. Erre nekünk az 1790/1 26. t. c. jogot ad, sőt még többre is nevezetesen, hogy abban a tanulmányi rendet is saját belátásunk szerént megállapíthassuk. E cikk másik része, ugyanezt fenntartja O Felségének is, mint szintén a főfelügyeleti jogot. De ez a másik rész nem rontja le azt, amit előzőleg megengedett. A múltban is maga rendezte iskoláit egyházunk, még pedig oly bölcsen, hogy az állam is a szerént rendezte a magáéit. A kormány jóindulatát irántunk nem tagadhatjuk; kitűnik ez a leirat hangjából. Forduljunk e jóindulathoz, világosítsuk fel jogaink s szándékaink tisztasága felől s kérjük meg, hogy az is-