Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-07-09 / 28. szám

azt kevéssel megelőzött Józsefféle korszakban előfordultak volt — túlkapásai ellen biztosítékokat nyújtani, és az abban említett legfőbb felügyeleti felségjogot ezen szavakkal , circa illas* (scil. fundationes) a Felség altal a kegyes alapítványokra nézve egyidejűleg átvett kötelezettséggel szerves összeköttetésbe hozza. Ezen, a jog és kötelesség közötti viszonyos hatásnak és ama felségjog ez által teltételezett tartalma meghatározásának tökéletes világossággal kifejezés adatik az erdélyi országos rendeknek 1792 october 13-kan kelt legalázatosabb felterjesztésében (1792-diki országgyűlési jegyzőkönyv 426 —434-ik lap), melylyel az 1790/i-diki országgyűlésnek némely változásokkal jóváhagyva leérkezett törvénycikkjavaslatai II. Ferenc császár és király ő Felségének legmagasabb szentesítés végett felterjesztve lettek. Ugyanott a 10-ik pontban (431-dik lap) azon cikkre nézve, a melyből később az 1790/1-diki legfelsőbbleg megerősített 54. [ törvénycikk lett, ez áll : »....in adnexa Articulo huic in vocibus : salvo circa illas superinspectionis Jure Majestati Regiae , competente, clausula, illám fuisse Benignarri mentem, et Intentionem Regiam firmiter confidimus, 1 et hoc sensu clausulam illám accipimus, quod Sacratissima Vestra Majestas Jure illo superinspectionis ad mentem Legum uti, eoque solum illud extendere dignabitur, ut piarum fundationum administratio per eos, quibus de lege competit, procuranda menti semper et Inten- 1 tioni Fundatorum contormetur.1 A fenn szószerint idézett törvény (1791. 54-t. cikk), netalán még kapcsolatban az 1744 beli 6. törv. cikkben elkülönítve előforduló »circa sacra* kifejezéssel, egyszersmind az egyedüli, mely a legfőbb felügyelet felségjogának törvényes tartalmára következtetést enged. Hogy mi legyen ennélfogva az erdélyi törvényhozás ezen allásában jogi felfogás szerint a jus supremae inspectionis tartalma, erről legyen szabad egy elismert jogászi tekintélyt beszélni engednünk. A csak néhány évvel ezelőtt meghalt erdélyi híres jogtanár Dózsa Elek ugyanis Pesten Osterlamm Károlynál 1863-ban »Az erdélyhoni evangelico-reformátusok egyházi jogtana* címe alatt megjelent munkajanak 68-dik lapján a legfőbb felügyelet felségjogát, — mely Erdélynek minden egyenjogú egyházaira nézve ugyanaz, — a következő módon határozza meg : »A főfelvigydzdsi jog (jus supremae inspectionis), melynél fogva ügyeltet a fejedelem arra, hogy az egyház alapitványai rendeltetésűk szerint kezeltessenek (1791. 54.) és hogy az egyház s annak tagjai, mint olyanok által semmi se követtessék el, a mi az állam törvényeivel, s általaban annak céljavai ellenkeznék.* Merőben ugyanezen jognézetnek adtak az erdélyi egyenjogú országos egyhazak is ismételten kifejezést; például az evangelico-reformatusok egyházának 1868. junius 27-kén Szilágy-Somlyón tartott közzsinata, midőn az egyházi főtanacsnak is későbbi helyeslésével a magas államkormánynak ezen egyházjogi állását, annak fenntartása céljából ecsetelni törekedett, csaknem Dózsa szavaival szószerint következőleg nyilatkozott : „A főfelvigyázás (jus supremae inspectionis), mely kiterjed arra, hogy az egyház tagjai az állam törvényeit és azok célját tiszteletben tartsák (1791. 54. t. cikk) és hogy az egyházi alapítványok elrendeltetésük. szerint kezeltessenek.* Hogy egyébiránt ezen felfogás épen nem egyedül az akadémiai tanszéké és az egyházi körök és testületeké, e mellett tanúskodik maga a felségjognak fönséges képviselője. Az 1794-dik évi július 31-kéről az erdélyi országos rendekhez intézett legfelsőbb k. leiratban ugyanis az uralkodó nevében a jus supremae inspectionis lényeges tartalm gyanant azon felségjog jelöltetik ki, a felett őrködni, hogy egyházi ügyekben semmi se történjék 5

/

contra positivas Leges, salutares item, et rite approbatas Constitutiones.* Ez lenne tehát a jogtudomány tanúsítványa, az egyházak jogi öntudata, a törvényhozás minden tényezőinek világos kijelentése, végül magoknak a törvényeknek parancsa szerint Erdélyben az egyházi ügyekbeni legfőbb felügyelet Felségjogának törvényszerű tartalma. De az 1791-dik évi 54. törvénycikk a legfelsőbb felügyelet jogát »Majestati Regiae* competens jusnak, felségjognak jelzi. Hogy mit jelentsen ez, félremagyarázhatlanul kitetszik az 1744-rőli 5-dik erdélyi törvénycikkből, mely ezen felirattal „De serenissimi ducis Lotharingiae et Magni Ducis Hetruriae corregentia* van ellatva és határozottan rendeli: jSuprema tamen .... Potestas, Privilegiorum item Collatio, et alia Jura mejestatica, velut solum Principibus Haereditariis competentia, penes solam Sacram Regiam Majestatem remanebunt.« Ezen törvénymondat semmi kétséget nem hagy fenn a felől, hogy az erdélyi evangelico-reformatus főconsistorium teljes jogaban volt„ a midőn egy, ha nem csalatkozunk, a kitűnő nagyenyedi tanár Szász Károly által szerkesztett, 1836. november 1 5-kén 438. egyhazfőtanácsi szám alatt kelt felségkérvényben ezen törvényszerű meggyőződésnek adott kifejezést: „Jura Majestatica per neminem alium nullumqueDicasterium exerceri queuntia®; a református főconsistoriumnak ezen jognézethez annyival inkább törvényszerű joga volt, mivel az 1791-dik évi 8-dik erdélyi törvénycikk e szavak által: »executiva potestate . . . .in sensu legum exercenda*, a végrehajtó hatalom közegeit azon jogosítványokra szorítja, a melyek mellett valamely törvény idézhető. Ha ezen törvényes nézet eilen azon ellenvetés akarna tétetni, hogy a törvény, midőn a legfőbb felügyelet felségjogának gyakorlatát kizárólag az uralkodó személyére szorítja, valami gyakorlatilag kivihetetlent követel, egy ellenvetés, melyet annyival inkább megengedünk, mivel egyházunk ama felségjognak bizonyos esetekre nézve (1791-rőli 54. t. cikk) harmadik személyek általi gyakorlatát concedálta: ugy másfelől nem szabad feledni azt, hogy az 1691-dik évi Leopoldi hitlevél 3-dik pontjában (az 1791-ki 2-ik törvénycikkben teljtartalmilag felvéve) megerősített approbatális törvény I. része, 1. címe, 3-dik cikke minden bevett hitfelekezetnek nemcsak minden belső, azaz csupán ezen hitfelekezetet érintő ügyekben legszélesb autonom önelhatarozasi jogot, hanem a legteljesebb függetlenséget is biztosította az allami politikai élet oly közegeitől és tényezőitől, melyek a hitközösségen kivül állanak; nem szabad elfelejteni azt, hogy azon elv, mely szerint az egyik hithez tartozók egy más felekezet ügyeire való mindennemű befolyástól feltétlenül kirekesztendők, az erdélyi törvényhozás részéről oly vas következetességgel tartatott fenn és vitetett keresztül, hogy az erdélyi rendek és karok nem mulaszthatták el 1842. september 12-kérőli emlékezetes feliratukban (kinyomva az 1841/3-iki országgyűlés irományaiban 191 -200. lapig) t

summum aggravium*-nak jelezni azt, ha »in obversum legum consiliariis, uni religioni addictis, via aperitur, in alterius religionis ecclesiasticam directionem influendi.*