Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-05-07 / 19. szám
nek — még a múltra vonatkozólag is megveszik rajtok a többletet. És végül, elszomorító jelenség, hogy pár egyházban az alapitvanyokat vagy azok egyrészét nem rendeltetésük céljára, hanem egyéb szükségletek fedezésére hasznaijak fel. Nem csuda, hogy az ilyen eljárás ellen felette éles és rosszaié nyilatkozatok hangzottak fel gyűlésünkön, a mely hatarozatilag kimondotta, hogy sem az alapítványoknak más célra fordítását, sem altalában törzsvagyon eladásat a gyülekezeteknek meg nem engedi, az illető egyházak pedig utasíttatnak, hogy az elköltött összeg erejéig híveikre kivetést tegyenek s az alapítványt csonkitatlanul rendeltetésének megfelelő módon kezeljék. Egyébbiránt a főesperesi jelentésből örömmel értesülünk, hogy gyülekezeteinkben az istenitiszteletek rendesen tartatnak, s a nyári nagy munkaidőt kivéve rendesen is latogattatnak. Szamtalan egyházban nagy mérvű építkezések történtek, s az egyház és iskola céljaira jelentékeny adakozások tétettek. A főesperesi jelentés ez , arany lapjat" érdemes volna egész terjedelmében közölni, s gyűlésünk a nemes keblű adakozók iránti mély halája nemi kifejezéséül el is hatarozta, hogy évi jegyzőkönyvét ezentúl nagyobb számú példányokban nyomatandja, hogy minden egyes adakozónak juttathasson belőle egy-egy tisztelet-példányt, mint nyilvános köszönetét a vett becses adományokért. E helyett legyen elég csupán József főherceg és Clotilde főhercegnő aszszony ö fenségeik, továbbá Metternich hercegnő nagybecsű s jelentékeny adományaikat, mint szintén Ni/iri/ Aladar, ercsii közjegyző urnák az ercsii ref. lelkészi convenció javítására tett 1275 frtnyi nagyszerű alapítványát s végül özv. Márkus Istvanné asszonynak a racalmasi ref. iskolai alapra tett 500 frtnyi nagylelkű adományai halas elismeréssel s buzdito például itt följegyeznem. A tettekben nyilatkozó vallásosság jellemzéséül pedig szolgáljanak a következő érdekes és örvendetes adatok. Egyh. megyénk 33 gyülekezetében iskolai célokra kiadatott az elmúlt évben összesen 30,005 frt, önkéntes adakozasból az egyház és iskola javára begyült 13,000 frt; az egyh. kerületi s megyei szükségletek fedezésére kifizettetett 2055 frt ; ezenkívül az egyházak fenntartasara a lefolyt évben is mintegy 40 ezer frtnyi összeg forditatott A miért is, Istennek hala, elmondhatjuk, hogy mi — igy végződik a főesperesi jelentés — a mai kor azon panaszat, mely a vallás iránti közönynek ad kifejezést, egyházmegyénkre nézve általánossagban nem alkalmazhatjuk. A gonddal szerkesztett s részletes főesperesi jelentésért élénk éljenzéssel adózva szeretett főesperesünknek, a gyűlés a jelentés hatarozatot igénylő egyes pontjainak tárgyalására tért át. Mint általánosabb érdekűt felemlítem itt, hogy a tömeges tűzkár-biztositas kérdésében az idén abban állapodtunk meg, hogy ajanltassék egyh. megyénk minden egyes gyülekezetének, hogy ha addig más társulatnál biztosított volna, ezentúl az első magyar általanos biztosító tarsasaggal lépjen összeköttetésbe, s tegyen erről jelentést a főesperesi hivatalnak, a mely a beterjesztett adatok alapjan lépéseket teend aztan a nevezett társulatnál bizonyos kedvezmények kieszközlése iránt. A fehérmegyei főispanyi hivatal altal leküldött 4 rendbeli megyei határozatra vonatkozólag gyűlésünk készséggel elrendeli, hogy az. u. n. ABC minták ezentúl is rendesen kitöltve beszolgáltassanak, azon megjegyzéssel mégis, hogy az s iskolai vagyon1 rovata üre sen hagyandó. Többen a gyűlési tagok közül ugyanis e rovat alatt kelepcét gyanitvan, nem akarnak — úgymond — a lépie rámenni, s azért jobb lesz, a teljes igazságnak is megfelelőleg, e rovatra vonatkozólag azt a megjegyzést tenni a megyei határozatra : iskolai vagyon nincs, mert minden vagyon az egyházé, s ez tartja fenn az iskolát is. A megye altal ujabban készített nagyon részletes rovatos tablak kitöltésere ez idén mar nincs elegendő idő, jövőre azonban utasíttatnak a körfeliigyelők ; jóllehet nem egy gyűlési tag határozottan elle nezte, hogy eleget tegyünk e kívánalomnak s ez altal a körfelügyelőket, lelkészeket s tanítókat még több bu: reaukrata munkával terheljük. Mindamellett »a tudomány érdekében" szívesen hozzuk meg ez aldozatot is. Panaszlólag említtetett föl azon körülmény hogy a tényleges katonai szolgalatban elhunyt 32 éven aluli egyének elhalálozásáról szóló kivonatot az illető hadparancsnokságok sohasem szoktak megküldeni az illetékes polgári lelkészi hivatalnak, a mi altal, különösen a családi értesítők kiállitasa szerfelett meg van nehezítve, sokszor épen lehetetlenné téve. Az illető lelkésztars a concrét esetnek irasba foglalására, főesperes ur pedig ez iratnak a minisztériumhoz leendő felterjesztésére kéretik föl. Főesperes urnák az országos közalap mikénti életbeléptetésére vonatkozólag tett kérdésére gyűlésünk kimondja, hogy e tekintetben nem kivan addig tanácskozást kezdeni, míg felülről, nevezetesen az egyh. kerület részéről valami iranytadó intézkedés nem történik. Az egyh ker. államsegély-osztó bizottságra vonatkozólag gyűlésünk megújítja a mar egyszer tett azon indítványát, hogy e bizottságban az egyes egyh. megyék is lehetőleg képviselve lennének. Délután a szamadasok megvizsgalasa, a tanügyi bizottság jelentése, s más kisebb fontosságú ugy intéztetett el, s az egyh. kerületi képviselők s a candidalóbizottság tagjai (maradtak a régiek) választattak meg. Consistorialis ügy kettő volt. A régen szőnyegen forgó csákvári ügy végmegoldását nyerte az altal, hogy az ottani lelkészre nézve végre kimondatott a helycsere. Délben a nagy vendéglő termében tartott közebéd az elmaradhatatlan toasztok kíséretében, de egyszersmind egy nemes emberbarati tett gyakorlasa mellett folyt le, a mennyiben az Ungmegyei Salamon nevű község tüzkárosult ref. lelkésze és tanítója javára gyiijtés eszközöltetvén, a jelenlévők 22 frt 20 krt raktak össze szerencsétlen társaink némi felsegélésére. Tudósitasomat azzal rekesztem be: adja Isten,