Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-05-14 / 20. szám
hogy a román népfaj 90, a szláv 80, a német 60 millió lelket számlál; hogy a szláv nép az ismert népek. között a föld legnagyobb területét fölfalja el: fél Európát, Ázsiának harmadrészét, úgyszintén Amerikának tekintélyes területét is. Mind ez a Szlávokat egyetértésre, összetartásra inti. Keresi aztán a .Szlávok eredetét s azt véli, miszerint vagy Noétól származnak, mert ennek ui fia Jáfettől Gómer, ettől Szlawa származott; vagy pedig utódjai a Homér által említett Henetáknak, .mely név„..egyértelmű a Szlawján szóval. Szt. István napján meg nem, Istvánról, hanem ennek keresztyén. ..tanítójáról, Adalbert püspökről — Vojtechröl. — beszél, fejtegetvén annak nevét és hazáját, apostoli hivataloskodását és mártyrságát s mind ebből azon következtetést vonja, hogy a ha, zánkbeli keresztyénségnek reggeli csillaga nem ^zt. István,, hanem Vojtech. .. Igen, de létezik Kollártól egy prédikáció a ,,liazafiuságről1 1 is, melyben remekül ecsetli, hogy a hazafiúság miben áll s mikép nyilatkozik. Kiemeli, , hogy. ez áll 1. a haza és az azt illető ügyek tüzetes ismeretében; 2. testi és lelki tehetségeink szorgalmas alkalmazásában a haza javára; 3. a hazai intézetek megőrzésében és terjesztésében. ,,Nyilatkozik pedig 4. a különféle népek, nyelvek, vallások és akár mily más, a hazában létező pár< tokkal való türelmes és barátságos egyetértésben; a felvilágosodás, észszerű szabadság és lehető s egyenlőségnek terjedésében az egész hazában. Fenkölt hangra emelkedik, midőn hallgatóit figyelmezteti a Filippebeliekhez irt levél II. rész 4 versére: „Ne nézze kiki mind az ő hasznát, hanem minden az egyebek hasznokat is nézze" - s hozzá teszi: „A ki jó hazafi akar lenni, annak elkerülheti énül tiszta fogalommal kell bírnia hazájár6l; ismernie kell az abban lakó embereket és nemzeteket, azok tulajdonságait és sajátságait, hibáit és tökélyeit: másképen nem lehet észszerűen cselekvő "" tagja amaz országnak, melynek földjén jár, ama társulatnak, melyben él; nem lehet a hazának oltal• mazója és támasza, nem lehet a haza felvirágzása' '- és boldogságának értelmes terjesztője1 '. 1 * Nyilvánvaló, hogy Kollár emez érvelését a fegszeplőtlenebb hazafi is aláirja habozás nélkül * : s hogy azon szláv testvéreink, kik ezen meste-V ' Tök tanain csüngenek, nagyon rövidlátóknak mondhatók, ha nem érzik, miszerint Kollár idézett szavai sem figyelmeztetik őket másra, mint arra, hogy hazaellenes törekvésekre ne vetemedjenek. Ezen intések napjainkban kétszeresen komolyak és figyelemre méltók, mert egyházunk javát hű hazafiúság nélkül nem mozdithatjuk elő. Nem a mult dicsőségéről való ábrándozás, hanem a jelen viszonyok lelkiismeretes felhasználása által erősbithetjük ág. hitv. evang. egyházunkat. Tisztünk nem e nagymérvű és idegenszerű politikával való bibelődésben, hanem kötelességeink hű teljesítésében áll, mely íenhangon int, hogy: „Carpe diem 1" Ámde, midőn így minden panszlavistikus hajlamokat és törekvéseket egész határozottsággal kárhoztatok, nem azért, mert a hazát veszélybe sodorhatnák, hanem, mert egyházunk tekintélyét aláássák, úgy viszont azt sem tudom elhitetni magammal, hogy valaki ág. hitv. evang. egyházunknak jó szolgálatot tegyen, ha annak egyes érdemes személyeit tüzetes bizonyíték nélkül panszlavistikus törekvésekkel gyanúsítgatja. Nem tehetek róla, de én nem hiszem, hogy például Áchim Ádám, a békési esperes, józan és higgadt természete mellett ily allotriákkal foglalkozni tudjon. Elegendőnek tartom nézetem támogatásául megemlíteni, hogy az a férfiú, ki többek között az orosházi ügyes bajos papválasztást tapintatosan megtudta oldani és a szarvasi gymnásium vezényletében íáradhatlanul tevékenykedik a haza és az egyház javára, az pánszláv érzelmű nem lehet. Szeberényi Andor, a nagylaki papról meg az „Új magyar Athenás"-ban nem sokára ez lesz olvasható: ,.A forradalom magával ragadta az ifjú férfiút. Debrecenben kineveztetett a Közlöny1 1 hivatalos lap javitnokának fogalmazói ranggal és dijjal; egyúttal belmunkatársa volt a kormány által kiadott „Priatel Ludu" cimü tót lapnak. 0 nyomatta ki Kossuth lemondó okiratát és Görgey dictator proclamatióját, miután a nyomda személyzete már szétfutott volt . . . 1855 novbr. 18-án Nagylakon választatott meg lelkésznek, de ezen választás, az absolut kormány által egy évig függőben tartatott, minthogy mint Kossuth hive rendőri felügyelet alatt állott Kötve hiszem, hogy egy férfiú, kinek ily múltja van, kinek sorsa vészteljes napokban a haza sorsával összekötve volt, most, hol hazánk