Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-07-02 / 27. szám

tott\ Az ország minden részéből megjelent képviselők Száma a 700-011 felül volt és a conterencia gyűlésein jelenlevőké a két ezeret jóval meghaladta. Kétséget nem szenved, hogy a sikerbeh hagy része volt magának Liverpóöl városnak is, mint olyan helynek, a melyben mindenféle felekezet nagy számmal van képviselve és a hol ezelőtt negyvenhárom évvel a számban oly hatalmas anglikán egyház tizenhárom papja a leghevesebb tollhareot harcolta Völt frieg az akkor még nagyon Csekély sZáinü unitáriusok három fiatal lelkészével, kiknek vezére a még most is élő hires philosophus Dr. Martineau volt. A konferencia rendes istenitisztelettel és úrvacsora vétellel nyittatott meg. Ezt követték három nap alatt a felovasások. Minden tárgyról, egyet kivéve, egy pap és egy világi olvasott fel, és a vitatkozásban is az egyházi és világi férfiak meglehetős váltakozással vettek részt. A felolvasott és megvitatott tárgyak voltak $ a vallás mint élő és növekedő' hit,, ,,az egyházak befolyása, a vallásos élet nevelésére" „a popsiig nevelése" és végül papok fizetése és segélyzése.<t A gyűlésről közölt tudósításokat olvasra azt látjuk, hogy a vallás még ma is élő hatalom, mely az emberek szivét langra tudja gyújtani ; arról győződünk meg, hogy a 19-ik század exact tudósai mellett a prófétáknak is megvan helyük s ha amazok hódításokat tudnak tenni, ezeknek ajkairól a boldogságnak a szivek mélyére ható tiszta tana hangzik el. Azt látjuk, hogy nagyon sokan vannak még, kiket a legfőbb szellemben való hit boldogit, s kiket e hit a jócselekedetben buzgólkodókká tud tenni. Vagy Dr. Martineau szerint" ha az egyházban és azon kivül levő embereket összahasonlitjuk, ugy fogjuk találni, hogy ámbár az előbbiek száma csekélyebb, az öntudatosság, humanismus és nemes önzetlenség, mint, a melyek a társadalom zománcai és a nemzeti jellem oszlopai, sokkal nagyobb mértékben vannak képviselve az utóbbiban.4 Angol testvéreink ma éppen annyira érzik szükségét annak, hogy apostolok bocsáttasanak ki a hivek közé, mint érezhették hajdan az első keresztények. Ez alkalommal megmutattak azt is, hogy tudnak, mert akarnak segíteni a nálok is nem csekély számú kevés fizetéses papok helyzetén. Egy lelkész 100 font sterling (IOOO frt) felajánlásával nyitotta meg az aláírást egy segélyalapra azzal a megjegyzéssel, hogy ujyan ez össze, get négy százan ígérték meg neki, mig húszan 25—25 fontot ígértek meg öt évre. Ugyanekkor egy magát megnevezni nem akaró 1000 fontot bocsátott rendelkezésre. Az egész conferencia főeszméje az volt, hogy a nép szellemi vezéréve csak mivelt és széles ismeretkörű egyént kell tenni. Kimondatott, hogy megszüntetendő az a szokás, mely szerint világi ember is, mihelyt némi hajlamot érez magában a predikálásra, azonnal felléphessen a szószékre. Az angolok különös súlyt fektetnek arra, hogy legyenek missionáiiusok, vagyis oly emberek, a kik a Jézus példaja szerint jelenjenek meg a hivek között, azokat minél gyakrabban latogassák ; a kik inkább a nép szivéhez, mint eszéhez tudjanak szólani. A papok neveléséről a londoni Manchester New College egyik kitűnő tanára altal tartott felolvasást, mint a mely a mi viszonyainkat is illeti, egy következő cikkben terjedelmesebben fogjuk ismertetni. A eonferenéia zárestélyéii egy nagyszerű soíréé rendeztetett, midőn több olyan jeles fóffi levülét olvasták fel, a kik óhajtásuk szerint nem jelenhettek meg. Ezek között volt az ősz tudós Dr. Martineau is, kit már kora sem engedett megjelenni, ámbár senki inkább nem óhajtotta volna látni e szabad eszmék diadalát, mint ő, és ezen a helyen, ahol egykor annyit küzdött érettök, De azért legalább apostoli levelét elkültlötte a keresztény gyülekezetnek, melyet ő mindéit emberi intézi rtlény között a legjótékonyabbnak tart, különösen a jelen korban, midőn a gondolat gyors valtozasa Sök megzavart és sok szivet kétségbe ejtett. „Lehet, igy ir Martineau, hogy a keresztény ség körén kivül sokan vannak oly anok, a kik magasabb szellemi légkörben mozognak és tisztább értelemmel bírnak, mint a minőt a keresztyénség adhat, de több humanizmussal és mélyebb szeretettel bizonynyal nem dicsekedhetnek, a minek magyarázata abban van, hogy a keresztyénség bármely csoportjának tagjai a keresztényi életben és szellemben való erősödésért és növekedésért egyesülnek; hogy a kereszténység külműködésében missionáriusi szellemmel ostromolja a pogányságot és vallástalanságot s enyhíti a fajdalmakat; s végül, hogy a többi egyházakat szövetségesei gyanánt tekinti, mint a melyek ha különböző irányban is, de mind ugyanarra a célra törekszenek." A conferencia tán csak egy tervével nem érte el a remélt sikert, azzal t. i., hogy a keresztény hitfelekezetek mindenike kellő számban képviselve legyen, de annyian mégis voltak a nagy szamban levő felekezetek mindenikéből, hogy egy jövő conferencia sikere is biztositva lett. Igen, mert a jelenvolt képviselők tanúságot tehettek híveik előtt arról, hogy mindazok a vadak, a melyeket az unitáriusok ellen felszoktak hozni, hogy t. i. azok hitetlenek és istentagadók — hamisak és tévesek s hogy azok teljesen érdemesek bármelyik felekezet rokonszenvére és képesek a legmagasabb rendű erkölcsi és szellemi életre. A conferencian kivül két dolgot lehetett'megtanulni az unitáriusoktól: azt, hogy főelvök az egyházi függetlenség és az egyéni hitszabadság. Minthogy — nézetök szerint a rokonszenvet a közönséges életben többé kevésbbé a rokon meggyőződés kehi fel, ugy az istenitiszteletben is az egységet a természetes rokonszenv kell, hogy felébbresze. A másik tanulság az volt, hogy az angol „ala nem iró" egyházak tagjai egy közös testületet képeznek,mivel a köztük létező eltérések nem oly nagyok, hogy ők szellemben, vallásban és az Isten tiszteletében egyek ne lehetnének, „Igen,, mondja egyik szónok, köztük nincsen sem