Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-26 / 9. szám

vitattam. Ah dehogy, Kornya ugyan szenUől-s/embe állott velem, de azokat az ügyetlen védekezéseket, melyeket allitásaim és fejtegetéseim ellenében érvényre akart juttatni, nem lehet józan vitának neveznem. Ugyan jó penna kellene hozzá, hogy zagyvalékos, kapkodó magatartását ecsetelni tudjam. Megvallom, a priori feltettem felőle, hogy fejében van a szentírás s nagy örömemre esik konstatálnom, hogy — eltekintve a józan felfogás- és értelmezéstől is — kis ujjam is jártasabb a szent irasban, mint ő kigyelme. A legtöbbször ha hivatkozni akart valamely locusra, én stante pede recitáltam, ugy hogy ő ki sem kereshette akkorára. Kérdései pedig oly ügyetlenek és bárgyuak voltak, hogy meg kelle piritanom és rendre utasítanom, vegye elő józan eszét — ha van s beszélni akarván, beszéljen okosan ; aztán a szent irás igéihez oly profán, póriás szavakat toldott-foldott, hogy figyelmeztetnem kelle, mi szerint a drága gyöngyök közé ne vegyítsen piszkot és salakot. Később, midőn kiösmertem emberemet, nem is hozza, hanem azokhoz a szegény, bárgyú lelkekhez fordultam, a kik vakon ragaszkodnak hozzá. Szólottam előttük a jövendő dolgokról, melyek mulhatlau be szoktak következni, ha vak vezeti a világtalant; majd szőnyegre került a keresztség, különösen a kisdedek keresztelése, a bemerités, beszéltem bűnös voltunk érzetéről, az újjászületés processusáról, templomról, egyházi szolgákról stb. Mindezen thémakat azonban teljes lehetetlen volt egész higgadtan logikai következetességgel megbeszélnem, hanem alkalom advan, a mint innen is, amonnan is belevágtak szavaimba — igyekeztem őket sarokba szorítani. lírdekes, hogy a templomtól — állításuk szerint — azért tartják vissza magukat, mert oda bűnös, káromkodó, italszerető emberek járnak. Fel kelle tennem a kérdést ; tehát magokat különbeknek tartjak, mint én magamat, vagy pláne a Jézus magát? Hiszen én minden napos vagyok a templomban, s ki meri közülök szemembe mondani, hogy nekem nem az Ur J. Krisztus a nyereségem mind életemben mind halalomban ? Vagy mernék-e tagadni, hogy Jézus a bűnös publikánusokkal együtt evett: stb. stb. „Aztán meg ott feladják az Urvacsoráját akár kinek, nekik pedig nem adja Kornya míg karomkodnak. Boldog Isten ! H vatkoznom kelle a jelenlevőkre : hallottatok-e tőlünk valaha a biztatást: karomoljátok meg az Urnák nevét ? — a világért sem ! — Hallottátok-e hogy bűnbánatra hivas nélkül valakit a szent asztalhoz engedtünk volna ? Dehogy ! Nem-e azt kötjük kinek-kinek szivére: próbálja meg magat stb. valljuk meg, bánjuk meg, sirassuk meg bűneinket, mosogassuk meg sziveinket a bűnbánat könyeivel stb. Azt, hogy teszik-e az emberek vagy nem, mi nem láthatjuk, csak az latja, ki sziveket és veséket vizsgál, és az kar hozatot eszik és iszik maganak bizonyosan, ki meg nem becsüli az Ur testének és vérének jegyeit. »Aztán meg ha kijönnek a templomból, ismét csak karomkodnak ,megrontják a vasárnapot." Természetesen ismét arra kelle hivatkoznom, a mit ez iránt szüntelen tenni szoktunk : ki hallotta volna tőlünk valaha, hogy megdicsértük volna azt, ki távozva a szent helyről bünt cselekszik ? — ki vetheti szemünkre, hogy a vasárnap megrontóit védelmeztük ? Az bizony, hogy alázatosság köntösébe öltözött farizeusok vagy ok, kik megszűritek a szúnyogokat, a tevét pedig elnyelitek. Nem tudjátok-e, hogy nekünk jobbaknak világolnunk kell mindenek előtt, hogy lássák jó tetteinket és dicsőitsék a menyei Atyát ?! Nem tudjátok-e, hogy a hitben erőtleneket fel kell vennünk és egymásnak terhét hordoznunk? Tudjuk mi azt tiszt, uram ! Miért nem társalkodtok hát mivelünk ? Hiszen a mi társalkodásunk az atyával van és az ő Fiával a J. Krisztussal! „Igen, de mig a templomba jártunk, akasztófara való huncutok voltunk.® Mért nem jártatok lélek, hanem csak test szerint! „Jártunk néhanéha, de nem értettük a mit ott beszélnek! »Ah, hát nem a bibliából beszéltünk mi nektek ? Egy hang a kemence mellől: ,No lám, én soha nem jártam iskolaba, templomban is tegnap voltam először (ez mind elég nagy baj) mégis megértettem, most is eltudnám mondani, a mit tiszt, ur beszélt. Erre aztán csak bámultak, és azt köhögték, hogy hiszen nincs is nekik panaszuk én ellenem ; de hát a papok miért rekesztik ki az egyházból a bűnösöket ? Erre ismét egy hosszas beszélgetés, s a mennyiben Kornya is megjegyzé, hogy ő is mily istentelen gazember volt, s még sem vonta kérdésre soha a pap, — figyelmeztetnem kellett; hát mindentudók-e a lelkipásztorok, láthatta-e a lelkipásztor ; mi nemű istentelenségeket követ el Kornya az ekeszarva mellett, vagy ott járt-kelt? Ott lehetünk-e mi a 4255 lélek háta megett szüntelen, hogy lessük mit gondolnak, mondanak, tesznek ? Mi intünk, feddünk, dorgálunk örökösen, prédikáljuk az igét mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben ; minden lélek magának áll vagy esik, a szerint mint az igét beveszi vagy nem. De ki győzne mindent töviről-hegyire elbeszélni, a mint ott viaskodtunk, forgatván két-élü fegyverünket, igyekezvén leálcázni Kornya tudatlanságát, képmutató-farizeus természetét. Végre is, kijelentve odamenetelem célját, összegezve a mondottakat, kértem őket ne tévelyegjenek, s szívélyes köszöntés után eljöttem, azzal a feltevéssel, hogy én még többször találkozom ő velek, ott leszek sarkukban mindig, migcsak tehetem és addig szorongatom Kornyat, hogy meg kell neki szöknie. Tagadhatatlan , hogy bibliamagyarázatunk igen hatalmas óvszer a tovább terjedés ellen ; és ezeknek a bajuk csak az, hogy szájukba nem röpíthetjük a sült galambot. Hiszen a miket én ott beszéltem, oly ahítattal hallgatták, soha jobban ; de a templom nekik messze van, restek odáig jönni; ha hozzájok járnánk, mint Kornya, mentől hamarább kiűznők őt. S ezt tenni is kellene nekünk mindenütt, olykor-olykor legalabb. Aztán meg az egyházi fegyelem ! Nos erre nem méltán hivatkoznak e ? Ezt is életbe kellene valamikép léptetnünk! Különben ezekről és a további eseményekről alkalom