Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-07-23 / 30. szám
sággal azért, mert anyanyelvén „tanítja a reá bízottakat." Ez tehát nem hazafiatlanság. Hanem aztán viszont az se mutat valami atyafiságos szeretetre a magyar állam iránt, hogy némely atyánkfiai tót iskolákat alapítanak ott, ahol ugyanazzal az erővel nemcsak minden ellentállás nélkül, hanem a hívek megelégedésére magyar iskolákat lehetne alapítani. íme, ilyen esetben az illetők a büntetőtorvénykönyvbe ütköző cselekményt nem követnek el s így a közigazgatási vagy. igazságszolgáltatási hivatalos közegek beavatkozására egyátalában nem adnak alkalmat; de azért mégse cselekesznek hazafiasan. Bezzeg példát vehetnének a fővárostól, mely rövid 10—15 év alatt minden iskoláját magyarrá tette, pedig hát — nincs miért titkolnunk — a budapesti polgárság se származott le egyenes ágon Árpádtól; s váljon azért e polgárság panaszkodott-e csak egy hanggal is a magyarság erőszakoskodása vagy a német nemzetiség elnyomatása miatt? nem fejezte-e inkább ki folytonosan teljes megelégedését a fölött, hogy gyermekei, a magyar hazának leendő polgárai, az édes anya nyelvét elsajátítják, hogy magyarokká lesznek nemcsak érzületökre, szokásaikra, de nyelvökre nézve is ? Ezt az elfogulatlan és igazságos emberek ma már, hála istennek, nem magyarizálásnak, hanem a hazához való hű és igaz ragaszkodásnak nevezik. Sohse törje tehát a fejét Szeberényi a honszeretet hivatalos definitióján; hanem hazafias érzelmeinek, melyeket kétségbevonni egyátalában nincs szándékunkban, ösztönszerűleg kövesse sugallatát, s biztosithatjuk, hogy el fogja találni mindenkor ama határvonalat, melyen aki belül marad, a magyar nemzeti közvélemény osztatlan elismerésével és becsülésével fogf találkozni. Visszatérve a nógrádi 'ev. esperesség fennebb emiitett határozatára, világosan kijelölte ez az irányt, amelyben haladnia kell az ev. egyház kormányféríiainak, ha ki akarják alaposan irtani az egyház testéből ama fekélyt, mely ott rágódik s melynek csak a nevét kell említeni, hogy minden gondolkodó hazafi belássa veszélyességét és az egész organismusra gyakorolt kártékony hatását. Ez az irány a panszlavizmussal szemben a legtermészetesebb s a protestáns egyház autonómiájának és az állammal szemben eddig élvezett hitelének legmegfelelőbb. Ne várja be az egyház, mig törvényadta jogánál fogva az állam lép fel, hanem igyekezzék maga, saját erejéből elejét venni a bajnak. íme, ilyen irány lengi át a nógrádi esperesség többször emiitett határozatát. Ebben az irányban haladva, az állam beavatkozása természetesen fölöslegessé válik, másrészről a célt sokkal biztosabban és gyorsabban elérjük. Az állami repressiv intézkedések elrettentő hatást gyakorolhatnak ugyan, s rákényszeríthetik azokat, akik a bőrükben nem férnek, hogy ha már megszállta őket a gonosz, legalább óvatosabbak legyenek gonosz machinátióik kivitelében; de az elrettentés által elfojtott indulatok ép azért veszedelmesek, mert kézzelfogható tettekben nem nyilvánulnak. Az egyház praeventiv rendszabályai ellenben az államellenes irányzatokat a helyett hogy elnyomnák, lehetetlenné teszik azoknak érvényesülését. Midőn a nógrádi esperesség például kinyilvánítja, hogy ^a magokat magyarellenes tüntetéssel kompromittált tanulók és más egyének, ezen esperesség kebelében egyházi hivatalt akkor sem viselhetnek, ha erre okmányilag képesítve lennének is/ vagy hogy „a pánszláv üzelmek miatt megrovott theologusok a superintendens által ordinálhatók ne legyenek", — midőn mondom az esperesség ilyféle határozatokat hoz, ezek által a baj gyökerére tapint s egyszer-mindenkorra fölöslegessé teszi a repressiv intézkedéseket ; mert hát de strigis, quae non sünt, nulla mentio fiat. A kérdés csak az, ha váljon a magyarországi ág. h. egyház megbízható e eléggé, hogy ama sebét önmaga orvosolja? S itt, őszintén szólva, kétség szállja meg lelkünket. Ha az egyház csupa nógrádi esperességből állna: akkor minden rendben volna. De hát vari egy egész superintendentia, amely kellő biztosítékot nem képes nyújtani arra nézve, hogy még ha szándékában volna is, képes lenne megbirkózni a hazafiatlan elemekkel. S mert igy áll a dolog: bármennyire méltányoljuk is a nógrádi esperesség vagy egyikmásik superintendentia hazafias határozatait : mégsem tartjuk azokat elegendőknek azon oknál fogva, mert kötelező erejük csak partikuláris. Az egyetemes egyház van tehát hivatva hasonló határozatok konstituálására, s ugyancsak az egyetemes egyház kötelessége mélyebbre ható intézkedések