Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-11 / 50. szám

állami élet kívánatos fejlődése, az állam céljának megvalósítása függ. A társadalmi életben mind a pessimisticus mind az optimisticus életelv jogosultságra tart igényt. Homo homini lupus — ezen elv alkalmazható a társadalmi s nevezetesen az állami életre az ő természetes állapotában. Az ember önző, s az állam feladata az egyes polgárok önzését az államra és annak egyes tagjaira nézve ártalmatlanná, lehetetlenné tenni. De ha a természetes állam a vallás befolyása alá helyeztetik, ha az állampolgárok vallásosak, istenfélők, ha az állam szervezetében, kormányzatában, igazgatásában vallási elvek alkalmaztatnak, akkor ama másik elv ^hoino homini deus* lesz mindinkább irányadó. A modern államtudósok nagy része a vallás szükségtelenségét hangsúlyozván a helyett a bölcsészeti morált tekinti az állam és társadalmi élet legszükségesebb tényezőjének. Ámde midőn a különféle bölcsészeti rendszereket fel-feltünni s egymás után elenyészni látjuk, midőn a bölcsészet történetének tanulmányozása folytán eléggé meggyőződhettünk arról, hogy nincs és nem lehet oly bölcsészeti rendszer, mely örökre érvényes volna és általános elismerésben részesülne: nem kell-e elismernünk, hogy maga a filozófia nem lehet a valódi erkölcsösségnek biztos alapja, valami tökéletesebb, biztosabb, maradandóbb bölcsészeinek kell annak lennie. Ez az ideális, ez a maradandó s egyedül megbízható morálfizolófia a Jézus tiszta tudományában található fel. Valódi erkölcs csak az lehet, melynek alapja a vallás, az Istenbe mint világkormányzóba, mint életünk s cselekedeteink egyedül igaz birójába, mint szent és tökéletes lénybe vetett hit. Hogy az emberek mint állampolgárok s mint a társadalom tagjai a }ézus evangeliomi tudományában neveltessenek, hogy a názarethi Jézusnak ideális morálfilozófiája nyilvánuljon a polgárok életében hogy az egyenlőségnek, jogtiszteletnek, humanismusnak, kétségbeesni nem tudó bizalomnak, alázatosságnak és engedelmességnek jézusi elvei legyenek irányadó tényezők a társadalom életében, az állam szervezetében, törvén)hozásban, igazságszolgáltatásban: az volna nézetem szerint minden államnak feladata. Ennélklil minden politika, állami organizáció, társadalmi reform célra nem vezető, hijábavaló experimentálás. Hogy divatba jött a vallást oly másodrendű vagy épen szükségtelen dolognak tekinteni: az az oka, hogy napjainkban az állami társadalmak nem mutatnak kedvező képet, az az oka az állami intézményekkeli elégedetlenségnek, a folytonos forradalmi hajlamoknak. Tekintsük meg ezekután: mily állást foglal el a vallással szemben azon állam, melynek mi vag) unk polgárai? Hazánkban nem proklamáltatott ugyan még hivatalosan — sőt félhivatalosan sem — a vallásnak mint társadalmi tényezőnek szükségtelen vagy épen veszedelmes volta : de a valóságban úgy látszik, hogy nálunk is ezen nézet az uralkodó. Ha országos törvényhozásunk eddigi működését tekintjük: látjuk, hogy annak mindenre inkább volt gondja mint arra, hogy a polgárok vallásosak legyenek s a vallás és vallási ügyek iránt kegyelettel viseltessenek. — Vallási, egyházi célokra általánvéve vajmi keveset áldoz a kormány, a vallásos élet fejlesztésére fennálló intézetek nem gyámolittatnak általa, s ha tehetné is nem igyekszik saját hatáskörében a mindinkább terjedő vallástalanság s ezzel együtt járó erkölcstelenség meggátlására a szükséges és lehető intézkedéseket megtenni. Egy ily nemű intézkedését láttuk a nemrég életbe lépett büntetőtörvénykönyvben, melyben egyebek között a vasárnap megszenteléséről s a vallásos közérzület megsértőinek megbüntetéséről van szó. A vallás szolgái örültek ezen intézkedésnek, örültek, hogy a hatalommal, eszközökkel rendelkező állami hatóság segélyt akar nyújtani nekik a vallásos élet és az anyagiasságon felülemelkedő isteni dolgok iránti kegyelet fejlesztésében, ápolásában. De bizony, már kénytelenek vagyunk föltenni magunkban, hogy ezentúl a magyar állami törvényhozás ilynemű intézkedéseinek sohasem fogunk előre örülni. Mert hát mi hasznát, mi jó következményét látjuk azon törvénynek? Semmit, absolute semmit. A köznép ép ugy dolgozik most is vasárnaponkint mint azelőtt, az iparosok és kereskedőknél alig lehet észrevenni, hogy mikor van hát az a hetedik nap, az Ur napja? Sőt maga a kormány, a törvények őre sem tartja meg a törvényt, mert ugy a ministeriumoknál mint más állami és közigazgatási hivataloknál épen ugy vagy még jobban dolgoznak vasárnap mint hétköznap. Ez a törvény is sok más tövénynyel együtt (kivéve az adótörvényeket) nem egyéb nálunk, mint irott malaszt; hogy végrehajtassék, arról 99*