Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-03 / 36. szám

BELFÖLD. Liptómegyéből. Vártam hosszabb időn át, hogy a megyénkben előfordult, az egyház és iskolára vonatkozó ügyeket avatottabb kéz fogja e lap hasábjain közleni. De ime, várakozásomnak végeszakadt. Ha az avatottabbak hallgatnak, én adom elő röviden egyrészt azon örvendetes, másrészt azon elszomorító tényeket, melyek az egyház és iskola minden egyes barátjának s nemzetünk minden egyes hű fiának figyelmét megérdemlik. Örvendetes tény az, hogy nemzetünk erősbűlése és a hazafias szellemnek már az iskolás gyermekek körében való terjesztése végett, Szent-Iványi Márton úr közreműködése folytan Liptó-Sz.-Miklóson, Liptó-Ujvárott, sőt Benedekfalván is állami iskolák állíttattak fel. Növekedett magyar értelmiségünk, neveztem állami iskolák tanítóival, de növekszik lassan a hazafias szellem is; mert különösen a liptó-sz.-miklósi tősgyökeres magyar tanitó urak ernyedetlenül fáradoznak azon, hogy a leendő polgár már az iskolában megszeresse hazáját, s megszeresse és tisztelni tanulja magyar nemzetünket. Nem szabad azonban hallgatással mellőznöm, hogy érintettem nemes cél előmozdítását tartja szem előtt megyénk alispánja, Andaházl Géza úr is, ki f. évi jun. hava i-ső napján tartott általános tanítói gyűlésen 50, 30 és 20 frtnyi ösztöndíjat tett le az elnökség kezébe, oly felekezeti három tanitó számára, kik a beállandó iskolai évben a magyar történelmet s alkotmánytant legjobb eredmény nyel tanítják, s a mellett 10 és 5 frtnyi jutalmat oly növendékek számára, kik neveztem tantárgyak elsajátításában csakugyan kitűnnek. De valamint a fennebbi tények valódi örömmel töltik el a honfi keblét: ugy akaratlanúl is el kell búsulnia oly jelenségek felett, mint a rózsahegyi ág. hitv. ev. egyház gyűlésének közelébb az esperesség elé terjesztett amaz indítványa, melynek elfogadása mellett Janoska, szieinici s rajta kivül még vagy három lelkész az aug. 14-kén tartott esperességi gyűlésen nem átallották felszólalni. Országszerte ismeretes ugyanis a vall.- s közokt. ügyi magy. kir. ministernek f. évi apr. hava 24-kén 11519. sz. a. k. s az egyes egyházakkal törvényszabta uton közlött azon átirata, mely szerint a pozsonyi ág. hitv. ev. főtanodaból több gymnasiálista és az eperjesi tanitóképezdéből ugyancsak több növendék, hazaellenes pánszláv irányú titkos társulatban való részvét miatt a hazai összes tanintézetekből végkép kizáratott. Felvidékünk nem egy gyülekezete valódi örömmel fogadta a magab kormánynak fennebbi átiratában nyilvánult határozott fellépését ; az egyetemes ág. hitvallású egyház pedig elismerését fejezte ki a kormány irányában. Ámde mig hazánk hű szülöttjei örömmel fogadták orsz. kormányunk fennebbi eljárását; mig a honszeretet tüzét keblében gondosan ápoló protestáns bizalmat szavaz lelkében kormányunknak nevezett átiratában foglalt határozott fellépéséért: addig a rózsahegyi ev. egyház gyülésileg hozott indítványában rosszalását fejezi ki a hazaellenes pánszláv irány kiirtására irányuló intézkedések felett és még kérni merészli az esperességi gyűlést, hogy ama hazafiatlan, csúf indítványát pártfogolja. Az érintettem indítvány az, mely fájdalmat költ fel minden, hazáját s nemzetét hőn szerető protestáns szivében, s ama fájdalom annyival érzékenyebb, minél szembeötlőbben kellett tapasztalnunk, hogy a szóban levő s olyannyira hazafiatlan indítványnak még elbizakodott védői is akadtak, Janoska és vagy három lelkésztársa személyében. Az esperességi gyűlés kosárba dobta ugyan — különösen az elnökség s a kir. tanfelügyelő beszédei folytán — a rózsahegyi egyház csúf indítványát ; de amaz indítvány búslovagjai és sajnálatra méltó védői elárulták, hencegésökkel köztudomásra hozták, hogy a pánszlávizmus rákfenéje csakugyan létezik, sőt hogy nekik is orvosra van szükségök. Hétházi. Templomszentelési ünnepély Salgó-Tarjánban. A s.-tarjáni ág. h. ev. egyház f. évi augustus 20-án nagy ünnepet tartott. Akkor szentelte fel ugyanis dr. Szeberényi Gusztáv bányakerületi superintendens ur az ifjú egyháznak uj templomát. Tizenöt év előtt S.-Tarján még csak egy kis falu volt 600 700 lakossal, mert hegyeiben ismeretlenül hevert egy kincs, a polgárosodás egyik hatalmas eszköze, a kőszén. De a század kutató szelleme föltárta a gazdag aknákat s most lakosságában megtízszerezve, hírében megszázszorozva, értékében megezerszerezve foglal helyet Nógrádmegye jóhírű városai s hazánk izmosodó ipartelepei között. Midőn a vasfinomitó- és kőszénbányatársulat egymástól alig egy kilométernyi távolságban megalapitott kolóniái díszes és kényelmes házaikkal valódi amerikai gyorsasággal emelkedtek ki a sovány agyag és terjedelmes posványból : a két kolonia között még akkor ősi indolentiával terpeszkedő község egyik beköltözött kereskedője, id. Waisenbacher János szükségét érezte annak, hogy az anyaegyháztól távol eső filiális gyülekezet ev. hívei saját hitelveik szerint részesüljenek az ur szent vacsorájában, mely óhajtását és törekvését a két telepen lakó hitsorsosokkal közölvén, felkérte az anyaegyház, Sámsonháza lelkészét, hogy egyelőre meghatározott ünnep vagy vasárnapon S.-Tarjánban szolgáltassa ki az urvacsoráját. Megtörtént. Az áldozók gyülekezete oly népes volt, hogy meg kellett születnie a s.-tarjáni anyaegyház megalapítása eszméjének. A vasgyár- és kőszénbánya-társulat humánus gon-