Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-17 / 16. szám

népnek mennyire hátrányára van a két-három napos ünnep, s mennyi előnynyel birna annak egyszerűsítése jelen életviszonyok közt, mikor gerendájuk az adó alatt majd leszakad, azt csak azok tudják, kik köztük élnek. De más részről is kevesebb ünnepek kevesebb énekanyagot igényelnek s ajánljuk az illetőknek, hogy annak egybegyűjtésénél csakis a vasárnapi és köznapi énekre fektessék a fősúlyt, a többi másodrendű dolog. Egyébiránt, mint emiitők, szükségesnek tartjuk, hogy minden, az uj énekes könyvbe felveendő ének, a szakértő közönséggel folyóiratokban vagy lapokban, ha másként nem lehet, közöltessek. Nem hisszük, de nem is kívánjuk, sőt tiltakozunk is az ellen, hogy holmi revidealtféle énekes könyvhöz hasonló monstrum legyen eredménye az énekbizottság működésének. Ivánka Sámuel. Keresztény vagy keresztyén ? Nt. Szerkesztő Ur ! A „Keresztény Magvető* címével összeköttetésben nagybecsű lapja f. évi egyik számában felvetett eme kérdésre elmondottam ugyan nézeteimet a 6-ik számban, de szíveskednék nekem mindamellett néhány szót engedni e helyen, nem azért, mintha irtó luiborut vettem volna célba a keresztyén kifejezés ellen s a kérdést újra felvenni akarnám, hanem hogy felelhessek egy keresztyén hitharcos támadásaira, ki a keresztényt semmiképen sem szívelhetvén, az ellen a „Magyar Prot. Egyh. és lsk. Figyelő* márt.áprilisi füzetében három évszáz keresztyéneivel egyesülten jelenik meg, hogy okvetlen legyőzze. Vári Szabó Sámuel, tiszaföldvári ref. lelkész a nevezett folyóiratban ,keresztyén archeiyponok* című cikkében, hogy kimutassa az általam, e lapok hasábjain szép hangzat kedveért és más okokból védett keresztény szó használatának jogosulatlanságát, mintegy 50 írót idéz a 15-ik száztól elkezdve a jelenkorig, kik mind keresztyént írtak s cikkét így végzi : „A keresztény szóra egyetlen egy adatra sem találtam. De hát a szélsőségek — a róm. katholicismus és unitarisrnus — egymást találjak. Ez utóbbiak nem simulnak, legalabb nem a ,,Keresztény Magvető'' szerkesztője, Péterfi Dénes, egy gyermekhez illő tepikában, de még amaz épérzékü nép ezrei sem, melyek Erdély keleti bércei közt lakoznak. Ugyan nem elpirulás volna-e tisztemben, ha a balatonvidéki szülötte földem népe épérzékeire (óma, szórna, szóga, szógaló, kódus, szíva) hivatkozva, a nyáj vezetné pásztorát. * Az embernek önkénytelenül a sibboleth és szibboleth s a homoousios és homoiousios jelszavakat juttatja a fennebbi hang eszébe, s még komolyabb következményektől kellene tartani, s csaknem félni, hogy a szegény Ephraimiták és Arianusok sorsára jut, ha már t. i. a másik részen mind olyan gileadbeli magatartású és athanasiusi szellemű férfiak lennének, mint cikkíró. En a tárgyhoz csupán nyelvészeti szempontból szólót- | tam. De hát most látom, hogy a keresztyén szó némelyekre, legalább cikkíróra nézve valósággal egy sibboleth, mely mellett való lelkesedésében ilyen okos argumentatióra ragadtatik : „A keresztény szóra egyetlen egy adatra sem találtam. De hát a szélsőségek — a róm. katholicismus és unitarisrnus — egymást találják.® No azt egyszerű gondolkodással még csak távolról sem sejtette volna az ember, hogy a róm. katholikusokkal ugyanazt a szót használni bűn. Jaj nektek dunántuli lutheránus és erdélyi református igehirdetők, kik énekes könyveitekben vagy a szószéken katholikus keresztényt talaltok ejteni. Ily előzmény után készen lehetünk rá, hogy cikkiró az igazhivő protestáns világot, hogy a katholikusokkal való találkozástól megmentse, egy uj vallási nyelvvel fogja meglepni, melyben analógia utján következtetve ily szavak foghatnak különleges helyet elfoglalni: keresztyelés, keresztyviz, keresztyapa, keresztygyermek' stb. Mi már csak megmaradunk mostani nyelvünknél s ezután is találkozni fogunk a keresztény szó hasznalatában a katholikusokkal s cikkírónak megengedjük továbbra is azt a gyönyört, hogy célozgasson az unitárismusnak a róm. katholicismussal való találkozására; hanem annyit megsugunk neki, hogy az ő háza benn ég s a mi keresztény szóban való találkozásunk, mely csak formai, más valami, mint az ő és a hozzá hasonlóan gondolkozók keresztyénségének találkozása a róm. katholicismussal a kereszten való elégtétel hitében. Csak ne irtózzék oly nagyon a katholicismustól, mert bizony többször találkozik vele, mint én, teszem abban is, hogy a népet „nyáj-* nak nézi, melyet csak vezetni kell, de épérzékeire hivatkozni vagy tőle tanulni, gyerekes dolog. Es itt már nyelvészeti álláspontjához érve, szóljunk arról is. Cikke záradékával mintha zavarba akarná hozni az embert. Ha nyelvészeink olvassák, még be kell látniok, hogy tévúton járnak, s Szarvas Gábort e fölismerés tán bűs könyekre is fakaszthatja. „Óma, szórna* stb., hogyan is hivatkozhatni „elpirulás* nélkül a népre, mely ily hibásán beszél ? Hanem azt cikkírónak se fogjak balaton-vidéki földiéi megköszönni, hogy a miért egyes hangzókat más rokonhangzókkal felcserélnek, és némely mássalhangzókat elhagynak, tőlük az épérzéket a nyelvet illetőleg megtagadja s ignorálja a szóképzésben a népszellem egészségesen alkotó erejét, melyet én a keresztény szóra nézve különösen respectálok. Nem csináltak ebből régen sem dogmai kérdést, a mint épen a cikkiró által felsorolt példák is bizonyítják, mert hisz a mult három száz protestáns irói együtt használtak Pázmánnal és más katholikus írókkal a keresztyént, épen mint most az unitáriusok a katholikusokkal a keresztényt. S ne csináljunk abból dogmai kérdést most se, hanem hagyjuk, hogy kiki ízlése és belátása szerint használja és írja az egyiket vagy a másikat. Ezek után nincs egyéb mondani valóm, mint az a keresztényi figyelmeztetésem a cikkíróhoz, hogy más. kor mielőtt nyelvészettörténeti leckék adásába bocsát-