Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-06-18 / 25. szám

elüssék, s azon alternatíva közé állítsák „vagy butáknak j maradni, vagy megmagyarosodni.4 Azt mondja végül: ;,Ezen herostratesi munkálat felett különben a történelem följegyzendi ítéletét s megbélyegzendi azt, mint a XIX. század vandalismusát. * Ennyit mond rólunk tiszakerületiekről nagyot és szé­pet, ily módon itél felettünk bölcsen és igazságosan az érdemes felügyelő ur. Sem kedvem, sem hivatásom bele ártani kezemet ezen munkába, melyet a helyzet tisztázása és a politi­kai és egyházi tényezőknek nemzetiségi törekvéseik te­kintetében ismertetése czéljaból, eleven kutatási és vitat­kozási kedvvel, végeznek az erre hivatott vitézek. Tá­volról sincs szándékomban akár védelmére kelni egy F'elvidékynek, akár dicsőségében osztozkodni akarni egy Mudronnak. Előbbi bizonyára nem szorul arra, utóbbi­nal osztályos társul betolakodni akarni pedig, bizonyára nem ámbitióm. És ha mégis elmondok egyet mást, teszem ezt a nyakatekert igazság védelmére s a tárgyila­gosan felsorolandó tények közlésével nincs más célom, mint ra mutatni a rideg valóra, s mint a ki türelmesen vartam jó hosszú ideig más, avatottabb, bátrabb legény­re, most, mint e kerület egyik igénytelen napszámosa, igazságot szolgáltatni, mélyen sértett kerületünknek, és szeretve tisztelt püspökének. I. Neki melegedve azt állítja kerületünkről Mudron úr, hogy »itt 74037 tót lélek küzd nemzetiségi léte és veszte felett élethalál harczot*. Rettentő dolog! Hol a bizonyító okok? Oda veti merészen ő, a hires ügyvéd, iigybuzgó protestáns, lelkes felügyelő a sújtó vádat s küldi világgá .... ismertető társai, bizonyító okok nélkül. Micsoda eljárás ez ? Szerencsére mi, a kik a kerületben együttesen szépen élünk és mozgunk: mit sem tudunk azon rém­képekről, ily gonoszszal még alomban sem foglalkozunk. No de nem is egyéb az rémképnél és rossz álomnál! Annyit tudunk és ezt valljuk méltó örömmel, hogy itt autonomikus teljes jogkörben mozog nyelvi tekintetben is az egyházi élet, hogy itt azon a nyelven, melylyel meg­áldotta őt anyanyelve gyanánt jó sorsa, családi szárma­zása, beszél a templomban, szól a gyűléseken, ir az egyházról s tanít az egyházban mindenki; hogy tehát itt senki de senki sem korlátoltatik ezen jogának tör­vényes gyakorlasaban. Annyit tudunk és ezt is valljuk, ámde mar őszinte fajdalommal, hogy sok olyan törekszik (de csak törek­szik, még pedig kividről, életerőt és működésre bátorsá­got nyerni az autonomia védszárnyai alatt itt is, mi­nek hangosan ellent mond az egyház és haza sz. szeretete, mi mint a szabadságot tipró szabadsággal és árulással határos, súlypontját az egyház, sőt a haza határvona­lain kívül keresi s törvényes rendet, törvényes határo­zatokat csupán ott s addig ismer, a hol és a meddig az politikai célzataiba nem ütközik. Legyen őszinte Mudron űr, nem mint politikus, hanem mint egyháztag, szedje össze hireit, tapasztalatait ezen egyházkerület köréből, s bizonyára be fogja vallani, ha másnak nem, önmagának mindenesetre, hogy mikor e rettentő dolgo­kat papirra vetette egyik kezével, ugyanakkor a másik­nak markába egy nagyot nevetett ; hogy sok esetben ép az szokta rémes hangon kiáltani s lelkedenzve ku­tatni a gyujtogatót, ki maga vetette el a vészt okozott üszköt szép suttyomban; hogy azon hangzatosan bár, de ép azért, mert bizonyító okok nélkül kibocsátott értéktelen vádja, mintha itt nemzetiségi léte és veszte felett vívna élethalál harcot 74 ezer tót lélek szemfényvesztésnél s a jóakarattal és igazsággal homlokegyenest ellenkező ,ráfogásnál« — általunk kebel­beliek altal legalabb — alig nevezhető egyébnek. II. Neki melegedve azt vallja hívőleg Mudron úr, hogy azon állítólagos élethalál harcot saját püspökével vívja a 74 ezer tót lélek. No ez már csak ugyan sok a jóból! És váljon hol a bizonyító okok? Kettőt latszik felhozni : a proskriptionális listát, és a rőcei katastró­fát. Előbbiről mitsem tudunk. Sőt nyugodt lélekkel me­rem állítani, hogy arról, mintha ő „a lelkészi pályára készülő egyénekről névjegyzéket vezetne, s azokat kik panszlávok, kerületébe be sem fogadná, maga a püspök sem tud mit sem. E tekintetben tehát tévesen volt in­formálva Felvidéky, más részt sajnos de értéktelenné vált azon ugy látszik, hogy nagyon is kapóra jöhetett állítás felett egész lapot elözönlött bölcselkedés, melyben Mudron úr oly szépen emelkedett hangulattal szól az evang. autonomiát eltipró basáskodásról, politikai sze­szélyről, autokratiáról, kiválólag pedig azon főien járó bűnről, melylyel vétkezik a tiszai kerület, mikor ilyen férfiút tud megtűrni püspöki székén stb. Lám lám . . . , ! Nem is tudtam hogy ily hatalmas pártfo­góval dicsekedhetünk Mudron úrban! Nem is hittük, hogy tudjon a nemes ügyvéd egy személyben ily ke­mény bíró is lenni, s képes legyen egy röpiratnak röpke szavára bókok ily özönével elárasztani nagyrabecsült püspökünk nehéz útját. Lám .... lám ! mily szerencse, hogy nem az ő iigyvéd-birói hatalma alá rendeltetett kerületünk, püspökünk; más oldalt pedig mily kár, hogy még nem érkezett el a fizetés ideje ! ? Mily szép alkalma nyílt volna e kerületnek újólag méltó jutalomban része­síteni egy hatalmast, kiváló jó akaratáért, s bizonyságot tehetni, hogy e kerület is tud hálás lenni, mint az p. o. 1874-ki gyűlésén fényesen beigazolta. „Miután a Húrban szerkesztése mellett megjelent „Cirkevné Listy4 című egyházi tót lap, f. évjulius 10-ikén megjelent 13-ik száma két cikkében egyházkerületünk főpásztora ellen, a nagyrőcei gymnasium ügyében altala megejtett vizsgálat és eljárás miatt gyalázó hazugságok, becsmérlő rágalmak és vérlázító sérelmek, sem egyházi laphoz nem illő komoly méltóságot, sem társadalmi il­lemet nem ismerő vakmerőséggel szóratnak: mind su­perintendens urnák, mind az egyházkerületnek szerzendő

Next

/
Thumbnails
Contents