Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-21 / 21. szám

Amint az eddig vázolt életéből látható, Ré vész valamint fél rendszabályoknak, úgy félig végzett munkának sem lehetett barátja ; ő a mihez fogott, azt egész lélekkel végezte s annak emberül meg is felelt. Pap, még pedig protestáns pap létére tehát mindenek előtt egyházi szónoknak, aztán theologusnak kellett lennie, s az is volt a szónak legnemesebb értelmében. Mind a két irányban irodalmilag is nagy munkásságot fejtett ki. Megjelent egyházi beszédei, úgy a Robertson nyomain Írottak három kötetben, mint az eredetiek két kötetben egyházi irodalmunk ezen ágának oly kiváló termékei, melyekben Révész kitűnő egyéniségének leghívebb kinyomatát találjuk. Robertson Révésznek nem annyira mintaképe, mint szellemrokona volt Mind a ketten tanaikat a vallásigazságok eredeti élő forrásából, a bibliából merítik, úgy a mint ennek tartalma gazdag lelkükben élt, kapcsolatba hozva a modern világ roppant ismereteivel és eszmecsoportaival. E szellemi kincsekre támaszkodva Révész minden üres ragyogványtól menten, egyedül az igazságerejével és meggyőződése, bensőségével kíván hatni. Innen a régiekre emlékeztető egyszerűség és komoly, mondhatni szent ünnepélyesség, mely beszédeit jellemzi, és azoknak nem annyira megkapó, mint csendes, mélyre menő hatást biztosit. Az általános emberi, az eszmei igazság, amint az istenhez, mint kútfejéhez kapcsolja magát, Révész beszédében oly kifejezést nyer, mely épen a magvas egyszerűség által hat, s megtalálja útját ugy az értelemhez, mint a szívhez Ha a prédikátorok e beszédek ellen azt hozzak fel gáncsul, hogy altalok elmondva nem tették meg azt a hatást, melyet vártak : ez a Pygmaeusok panasza, hogy nem bírják a Herkules buzogányát forgatni. Azt az egyszerű fenséget, mely Révész beszédeinek sajátja, teljes mértékben csak az ő hatalmas egyénisége tudta érvényesíteni. Révész maga kijelenti, hogy beszédeit nem oly célra tette közzé, hogy mások azokat betanulván, változatlanul elmondják. Sokkal magasztosabbnak nézte ő az igehirdető hivatását, semhogy memorizáló és szavaló gépnek kívánta volna lealacsonyítani. O csupán tanulmányozásra ajánlja beszédei olvasását, és reményét fejezi ki, hogy kinek kebelében az olvasott és megvizsgált eszmék és igazságok iránt élő és rokonszenvező viszhang támad, annál önként meg fog születni a készség is, hogy amaz eszmékről és igazságokról saját feltogása, izlése és modora szerint szóljon a néphez. Jól tudta azt Révész, hogy az erkölcsi nagy igazságokat csak a nép értelmi világából merített előadás teheti gyümölcsözővé ; de épen mert ezt tudta, a fő súlyt kiadott beszédeiben az eszmék és igazságok kifejtésére fektette, a lelkészekre bízván, hogy a kitejtett igazságokat mindenik saját egyénisége- és hallgatóságának miveltségi mértékéhez alkalmazkodva dolgozza fel. Mint theologus, irodalmilag Révész két irányban volt munkás: egyházpolitikai és dogmatikai irányban. A fentebb említett egyházpolitikai önállóan megjelent műveken kívül, melyekhez bibliographiai tekintetből még igen sokat kellene csatolnunk, különböző folyóiratokban, s különösen a >;>

Magyar prot. Egyházi és iskolai Figyelmező* című saját folyóiratának kilenc évfolyamában kötetekre menő dolgozatai jelentek meg, melyek mind meg annyi becses adalékok a magyar egyházpolitika tudományához. A dogmatika terén különösen a vallási konzervativizmus érdekében elleném vívott hosszú harca tette nevezetessé. E vitáról ma igaz Ítéletet mondani másnak is nehéz föladat volna, nekem pedig éppen lehetetlen. Ezektől eltekintve tehát, sietek Révészt a történetírót bemutatni. Ót szellemiránya, természeti hajlama, a mint fentebb már említettem, igen korán a történelmi tudományok művelésére vonzotta. De fájdalom, e tekintetben Révész is azon számos jeleseink közé sorozandó, kiket a sors pályájuk közepén ragadván el, életfeladatukat be nem fejezhették. Amit a történelemben Révésztől birunk, elég arra, hogy hivatottságát bebizonyitsa, de nem elég arra, hogy a felköltött várakozást kielégítse. A közönség azt várta tőle, hogy megírja a magyar prot. egyház történelmét a reformátiótól kezdve napjainkig. Pedig ő ebbe soha bele se fogott, s a történetírás módszeréről több helyt nyilvánított nézetei szerént bele sem lophatott, minthogy ma még az oly munka megirásához megkívántató források nemhogy megvizsgálva, de még összegyűjtve sincsenek.