Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-11 / 50. szám

közelebb van, elannyira közel, hogy ezt a kettőt egy­mástól elgondolni sem tudja. Soha szerencsésebb hasonlatot nem választhatott volna ennél állításom megerősítésére. Mert hiszen abból, hogy O-Kécske nincs annyira Uj-Kécskéhez, mint Makó Jeruzsálemhez, hanem közelebb van, még egyatalan nem következik az, hogy — mert közelebb — tehát Ó-Kécske és Uj Kécske egy, elannyira, hogy őket egymástól elgon­dolni sem lehetne. Mert, mint erről mindenki meggyő­ződést szerezhet magának, O-Kécske nem Uj-Kécske, van közöttök valami, a mi őket külön választja, ha egyéb nem, az az egy betű, és ez untig elegendő arra, hogy őket el lehessen gondolni egymástói. Hasonlatosképen abból, hogy keresztelés és anyakönyvezés még ennél is sokkal közelebb vannak egymáshoz, szintén nem kö­vetkezik az, hogy mert nagyon közel vannak — tehát a keltő egy, hanem csak annyi, hogy nagyon, nagyon egész az elgondolhatlanságig közel vannak egymáshoz. Mar pedig mindaddig, míg két dolog csak közel van egymáshoz, habar az elgondolhatlanságig közel is; ad­dig e gygyé nem lehetnek, az a közelség kizárja az egygyé lehetést. Mint a föntebbi hasonlatával, épen úgy jár Vas­váry ur azon idézetével, melyet Ballagi úr dogmatiká­jából merít. Ugyanis azt mondja, hogy Ballagi úr sze­rint ,a keresztség külső ereje és foganatja abban áll, hogy altala — szintúgy, mint az ótestamentomban a köriilmetélkedés által — beiktattatunk a hivők társa­ságaba," azután a keresztelési anyakönyvről pedig azt mondja, hogy az, a keresztség által, a hivők tár­saságába felvetteknek nyilvántartása szempontjából ve­zetett egyházi jegyzőkönyv. Igen helyesen, én is így tudom ezeket s eszem ágában sincs kétségbevonni. De hát azt tessék az idézett szavakból kimutatni, hogy hol mondja Ballagi úr azt, hogy a keresztség által a hivők társaságába való beiktatás, és az az által oda beiktatot­tak nyilvántartása szempontjából vezetett egyházi jegy­zőkönyv, vagyis rövidebben, a keresztelés és a matri­cula annyira egy és ugyanaz, hogy őket egymástól el­gondolni nem lehet ? En megvallom, ezt az idézetből kiolvasni képes nem vagyok, hanem épen ennek az ellenkezőjét. Azért tehát még is van a keresztelés és anyakönyvezés között annyi kiílömbség, hogy őket egy­mástól elgondolni lehet. I larmadik állitásat a katona-világból merített ha­sonlattal támogatja Vasváry úr, melyben a hadsereg allomanyaba való felvétetést és az oda felvetteknek az ezred anyakönyvébe, nyilvántartás szempontjából való bejegyeztetését veszi annyira egynek, hogy őket egy­mástól elgondolni nem lehet. Ez is méltán sorakozik a fóntebbiekkel egy glédaba. Mert én ugy merészlem sej­teni, hogy a katona a hadsereg kötelékébe az eskü letétele által lépett be, és miután ez megtörtént, csak azután iktattathatik be az ezred anyakönyvébe, hogy evidenciában tartathassék hovatartozandósaga. Már pe­dig a katonai esküt és az ezred anyukönyvébe való be­jegyeztetést lehet egymástól külön gondolni, a mennyi­ben külön helyen és időben történik. A miképen pedig ezeket külön lehet egymástól gondolni, azonképen lehet a keresztelést és anyakönyvezést is ! De végre is, hogy a sok hasonlatból valahara ki­fogyjunk, miért ne lehetne a keresztséget és anyaköny­vezést egymástól elgondolni, midőn tudjuk, hogy volt idő, midőn ezek nemcsak gondolatban, hanem a való­ságban, a gyakorlatban is, nagyon, de nagyon messze állottak egymástól, a mennyiben már a keresztség réges régen divatban volt akkor, mikor még az anyakönyveknek hirök, hamvok sem volt, és jó hosszú idő folyt el addig, mig a hivők tarsaságának eszébe jutott, hogy a keresztelés altal társaságukba beiktatottakról, nyilván­tartás szempontjából egyházi jegyzőkönyvet vezessenek. Pedig hiszen ha a keresztelés és anyakönyvezés annyira identikusok volnának egymással, hogy őket egymástól még csak el sem lehetne gondolni: kétségtelen, hogy akkor a kereszteléssel együtt az anyakönyveknek is meg kellett volna egyszerre születni, s ez esetben talan még azon reménynyel is kecsegtethetnénk magunkat, hogy sikerülne azon háromezer hívőnek matriculajat is felfedezhetni, a kik a legelső Pünköst alkalmával meg­keresztelkedének, a mi bizonyara megbecsülhetlen ok­mány volna a ker. egyház történelmében. De mivel ez nem úgy történt, mivel az anyaköny­vek későbbi korból veszik származásukat, mint maga a keresztelés : ez azt hiszem eléggé igazolja, hogy a kettő között van valami külömbség, legalabb annyi, hogy őket egymástól elgondolni lehet. Ezek után térjünk át azon észrevételére, melyet a bizonyítvány nélkül megkeresztelt gyermek anyaköny­vezésére tesz. Annak helyességét nem tagadhatom meg. Ugy igazán fából csinált vaskarika lenne az anyakönyv s az 1878. V. t. c. 391. §-ában rejlő fenyegetés még álmaimban is méltán rettegtetne. Ámde kérem figyelembe venni azt, hogy az eske­tési bizonyítvány nélkül keresztelünk ; és igy csak azokat az adatokat vezethetjük anyakönyvbe akkor, melyekről közvetlen tudomásunk van, és ha ezeket bevezettük; ugy­hiszem azokért minden körülmények között elvállalhatjuk a felelősséget. Midőn azonban ezeket bevezettük, azt látjuk, hogy két rovat, a szülők rovata és a gyermek törvényes vagy törvénytelen származását kitüntető ro­vat nincs betöltve, nincs pedig azért, mert erről közvet­len tudomásunk nem lehet, a hozzá szükséges közhitelű okiratot pedig még eddig megszerezni nem sikerült. Már most ezt latva, és tudva azt, hogy az anyakönyv minden adatának nem csak hitelességeért, hanem egy­szersmind teljességéért is szigorú felelősséggel tartozunk, és tudva, hogy az 1878-iki t. c. 391 §-ában foglalt fe-I nyegetésnek Damokles kardja örökösen fejünk fölött függ : az következik-e ebből, hogy anyakönyvünknek e tudván ! tudott hiányát úgy hagyjuk örökre, s e tettünkért a rank háramló felelőséget s a büntető törvénykönyv idézett § ának súlyát teljes szigorával nyakunkra zúdit-100*

Next

/
Thumbnails
Contents