Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-05 / 10. szám

3-szor magyar hazafi az, ki a magyar állam egységét szem elől nem tévesztve, ezen szellemben háza, egyháza és tanítványai lelkébe csepegteti a haza iránti tántorithatlan ragaszkodást és o szeretetet. Ugy hiszem, hogy, ha ezen igy megjelelt határvonalat esperessége minden lelkésze és tanítója helyesnek tartja, elfogadja, s cselekedeteit hozzá szabja: bátran s öntudattal elhárítjuk ama vádat, hogy nem vagyunk hívei a magyar hazának, bármily nyelven prédikáljunk vagy tanítsunk is! Hogy nekünk, kiknek csak a bányai kerületben 226,000 tót, és 70,000 német ajkú hívünk s hallgatónk van, — híveink nevelését, felvilágosítását és tanítását saját nyelvükön kell végez nünk s ezzel — magától értetik — kapcsolatos az, hogy az állam nyelvén kívül, más hazai nyelveket is kell mivelriŰnk, tanulnunk és a nép szükségeihez képest ápolnunk, azt csak az nem látja be, ki a nép közt nem munkálkodik. Mert hát mindenkinél az anyanyelv azon egyedüli kulcs, melylyel szivéhez s lelkéhez juthatni. Ép azért, lévén egyházunk leginkább tanító egyház, nem tehetjük, hogy híveink nyelvét mi magunk ne miveljünk, ne tudjuk, még pedig annál tökéletesebben, minél szentebb a feladatunk, hogy hallgatóink szivét és lelki látkörét áthassuk, emeljük és öregbítsük. De ezzel meg ís van oldva feladatunk! Minden túlzás, minden külön államisági vagy nemzeti aspirátiók, mint haza-ellenesek kárhoztatandók. S ha volnának köztünk úgynevezett ,,nationálisták", kik ugy gondolkodnak, hogy a mi nyelv tekintetében a magyar nemzet jogos követelése a magyar számára, az jogos a más ajkúak számára is; fontolják meg, hogy a nyelv csupán eszköz, a cél pedig a haza közboldogulása. Történelmileg a magyar nemzet a magyar állam alapitója. A külön ajkúak egyesülő kapcsa abban a magyar nyelv; de ezen körülmény nem zárja ki azt, hogy kiki saját anyanyelvét is szeresse, mivelje és ápolja. Ha a íenti meghatározásokra nézve egyesülünk a szeretetben — min nem kételkedem — ha azontúl találtatnak is, kiknek elvük a „calumniare au dacter" — ez el ne kedvetlenitsen minket; a higgadt s mérvadó hazafiak méltánylása és a „conscia mens recti" íelvértez bennünket. Esperessége e tekintetbeni nyilatkozatát a kerületi gyűlésnek beterjeszteni szándékom ugy, hogy innen az egyetemes gyűlésre felvitessék, s a magyarhoni egyetemnek beszámolhassunk a kerületünkben uralkodó hazafias szellemről. Ezt ugyan tőlünk elvitatni nem engedjük! Hogy számos nem magyar ajkú híveink lelki üdvét szivünkön hordjuk, keresztyén nevelésükön és keresztyén miveltetésükön buzgón fáradunk s ezáltal a magyar államnak, közös hazánknak szolgálunk, ezért — mondom — egy igazi magyar hazafi sem fog minket elitélni; de sőt inkább méltányolni, s mint ekkorig „gyümölcséről itélve meg a fát," felekezetünket azon elismerésben részesíteni, hogy az mindenkor helyt áll, hol arról van szó „a hazáért élni és halni"! Mindezek után, üdvözlettel maradtam Békés-Csabán, 1882, jan. 27. a nagytiszteletü Urnák hőn tisztelő rokona az Úrban. Szeberényi Gusztáv m. k. superintendens. TÁRCA. Nekünk győzni kell! . . Hogy kezdjem, mint kezdjem ez ujabb tudósításomat nt. szerkesztő ur ? Az öröm egy kibeszélhetetlen édes érzete fogja el szivemet. „Az Isten betölti nevetséggel az én számat és az én ajakimat Örvendetes vigassággal,® mert »segítséggel volt nekem az Isten, — hogy diadalmas lennék a Jézus Krisztusban.* Kornya azt hívén, hogy az első összeütközés engemet kifárasztott, még nagyobb garral folytatja vala csábítási kísérleteit, szokása ellenére nappal is maga köré gyűjtvén azokat, kik az ő tulajdon kívánságaik szerint magoknak gyűjtenek tanítókat, „mivelhogy az ő füleik viszketnek.* Napközi teendőim nem engedék, hogy felkeressem őket, vártam tehát, hogy az éj sötét szárnya fedezné be a töld ábrázatát, és ekkor kezemben a fegyverek-fegyverével ismét útra keltem, folyó hó 7-ikén egyik tanitó baratunk kíséretében. Szinte végig-hosszig bejártuk a falut, mígnem egészen másoldalon mint a múltkor feltaláltuk a kegyeskedő templomot. Zengett a hymnus, mikor beléptünk s a közönség szíves fogadtatása közepette, az egyetlen Kornya gubbaszkodó alakja mutatta azt csupán, hogy szeretne engem kitudni a világból. Helyet foglaltunk. Elhangzott az ének és felegyenesedett Kornya, hanem — cso-