Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-16 / 16. szám

tűzkárelleni biztosításra, épületek tatarozására s több effélékre. Tessék csak számot vetni bárkinek, hogy egy ilyen szegény egyházakból álló e. megyéből, mint például a mi felsőszabolcsi e. megyénk, mennyit szednek össze a szegény ekklézsiákból s mit visznek ki évente a visitátorok; aztán, hogy mibe kerül évenként az e. megyei kormányzat; s kisértsük meg e két összeget (úgy tudom, a kettő egy pár ezer frtra rúg) a kebelbeli szegény egyházak segélyezésére fordítani : mindjárt nem fogjuk oly sűrűn emlegetni a miseriákat és az affiliatiót, s mindjárt erősebb gyökereket ver a protestantismus. De míg a iának csak a koronáját idomitgatjuk és becézgetjük, illesztgetjük, a gyökérről s a törzsnek épentartásáról pedig elfeledkezünk, a gyenge hajtásokat meg az árnyékban épen figyelembe is alig veszszük vagy legfölebb az irtókapát bocsátjuk tövükre. addig ne várjunk életerős protestáns egyházat; mert az összesnek igazi ereje és hatalma az izmos, életerős egyedekben rejlik. Lehet, hogy én talán nagyonis puritán s igénytelen vagyok minden tekintetben. Nem szégyenlem. Sőt nem szégyenlem azt sem, hogy egy „sze gény" jelzővel méltán illetett „kálvinista pap" vagyok, bár egyéni bajaimat, miseriáimat piacra vinni s azokkal kérkedni ascetismusnak, megvetendőnek tartanám s ha maradi embernek bélyegezne bárki, nem venném jónéven; de azt kereken kimondom, hogy a mi mostani költséges egyházi életmódunk, mint mondani szeretjük : egyházi közigazgatásunk, épen mert olyan sokba kerül, még pedig a szegény egyházak rovására, nekem sehogysem tetszik. Én a fényűzésnek, nagy zásnak, központosításnak barátja soha nem voltam s nem vagyok, és őrizkedem, hogy soha ne is legyek; sajnos azonban, hogy ezek a tévnézetek nemcsak az „egyetemes egyházban", hanem itt-ott bennünk, szegény puritán kálvinista papokban is ütögetik magukat. Mondom, hogy köztünk sokan nem elvért, eszméért, nem a protestantismus vagy Krisztus vallásának szent ügyéért, nem az emberiség boldogságáért küzdenek; hanem a kenyérért szolgádnak egyedül. Ez a mi másik, vagy már harmadik szerencsétlenségünk. Örökösen a minimumot hangoztatjuk, itt hat-, amott nyolc-, másutt ismét ezerkétszáz frtban állapítván azt meg. Hogy a meg- | élhetési feltételeknek meg kell lenni, ezt ugyan ki tagadhatná r De szerény igények mellett ezeket kiszolgáltatják a ref. ekklézsiák, midőn adnak lakást, szerényen életnemüeket, itt-ott egy-egy kevés pénzt, majd minden egyházközség legalább is 40—60 — 80, sőt 100 holdnyi, sőt több földbirtokot is, melyen rendes időjárás mellett terem élelem, ruházatra s háztartásra való, mostoha időjárás mellett pedig éhezik s tönkremegy a szegény hallgató is. Vagy mi ekkor is dúskálni szeretnénk a bőségben ? Mi nem akarunk hiányt, fogyatkozást, szükséget látni soha, semmiben ? Ez lehet minden, csak protestáns papos felfogás nem. De felcsigázott igényeket kielégíteni nem fog sem a debreceni vagy halasi, sem az öcsi, tihanyi vagy piricsei conventió. Hogyan, hát az affiliálás barátai feledik, hogy az a megélhetés, — tisztességes megélhetésről szólok, — igen relatív fogalom ? Hát feledik, hogy az egyik ember tisztességesen meg tud élni hatszáz frtnyi évi jövedelemből, egyházát takarékossági elvek szerint kormányozza és íenntartja, míg a másik háromezer frt évi jövedelem mellett, falun is csak kínlódik, nyomorog ? Hozhatnék fel példákat nagy számmal; de hát exempla sunt odiosa. Találhat ilyeket a maga körében kiki. Szóval a megélhetés egyéni dolog; emberétől függ s a gyakorlati életbölcseségtől, és nem a nagy jövedelemtől. Sapienti pauca. Hanem, hogy bennünk, magyar emberekben, nem akar meggyökerezni egy kis gyakorlatiasság, nemcsak a szegény kálvinista papokban, hanem nemzetünkben általában: azt bizonyítja egyebek közt az ősi birtokok elkallódása, a nemesi kisbirtokos (sőt itt-ott nagybirtokos) osztály tönkrejutása, melynek ugyan egyéb okai is vannak, de a fő az, hogy rendesen tovább nyujtozunk, mint meddig a takaró ér. Nem állhatom meg, hogy egy esetet ne mondjak el egykori, őseiről mondhatni nagy vagyont örökölt elődömről s azon időbeli, kis ekklézsiában lakó szomszédjáról. A traktusi gyűlés alkalmával történt, ugy vagy száz évvel ezelőtt, — mert akkor is beszélgettek s panaszkodtak ám már némely kálvinista papok a kis fizetés miatt, — mikor a kallói pap jövedelme meglehetős szépecske volt, a szomszédos kálló-seinjéni papé pedig szűken 31*