Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-06-25 / 26. szám
A furcsa esetet is ugy mondtam, a mint van. Tény az, hogy az illető tanitó 1869-ig segédtanító volt s mint ilyen a törvény létrejötte óta folytatott gyakorlat — s a helyes értelmezés szerint köteles képesítő vizsgát tenni annálinkább, mert az illető tanitó a barsi és mezőtöldi e. megyében lett alkalmazása után nem működött szakadatlanul a tanitói pályán. Az pedig nem érv, hogy volt a póttanfolyamon és, hogy midőn iskolája községivé változtatott okmányait acceptálta a tanfelügyelőség, mert az iskola már azelőtt községi volt, mielőtt ő ott lett volna s a tanfelügyelőség bona fide elfogadta az esperesi bizonyítványt, mely igen is tanuskodhatik arról, hogy az illető rendes tanitó volt, de nem arról, hogy már 1868 előtt is az volt. Különben az illetőt nem zárta ki kebeléből a testület, de felfügesztette tanácskozási és szavazási jógát addig, mig fel nem mutatja képesítési okmányát, a mihez annál inkább joga volt a testületnek, mert az illetőt, mint közs. tanítót fogadta kebelébe. Egyébiránt, hogy nem személyes gyűlölködés a tanképesitési kérvény felvetésének oka, kitetszik abból, hogy erre vonatkozólag az 1881. évi t. gyűlés már megkereste az e. megyét, mint ez, az e. m. j.-k. 36 p. 19. sz. alatt olvasható. Azt pedig mindenki tudja, hogy a gyűlésen rendetlenkedőket joga van az elnöknek meginteni, a szót tőle megvonni, de ha nem a gyűlésen tartott beszédben, hanem a gyűléshez beadott iratban illetlenkedik valaki, azért az elnök nem utasíthatja rendre, hanem a gyűlés róvhatja meg. A tanitó gyűlések menetére tett gúnyos megjegyzésére vonatkozólag, legyen szabad egy lelkész véleményét felemlítenem, ki jelen volt s azt állitá több lelkész előtt, hogy a tanitói gyűlés rend, csend és komolyság tekintetében valóságos parlamenti gyűlés egy másik gyűléshez hasonlítva Ha tetszik, szolgálhatok saját kezű bizonyítványával. Epigon. Mégis csak mondjuk ugy a mint van. Fejes Zsigmond ur vádol engem e. t. lapok 24. számában, hogy a 22. számban foglalt állitásom a valóságnak nem felel meg. Tanit is egyszersmind, hogy ha máskor irni akarok, nem fog ártani, ha kissé több tájékozottságot szerzek tárgyamról. En azt tartom, hogy ha valamely megtörtént dolgot — vagy dolgokat — mint a 22. számban elmondottak — egyszerű tárgyilagossággal leírunk, vagy is, elmondjuk a dolgot úgy a mint van, ezzel nem mondtunk a valóságnak nem megfelelő dolgot. Hogy az ott megirt tárgyakról kellő tájékozottsággal birok, nem kell a mondottakhoz egyebet adnom e két okmánynál : 1. Baranya megye. kir. tanfelügyelőség. 971. szám. T. c. Király Károly tanitó urnák, a f. b. tan. test. jegyzőjének. Harkány. T. c. Tanitó ur! E folyó évi július hó 26-án kelt megkeresésére a következőkben válaszolok. Tudtommal az érintett egylet: (f. bar. tan. test.) alapszabalyai a Nagyméltóságú vallás és közoktatási magy. kir. minisztérium által nincsenek megerősítve, legalabb ez hivatalom utján nem történvén, tudomással erről nem birok. S épen azért a magas kormány által f. évi augusztus 12-re összehitt tanitó gyűlésre képviselőt nem küldhet. Ha mégis a magyar kormány által megerősített alapszabályokkal bir az egylet, akkor azokat másolatban ide terjeszsze fel, hogy a további szükséges lépéseket megtehessem. Pécsett 1881. julius hó 28. Salamon József kir. tanfelügyelő. II. Baranya megyei kir. tanfelügyelőség. 988. sz. T. c. Tanitó ur ! Ismételve értesítem tanitó urat, miként az egylet (a f. bar. tan. test.), melynek működéséről eddig tudomással nem birtam, s mint ilyen a magas ministeriumhoz fel nem jelentetett, az orsz. tanitói gyűlésre képviselőt nem küldhet. Pécsett 1881 augusztus hó 8-án Megbízásból Flalász J. kir. tanf. tollnok. Fejes Zs. ur tehát a kct rendbeli tiltó rendelet dacára — és már most hozzá teszem, az alapszabályokkal is ellenére választatá meg magát azon az improvisált gyűlésen. Azt mondja, nincs tudomása róluk ? 1 Ha valamiben elérik a sántikálló embert, rendesen ez a védelem : nem tudom, nem láttam, nem hallottam ! De én előttem nagyon különösnek tetszik az, hogy az ilyen hivatalos tanfelügyelői rendeletet, mely épen megkeresés folytán küldetett, a jegyző az elnökkel, — kinek hivatalbeli substitutusa — testi lelki baratja, tántorithatlan hűségű elvtársa, azontúl első izbeni sógora — ne közölte volna 1 Volt-e joga, nem-e, a tanfelügyelőségnek ilyen rendeletet kiadni ? erre nézve vesszen össze Fejes ur azzal, — hanem a megtörtént csúnya dolgokat, csak mondjuk el ugy a mint van ! Ur. Széli. TARCA. Mudron és a tiszai egyházkerület. (Vége.) Superintendens uty elnöktársával, a kerületi felügyelővel egyetértőleg, egy nagyobb számú bizottsággal megjelenvén a hely szinén, megejtette az elrendelt vizsgálatotsaz annak eredményét feltüntető jegyzőkönyvet, 58 darabra felszaporodott igazoló okmányokkal együtt a kerületi gyűlés határozata alá bocsátotta, illetőleg magát a jegyzőkönyvet előzőleg az esperességekhez és egyházakhoz alkotmányos tárgyalás végett leküldte. Az egyházmegyék határoztak, e tárgyú szavazataikat a kerületi gyűlésre felhozták; a kerületi gyűlés pedig 8 esperesség közül hétnek egyező szavazatával egy ellen — mely utóbbi egy szavazatnak is hiteles volta kebelbeli 2 egyház írásbeli beadványában kétségbe vonatott — következőleg határoztak: