Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-08-27 / 35. szám

lését a műveltség színvonala emelkedésének mondja, s kijelenti, hogy e nap nemcsak a székelységet s Kriza felekezetét, de az összes magyar nemzetet és irodalmát érdekli, mert neve ismert és tisztelt volt mindenütt széles e hazában, irói dicsősége kiárad székely véreire s felekezelére is. Rámutat koszorús mellképére, felmutatja a I adrózsákat, Kriza munkássága trophaeurnát, s így szól hazafias önérzet hangján: »A római triumphator az ellenség zászlóira, a mai kor civilizált vad győzője összelőtt városok romjaira s a hadi foglyokra kevély: nekünk jogunk van — úgymond — ezekre, mint a béke és szellem hódításaira elégtétellel tekintenünk/ Ezután személyére és műveire tér át. Elébb arca ősi typusát, szülőit, gyermekkora életviszonyait, neveltetését, felsőbb iskolában és egyetemen tanulását beszéli el, az okokat nyomozva, mik költővé predestinálták; jellemének titkát kutatja s fölfejti, miképen jött népdal-és ballada-gyűjtési gondolatára s arra, hogy a népnyelvet búvárolja. Mély észlelés, erős analysisok által, sok példa és tanulmány után, minden nagy nemzet irodalmából s a magyar irodalomból vett számos példákkal érvelve kifejti és megállapítja Kriza költői és tudományos munkásságának igaz értékét. A többek közt kitűnő momentumok beszédében Kolozsvár műveltségi viszonyai Kriza tanuló korában, a költők és irók szegénységéről szóló rész, népdalai közül a székely határőrségre vonatkozónak, balladáiból a „Júlia szép leány® címűnek fejtegetése, az anyaországi és Kriza-gyűjtötte székely népdalok összehasonlítása s a magyar és székely nép költői erejéről való ítélete. A nyelvkutatási részben nagy érdemét látja Krizának abban, hogy a székely szó- és nyelvjárás jogosultságát a finnel és ugorral szemben kimutatta, s hogy ez uton nyelvünk még tökélyesithető, bebizonyította. Érdekes a hún-scytha-székely származás mondáiról és hitéről való fejtegetés is. Mint papnak, tanárnak és püspöknek felolvasó pár hasábon adta sikerült jellemzését. Az emlékbeszéd végét lendületes helyek teszik hatásossá, hol üdvözli Özvegyét, vigasztalva, hogy férje dicsőségnapja elközeledett; az ifjúságot, hogy ily szép dolgot kezdeményezni és befejezni elég nagy és háladatos volt; Nagy-Ajtát szives vendégszeretetéért s hogy ily nagy szülöttel dicsekedhetik ; a székelységet, hogy jelesei iránt ily szeretetet bizonyít; utoljára maga is elbúcsúzik tőle. „Üdvözöllek téged is - így szól meghatottan — egykori szeretett barátom! Erdővidék örök dísze ! Megsirat téged az erdők és berkek vadgalambja, melyeknek oly édes dalnoka voltál. Dalaidat énekelni fogják a lányok és ifjak. Ez ünnep hymnusza szétzeng a székelység egész földén. Rád gondol e percben Kolozsvár és Budapest, London és Boston városa. Megemlékezik e napon rád a téged szerető egész magyar nemzet. Itt születtél, pihensz Kolozsvárott, élsz mindenütt, a hol van civilizátió. Emlékedet századokig fenntartja e könyv s ama kisded márványtábla, örökre megőrzendi nemzeted hű szíve.® Az emlékbeszédet feszült figyelemmel hallgatta végig a közönség s gyakori helyeslésével és éljenzéssel fejezte ki tetszését. Midőn vége volt, lelkesedett általános és többszörös éijen jutalmazta a gondosan írt s szépen előadott beszédet. Győrfy József ódáját Mózes Mihály nagy hatással szavalta el, többször megujult éljenzés közt. A zárbeszédet Székely fózsef segédtanár — az eszme indítványozója — tartotta, szintén többször megéljeneztetve. Az ünnepet Kovács tanár pár szóval rekesztette be, mit banquette s estve jótékonycélu táncvigalom követett. Az ebéden 250 vendég volt jelen, a táncvigalom 170 frt jövedelmet adott, a szentgyörgyi cigánybanda és nagyajtai polgári zenészek játéka mellett. A közeliek még azon estve, mások másnap, a távoliak egy napi pihenőt tartva, igaz hazafiúi örömek édes emlékei közt hagyták el Nagy-Ajtát, melynek nevét világhírűvé tette Kriza, mint Tasso Sorrento városáét. T Miniszteri rendeletek a pánszlávizmus tárgyában. Három miniszteri rendelet fekszik előttünk, melyek világos tanúbizonyságai annak, hogy a minisztérium a prot. egyház kebelében mutatkozó panszlavisztikus mozgalmak elfojtását szintén szükségesnek tartja ugyan, de e tekintetben az autonom egyházi hatóságok önkormányzati jogait tiszteletben tartja, azoknak hazafiasságában megbízik s azoktól várja a baj orvoslását is. Az egyházi hatóságoknak nincs okuk zokon venni a miniszter figyelmeztetéseit s eddigi eljárásukra vonatkozó észrevételeit, sőt a mennyiben azok által nehéz feladatuk megoldásában mintegy támogattatnak s egyikmásik, előttük talán ismeretlen ügyre és tényre nézve útbaigazítást és tájékoztatást nyernek: a miniszternek csak köszönettel tartoznak. Hason óképen köszönettel fogadhatjak a kormány segédkezését ott, ahol arra szükség van. A három rendelet, mely a tiszai ág. h. ev. egyházkerület superintendenséhez van intézve, igy hangzik : A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. 988. eln. sz. — A Brünnben megjelenő „Or^'ce® cimü lap egyik vezércikkében a morvaországi és magyarországi tótokhoz felszólítás intéztetik, hogy végrevalahára jussanak egyetértésre a csehekkel s fogadják el irodalmi nyelvül a cseh nyelvet; indokul felhozván, hogy ha ezt megteszik, a magyarságnak sokkal nagyobb nyomatékkal állhatnak majd elébe, a midőn mondhatni fogják, hogy „nem 1 V9

millióan vagyunk, mint a legutolsó népszámlálás mutatja, hanem mi egy nemzethez tartozunk, a mely 8 milliót számlál, s melynek történelme és irodalma sokkal régibb és jelentékenyebb, mint a magyaroké.® Ez irányban az izgatások előreláthatólag meg fognak indíttatni a felvidéki tótok között utazgató cseh küldöttek s a számos pánszláv érzelmű néptanító által s legelőbb is az iskolák lesznek kiszemelve az elérni kivánt cél "eszközéül, s kísérletek fognak tétetni az iránt, hogy a tót Írásmód és betűknek cseh írásmód és be-