Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-22 / 4. szám

mint most történik — adni ; s általa annyi egyháznak és lelkésznek létét biztositani. Miért épitünk mi fényes, költséges főiskolát r Miért tesszük könnyebben hozzáférhetővé a lelkészi pályát? Miért fokozzuk az ellentétet iskola és élet közt? Ifjaink kikerülnek a szegény egyházak-, lelkészek- és tanitóktól elvont filléreken fentartott főiskolából, — de, bizony mondom : nem lesz fejőket hol lehajtani, mert magokra hagyott szegény egyházaink nagy része elhull, megsemmisül, ' o Segítsetek, míg nem késő. Mentsétek meg a végenyészettől a mi még megmenthető! Kajati Mihály. TÁRCA. A munka kezdetén XII. Sárkeresztúr, 1882. január 10. Kedves Nagytiszteletü úr ! Nem csinaltam belőle titkot s utóbbi levelemben nyiltan be is vallottam, hogy részemről a lelkész administrationalis teendői iránt valami nagy lelkesültséget magamban nem érzek. Azt mondám: a pap legyen pap, hirdesse az igét. Mindazonáltal elismertem, hogy már akar tetszik, akár nem tetszik, a lelkésznek administrátornak is kell lenni, és pedig a javából. Eh bien ! A kényszerűség és kötelesség elől én sem térhetek ki; azért rajta leszek, hogy a gondviselésemre bizott egyházat anyagilag is lehetőleg felvirágoztassam. Sőt még tovább megyek és azt mondom : „A gyertyát is nem azért gyújtják meg, hogy elrejtsék véka alá/ — hanem az Istentől nekem adott tehetség mértéke szerint világolnom kell mindenütt és mindeneknek, nemcsak az egyház körén belől, hanem még a társadalmi téren is. A nélkül tehát, hogy amaz én »első szeretetemet* elhagytam vagy elhanyagoltam volna, nem haboztam kilépni az utóbbi időben a társadalmi élet terére is, ha talan ott is tehetnék valamit gyenge erőmmel. De itt aztan valóban a kezdetnek is csak a kezdetén vasvok s egy és más iranyban tett kísérleteimre joggal kimondhatni a szomorú sententiát : meghiúsult kísérletek ! De ha már eddig szerencsés voltam kedves Nagytiszteletü úr s a szives olvasó becses türelmét megnyerni, legyen szabad pár szóval e meghiusult törekvésekről is megemlékeznem, már csak azért is, hogy az én esetemen necsak magam, hanem mások is okuljanak. Miután a községi képviselőtestületnek alig par hete, hogy tagja lettem, a községi ügyek elintézésére mindeddig semmi befolyásom nem volt s igy csak a jövő mutatja meg, hogy mint községi képviselő, mit leszek képes kivinni egyházunk s iskoláink javára, valamint általában a község anyagi és szellemi jóléte érdekében. Mindenesetre határozott bajnoka leszek a törvénynek és igazságnak s azt hiszem, hogy katholikus kollégámmal s a község egy pár intelligens emberével kezet fogva a polgártársak egy részének önzése s rosszakarata dacára is sok jót (talán, ha igazán akarjuk, mindent) létesíthetünk. Egyébiránt jól tudom, hogy valamint a presbyteriumban, ugy a községi képviselőtestületben is lehet hozni igen sok üdvös határozatot, a melyek azonban rendesen a papíron maradnak, ha nincs a ki azokat erélyesen végrehajtsa. Itt a bökkenő. Igy történt a mult nyáron is, a mikor a vasárnapok megtartása érdekében a szomszéd községek lelkészeivel egyetértőleg én is átiratot intéztem a helybeli elöljárósághoz, a mely a megkeresés folytán csakugyan szigorú pénzbírságot határozott a törvény áthágóira, s már már azt hivém, hogy kellő tiszteletben fog tartatni az urnák napja, főleg miután a szószékről is élesen kikeltem a vasárnapi munka ellen: e fellépésnek azonban alig lett valami sikere. Egy-két egyén megpróbálta mindjárt az első alkalommal a kihirdetett rendelet ellen cselekedni s miután az elöljáróság cseppet sem törődött vele, hogy azokat érdemök szerint meg is büntesse, a ro^sz példát lassanlassan számosan követték. Mire én észreveszem s követelem az illetők megbüntetését, a hozott határozatnak már nem lehet érvényt szerezni, a mennyiben »ubi omnes peccant, nemo peccat." — E dologban egyedül a községi elöljáróság a hibás, mert ha egykét esetben szigorúan megbüntetné a rendetlenkedőket, a nyugalom napja (legalabb a két istenitisztelet előtt) nem fogna többé megzavartatni, hiszen a hivek túlnyomó része maga is felette kívánatosnak tartja a vasárnapi munka végleges megszüntetését. Jövőre tehát valami más, célravezetőbb módot kell kitalálni, nevezetesen, első sorban oda hatni, hogy az elöljárók teljesítsék kötelességüket. Vagy talán ez is csak pium desiderium ? A nép anyagi jólétének emelése érdekében is szeretnék valami üdvös lépést tenni, de e tekintetben előbb még az emberek és viszonyok kiismerésére s mindenek felett tapasztalat szerzésre kell törekednem. Hiveim csaknem kivétel nélkül földmiveléssel, allat- és terménykereskedéssel s fuvarozással foglalkozó, s mint magokat jellemezni szeretik — félelmes* emberek. Ez élelmes népet azonban veszély fenyegeti a (buda-pécsi) vasút kiépítése által, mely sokak véleménye szerint kenyerök egy részétől fosztja meg őket. Én ugyan nem féltem e népet, hogy a vasút dacára is meg ne tudjon élni, de sokért nem adnám, ha figyelmét már most a megélhetésnek eddig előtte még szokatlan és ismeretlen, de a mostaninál nem kevésbbé biztos módjára irányozhatnám. Igy p. u. a gyümölcsfatenyésztés nálunk csaknem egészen parlagon hever, a selyem- és méhtenyésztés isme-