Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-07-09 / 28. szám

azt is, a theologia mit remélhet vagy mennyire télhet tőle? Darwin maga a Natufal Selection jelentőségét a theologiára, nem tartja csekély horderejűnek; nevezetesen sokat vár a theologiára nézve azon tény konstatálásától, miszerint valamennyi élő lény létrejötte másodlagos okokban keresendő, t. i. a természeti kiválás elvében; amennyiben Isten teremtményei azáltal, hogy azokat többé nem egyes közvetlen és természetfölötti tényezők eredményeiül, hanem a földgolyó régi korszakaiban megvolt néhány őslény egyenes ágon való származékaiul tekintjük, azáltal nemesbednek. S nem is lehet szavainak igazságát megtagadni, legfölebb azokat kijavítani, helyesebb lévén azt úgy kifejezni, hogy e tény megállapítása Istennek, mint a teremtőnek szolgál nag)obb dicsőségére. S nagyobb okunk van a teremtőt dicsőíteni, midőn meg van engedve nekünk, egy fölfogó pillantást vethetni a szerves lény „levés"-ébe, mintha kényszerítve volnánk, isteni okok közvetlen beleavatkozását mondanunk, ha az értelem s emberi tehetség határaihoz közeledve magunknak arról fogalmat nem alkothatunk; s a természet is csak nyer szemeinkben, ha látjuk, hogy az nem toldott-foldott munka, melyben Istennek utóbb sajátkezűleg kellett egyetmást, mint hiányt pótolni. Azonban halljunk egy más véleményt is, egy tekintélyes íróét, kiről ha azt mondjuk, hogy a német theologia szóvivőinek képviselője, aligha fogunk tévedni. Dr. Zökler egy helyt (Jahrbiicher für deutsche Theologie, VI k. 4. f.) behatólag ismertetvén a két ellenfél (Agassiz és Darwin) iratait, a következőleg nyilatkozik: „Hogy az ő (Darwin) természetnézlete tetőtől talpig pantheisztikus vagy materialisztikus, az nem szenved kétséget. Bizonyos, hogy az anyagnál örökös természettörvények, köztük első helyen a természeti kiválás tana, képezik azon faktorokat, melyeket ő nagy lelkesedéssel, mint az érzéki és szellemi világ teremtő okait dicsőit." A materialismust illetőleg már elmondottuk véleményünket, csak a pantheismusnál állapodjunk meg kissé. Darwin nyilatkozatai után Ítélve, nem tagadja a teremtő lételét, s különben is a természet kifejlődése egyszerűbb alakokból ép oly jól vezethető vissza Istenre, mint első okra, mint azt az egyszerre való teremtésről traditionálissá vált fogalom teszi, s ha Darwin az első okról csak mellékesen beszél, ez még nem zárja ki, hogy annak létezésében higyjen: neki, egy természettudósnak, erre gondja nincsen. Ha csakugyan úgy volna, hogy az átváltozási elmélet lényegében materialistikus vagy a pantheismusra vezet, akkor a theologiának halálos ellenségeűl kellene tekinteni; mert a pantheismusnak a világ egy universum, egy számos tagból álló, de azért összefüggő egész, kifejezése nem az isteni működésnek, hanem — és eb ben van tévedése, — kifejezése az Istennek magának. úgy hogy nála természet és Isten egy. Evvel az elég csalogató fölfogással az a szellemtelen világnézlet, mely dicsekedik avval, hogy a legfőbb dolgokat összefüggés nélkül valóknak tartja, nem mérközhetik, de igenis azon egészséges alapon épült, az atváltozási elmélettel is szépen összeíérő theismus, mely a mindenséget mint organizmust tekinti. Mint ilyen ellen semmi oka sincs a theologiának a vallás nevében protestálni. Végül egy kérdés van még hátra. Mivel az ember is, mint egyik, habár legfölső tc,g, följ vétetett az organikus lények genetikus összefüggésébe, előállott a theologiára nézve azon fontos kérdés, vájjon nem sérti-e a vallás érdekeit az állatnak emberré való fokozatos fejlődéser Ha az világlanék ki, hogy az ember e besorozás által állattá degradálódott és a specifikus különbség a szellemileg megáldott ember s az állat közt ketségbe lenne vonható: úgy e hypothezis halála volna a theologiának, s ennek igazat kellene adnunk, ha az elmélet állításait, legalább az embert illetőleg, hazugoknak és tarthatlanoknak nyilvánítaná. Zökler panaszkodik, hogy Darwinnál a legcsekélyebb nyoma sem található annak, mintha ő az emberi lét specifikus különbözőségét a másféle szerves lényekétől beismerni hajlandó volna. Úgy tetszik azonban, Zöklernek nincs igaza, midőn azt követeli, hogy egy természettudós a fajok változékonyságáról irt munkájában az embernek az állattól való fajlagos különbözősége mellett törjön lándzsát; s nem is méltányos, pusztán a hallgatásból azt következtetni, hogy Darwin az embert állatnak tartja. Kerülő úton kell itt az igazságot keresnünk, t. i. vájjon ez elmélet magában foglalja-e a tulajdonképeni em-