Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-07-16 / 29. szám

Lapunk bezártakor vesszük a lesújtó hírt, hogy a prot. tudományos irodalom és a prot. tanügy egyik kitűnősége, Bolemann István, pozsonyi nyugalmazott theol. tanár, életének 87-dik évében elhunyt. Tanári pályáját 1815-ben kezdette meg a losonci ref. iskolaban. A pozsonyi theol. intézetben 1840-től 1873-ig működött. Az exegetikai irodalmat bárom önálló munkával gazdagitá, mind a három Pál apostol leveleivel fogla1

kőzik. Munkássága zajtalan, de eredménydús volt. Mint tanár közszeretetben állott; mint hazafi a magyar nemzetiség és állameszme rendithetetlen oszlopa volt élte fogytáig. Jövő számunkban közleni fogjuk bővebb necrologját. Béke lengjen hamvai felett 1 NECROLOG. Hajnal Ábel emlékezetéhez. Leborulok én is hűlt poraid telett dicsőült lélek s a jókkal együtt könnyeket áldozom. E nehany sorral, mint szerény porszemmel kivánok én is járulni néh. Hajnal Ábel emlékének megörökítéséhez, arra indít engem a tisztelet, kegyelet, de főleg a hála magasztos érzete, amennyiben, mint egykoron nagynevű tanáraink a theoreticumokban a theol. facultáson, ugy ő is a gyakorlati lelkipásztorkodás, az egyházkormányzat terén, nekünk, akkori ifjabb lelkészeknek, valódi Gamálielünk volt. Hajnal Ábel a gyakorlati lelkészkedés, az egyházi, egyházmegyei kormányzás, missionáriusi működés, gyülekezetek alakítása, szervezése, ezer különféle viszonyokkal változó mérhetlen nagy mezején a legpracticusabb adatok, tapasztalatok, tanácsok élő tárháza volt. Rendező szellemének, lankadást nem ismerő buzgó, ságanak typicus alkotásait saját volt gyülekezete, a békési fényes ref. egyház sokáig nem fogja feledni. Itt, most e sorokban, az ő egyházmegyei kormányzóságának egyes részleteit kívánom csak röviden ismertetni. Nemcsak a legnagyobb kiterjedésű (Békés-, Csanád-, Csongrád-, Temes-, Krassó-, Torontalmegyéket és a három, u. m. a pancsovai, fehértemplomi és karánsebesi volt katonai végvidékeket foglalta magában), de egyszersmind nemzetiségi és felekezetközi szempontból a legpolyglottabb országrészben fekvő, s már csak azért is a legnehezebb kormányzatú egyházmegyének volt ő közel 20 évig fölülmulhatlan bölcs és erélyes kormányzója. Azok a nagyobb szabású, egyházmegyéje életét kimerítőn előtűntető, megbízható, hű statisztikai adatokkal illusztrált jegyzőkönyvek, az ő e téren való kezdeményezéséről s fáradhatlan munkásságáról szóló tanúbizonyságok. Nézetem szerint azonban az ő esperesi működésének egyik legváltozatosabb, legtanulságosabb tere a Bánság volt. Alólirt akkor — 1860 tói 1868-ig - a temesvári egyesült evang,egyházban lelkészkedtem, hol a két prot. felekezet között lehető legjobb alapon szervezett unió már régóta , virágzott. 1861-ben először jeleni meg Hajnal Ábel, mint esperes, a can. visitatió megtartására. Az ott nagy mérvet öltött patentalis mozgalmak már akkor lezajlottak, hanem utánuk következett az ébredési korszak, a mikor az anyahonhoz visszavagyó Banságban a hazafias magyar párt is erősen kezdte jelét adni annak, hogy ő nem halt meg, sőt él és élni akar. E mozgalom a nyilvános polgári életből nem maradt az egyházra hatas nélkül, sőt átlépett oda is, a mennyiben a gyülekezet fele részét tevő magyar protestánsok hatalmasan követelték a magyar iskola felállítását, mely addig teljesen el volt nyomva, ugy hogy még a magyar olvasás tanítását sem tűrte meg az akkori cs. kir. vojvodinai helytartóság. A temesvári egyesült ev. egyházban pedig nagy számmal voltak a hivatalnoki, ipari és kereskedelmi osztályban a bevándorlott németek, leginkább szászok, kik a magyar protestánsok azon jogos és természetes követelését, hogy a magyar nyelvet már csak azért is tanítani kell az iskolaban, mert különben a magyar nyelvű isteni tiszteleten, — mely ott a némettel vasárnaponként fölváltva tartatott, — miként énekeljen a gyermek, ha olvasni sem tud : mondom a szászok csupa elfogultságból e hazafias mozgalmat identifikálván a kalvinizálással, megtámadták, annak ellene működtek, mondván, hogy nemcsak magyarizálni, de kálvinizálni is akarunk a mostani kálvinista pappal egyetértve. Hiába tiltakoztak e balvélemény ellen evang. főuraink, kik magok is szívvel-lélekkel óhajtottak a magyar nyelv visszaállítását: a szászok konokul kezdtek az egyházból való kilépéssels külön német gyülekezet alakításával fenyegetőzni. Mikor aztán Hajnal Ábel esperes körlevelét felolvastam, melyben tudatta velünk canoni egyházlátogatását : akkor meg a helyzet épen válságossá lőti, a mennyiben még inteligensebb ev. híveink is gondolkodóba esve kérdék tőlem, mi lesz már mindezekből, miért jő ide a ref. esperes ? Sikerült őket megnyugtatnom azzal, hogy hiszen ez épen az unió szellemében történik, ez épen a kölcsönös viszonosság postulatuma. Ne legyenek elfogultak, ne Ítéljenek előre, várják be a visitatiót, s akkor is megtehetik óvásukat, mert ha már reform, lelkészt választottak, önként következik, hogy annak felsőbb hatóságát is el kell ismernünk és fogadnunk. Ekkor jelent meg Hajnal közöttünk, s az ő megjelenése zivataros viszonyaink chaosában valóban hajnalt, egy jobb jövő hajnalát jelzé előttünk. Bár ő maga dogmatikus tekintetben erősen felekezeti álláspontú, de mint főkormányzó, a helyzetet éles látásával azonnal megbírálva mondá emlékezetes szavait : v

Uraim, nem azért jöttem, hogy téritselc, hanem azért, hogy békítsek ; nem arra törekedem, a miben különbözünk, hanem arra, a miben megegyezünk.1

1

Es lőn nagy csendesség. Az egyháztanács megemlékezve bold. Székács püspök hasonló jelmondatáról, teljesen megnyugodott. Ugyanakkor Hajnal egy aranyat is ajánlott fel jutalmul évenként azon német iskolás fiu számára, ki a magyar