Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-30 / 18. szám

jegyző helyettesítésére Erdő Imre ügyvéd técsői lakos kéretett fel, aki hivatalanak pontosan meg is felelt. 2. Olvastattak az esperesi látogatásról vezetett jegy­zőkönyvek, melyekből elsőben az örvendetes események, adakozások, melyek a nehéz idők dacára sem csökken­tek, majd az itt ott mutatkozó hanyagság, mulasztás adattak elő s kivált a sok künn levő tartozások szor­galmazására hozattak erélyes határozatok. Megemliten­dőnek vélem e pont alatt, hogy a viski buzgó egyház leányiskoláját kétfelé választani szándékozik, mivel ioo—120 tanuló van egy tanitó keze alatt s ezt a szét­választást egy év alatt Ígérkezett eszközölni. Ugyan e rovat alá tartozik az is, hogy a salánki egyház, mivel temploma leégett, a külön leánytanitóságot megszüntetni kérelmezé. Ez a nevezett körülménynél fogva, és mivel a tanítványok összes száma sem üti meg a 8o-at, két évre engedélyeztetett. 3. Ezek után az elnöklő esperes ur olvasá föl az egyházmegye szellemi és anyagi állapotát kimutató es­peresi jelentését, mely nagy szorgalommal összeállított müve éljenezéssel vétetett tudomásul. 4. Olvastatott az ugocsai k. tanfelügyelőnek az a hivatalos jelentése, illetőleg ajánlatos kérelme, miszerint több ugocsai vegyes ajkú oly községekben, a hol a cse­kély fize'.és miatt ref. egyházunknak is gyenge tanítói vannak, mi miatt ez iskolák maholnap a bezáratás elé nézhetnek, és a fizetésemelést a legnagyobb igyeke­zettel sem lehet tovább fokozni, az állam részére engedné at az egyh. hatóság az iskolai épületet udvarával együtt, a mikor az allam képesített tanítókkal látná el a közsé­get s ha valamikor megszűnnék e viszony, az egyházak tulajdona ismét vissza menne az előbbi birtokosokra. Hosszas és érdekes vita fejlődött ebből. Némelyek mereven ragaszkodtak prot. autonomiánkhoz; mások ugy nyilatkoztak, hogy mivel az ily helyeken nem bír­hatjuk magunkat a színvonalon fentartani, hozzuk meg ezt az áldozatot, hiszen ugy sem a Bach-korszakbeli ál­lamnak adjuk azokat által. Ez utóbbi vélemény győzött, midőn kimondatott, hogy olyan vegyes ajkú községbeli egyházaink, melyek képzett tanítót nem tarthatnak, esetről esetre iskoláikat az állam részére átengedhetik, de csak abban a nem reménylett esetben, ha a ft. supe­rintendentia a létesülő „domesticá'-ból nem lenne haj­landó ily nyomorúságos helyzetünkben segítségünkre sietni. 5. Előterjesztetvén a gyűlésnek az a kérdés: „va­jon tartozik-e a lelkész a halottas házhoz is, a hol semmi teendője nincsen, elmenni, vagy elég csak a templom­ban jelenni meg prédikálni? Vitatkozás után határozati többséggel kimondatott, hogy miután a Canon is rendeli a halottak kikisérését, kivált az ilyen kisebb egyh. köz­ségekben, mint a milyenek a mi máramaros-ugocsai egy­házmegyénkbeliek, igenis köteles a lelkész a halottas házhoz is elmenni. 6. György Endre v. tanácsbiró és zsinati képviselő mult evi zsinati napidijait, 12^ ftot az egyházmegye ren­delkezésére adta. P' kegyeletes adonány hálás köszö­nettel fogadtatvan, jegyzőkönyvbe vitetni rendeltetett; az összegről pedig ugy rendelkezett az egyh. megyei gyűlés, hogy 100 ft. tőkésittessék és évi kamatjakét részre osztatvan, évenként egy legkitűnőbb máramarosi s egy ugyancsak legkitűnőbb ugocsai tanítónak adassék; 25 frt pedig két ínséggel küzdő tanitó családja között osz­tassék meg. 7. Verbőcön és Bíbonyban elhalván a lelkészek, a papválasztás megejtetett, kiknek megerősítése a hiva­talos iratok átvizsgálása után az esperesre bízatott. T. Ujhelyben az elhalt lelkész után »előkönyörgő tanitó* választatott, ami nem egészen helyes, mert amely egy­házból a »pap* kihúzza a lábát, pusztul az és vész. A példák szólanak. 8. Több egyházban merültek fel viszálkodás ese­tei egyház és belhivatalnokok között. A péterfalvi ügy a legfeltűnőbb. Mindezekhez küldöttség rendeltetett. 9. Két tanitó államilag nyugdíjaztatott, egy pedig kimaradt. Lett tehát változás egy helyről mas helyre. Ez a ,helyosztás* igen sok időt elrabolt. 10. A papi és tanítói gyámpénztár különválasz­tása, miután több tanitó az évdijat fizetni vonakodik, az állami nyugdijalapra is fizetni tartozván, elhatároztatott. Végül nem hagyhatom felemlités nélkül, hogy a técsői egyház valódi magyar vendégszeretettel látta el a népes gyűlés tagjait. Egyesek is különösen Réthy M. K. jbiró és Erdő Imre ügyvéd urak a legszívesebb vendég­látást teljesítettek. A közebéden a felköszöntések nem hiányzottak. Isten virágoztassa továbbra is a técsői sz. egyhá­zat, tartsa meg jólét- s boldogságban az egyház szor­galmas, derék tagjait. A jövő évi gyűlés Verbőcön fog tartatni. Bikky Ferenc, huszti ev. ref. lelkész. IRODALOM. A Franklin-társulat kiadásában épen most jelent meg : Uj teljes német és magyar szótár, irta Dr. Ballagi Mór, a m. tud. akád. r. tagja. Német-magyar rész, 5-ik kia­dás. VIII—1100 lap. Ez az úgynevezett Ballagi-féle nagy-szótár legújabb és a mellett legterjedelmesebb kiadása, amennyiben 25 000 szóval több van benne mint a legutóbbi kiadásban. A rendkívül díszesen kiállított munka ára fűzve 7 frt, félbőrkötésben 8 frt. Növendékek lapja cím alatt Kolozsvárott ifjúsági heti lap indult meg. Szerkeszti Vessi Emil, szerkesztő­sége : Belmagyarutca 16. sz., kiadóhivatal : Belközép­utca 33. sz. alatt van. Előfizetési ára egész évre 3 frt, félévre 1 frt 50 kr. Irodalmunkban nem ismerünk kü­lönb ifjúsági lapot a régi Növendékek-lapjánál, melyet Réthy Lajos 1865-ben szintén april havában indított

Next

/
Thumbnails
Contents