Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-04-23 / 17. szám
megalakulhattak, azt csupán annak lehet tulajdonítanunk, hogy a protestánsok ónfenntartási küzdelmei, alkotmányos szabadságáért folytonos halálharcra kárhoztatott nemzetünk törekvéseivel legtöbbször azonosúlva levén, a protestáns vallásszabadság ügye nemzeti érdekűvé, úgyszólván a közszabadság ügyévé emelkedett. Nem nyervén semmit a protestáns egyház az államtól, alkalma is lőn megőrizni az utóbbival szemben teljes függetlenségét és kivívni azon autonomia törvényes elismerését, melyhez hasonlóval széles e világon a skót presbyteri egyházon kivül más egyház alig dicsekedhetik és a mely, a magyar protestáns egyháznak szegénysége mellett, ma is egyetlen féltett kincsét képezi. Es ez önkormányzati jogkör nem pusztán a történelmi fejlődésnek, a viszonyok alakulásának esetleges eredménye, hanem a protestántismus szellemében gyökerező intézmény, a mely szellem csak ott ölthetett ily tiszta alakot, hol a protestáns egyház és az állam között létesült szorosabb kapcsolat és direct állami támogatásnak az autonom jogok nagy része áldozatul nem esett. Ez autonomia nem állott s ma sem áll ellentétben az állam és a kulturális haladás érdekeivel. Összefért ez úgy rendi alkotmányunkkal, mint összefér a parliamentarismus mai rendszerével; sőt az alkotmányos szabadságnak mindenkor egyik legerősebb támaszát képezte. Es ha a püspök úr mintegy megsokalván a protestánsok széles szabadságát, azt állitja, hogy „a protestáns autonomia mértékének megítélésénél az állami momentum felette szem elől tévesztetik" és téves azon vélemény, mintha a protestáns autonomia az államra való támaszkodás nélkül fenn nem állhatna; hogy továbbá a jogvédelem, a kiváltságos állás, állami subventiók, a miket a protestáns egyház élvez, jogalapjukat az allamjogban, végfolyamatban pedig az államban birják: olyakat mond, melyek ép oly fölöslegesek, a mily roszakaratúak. Az alkotmányos magyar állam mindig bírt és fog is bírni elegendő hatalommal arra, hogy érdekeit a protestáns autonómiával szemben is érvényre juttassa, annyival is inkább, mert az alkotmányos magyar állam és protestáns magyar nemzeti egyház igaz érdekei egymással nem is ellenkezhetnek. És ha az államhatalom a protestánsok önkormáyzati jogait tiszteletben tartja; ha az egyházat nem pusztán a mostani alamizsnaszerű anyagi segélyben részesíti: nem csak törvényes kötelességét teljesíti, hanem a magyar kultúrának is szolgálatot tesz. Különben azon támogatásban, melyet a protestáns egyház az államtól nyer, nagyon kevés hánytorgatni való van; és ha e támogatás mértéke szerint kellene azon jogkört kijelölnünk, a mely az államhatalmat a protestáns egyházzal szemben megilleti: akkor bizonyosan még több oka lenne cikkíró püspök úrnak az ,,állami momentum szem elöl tévesztése" felett való sajnálkozásra. Bizony nagy ideje volna már, hogy az állami subventió mértékének megszabásánál az 1848-iki vallástörvényben contemplált igazságos arány, nem pedig ma már tartalom nélkül maradt előjogok tekintessenek irányadóknak. Dr. Baczoni Lajos. TÁRCA. A felsőház reformja, E cím alatt a „Pester Lloyd< ( f. évi 104-ik száma egy rövid cikket közöl, mint a szerkesztői csillag mondja, egyik legjelentékenyebb politikai egyéniségünk tollából, ki kivalólag illetékes arra, hogy a felsőház reformja és a felekezetek közti viszonyról mondott szavait meghallgassuk. Az ismeretlen szerző, (R.) miután e reform üdvös és népszerű voltát pár sorban kifejtette, a következőleg folytatja. „Minden tervezet megegyezik abban, hogy a magyar kath. egyház fejei jogosan foglalhatnak helyet a felsőházban, és pedig nem mint az egyházi javak élvezői, hanem mint egyházi elöljárók és hiveik képviselői s érdekeiknek oktalmazói. Ha azonban ezt elismerjük, s e fölött a nézetek nem térnek el egymástól — úgy azt is ki kell mondanunk, hogy a többi elismert felekezetek is képviselve legyenek a felsőházban. S az eddig tudomásra jutott tervezetek mindegyike hódolni látszik e felfogásnak. E szerint tehát a protestáns püspökök is tagjai lennének a felsőháznak, miután természetesen ezek, s nem a világi gondnokok és felügyelők tekintendők az egyház valódi képviselőiül. Erdélyt illetőleg e kérdésben semmi további nehézség fenn nem forog. Az erdélyi protestáns egyház fejei önálló egyházkerületükben független és anyagilag is olyan helyzetben lévő, a mindennapi gondoktól ment egyének, hogy a politikai működésükre szükséges szabad mozgást és akaratot illetőleg semmi erkölcsi vagy anyagi kényszernek alávetve nem leendnek. Másképen van a^dolog a Királyhágón innen. A
