Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-04 / 49. szám

sokára megürülvén az új-sóvéi ev. egyház, 1832 évi pünköst második napján egyhangúlag ottani lelkészszé választatott meg. Mint ilyen 1834 ápril 10-én a h.-m.-vásárhelyi vasárus, Németh András és Pauer Zsuzsanna leányával Erzsébettel házasságra lépett. Ezen házasságból származott : Louisa nevü leány, ki két éves korában meghalt; Mari nevü leánya, ki később Grosz Theofil, volt kiskéri lelkész neje lett és most mint özvegy Ujverbászon lakik. Szegény neje hosszú betegeskedés után 1838. évi sept. 12-én meghalt; ugyanazon évi dec. 18-án Tessényi néhai Jancsovics Sámuel, pilisi jegyző özvegyével, született Kossuth Jankával új házasságra kelt, melyből négy fia : Béla, Bertalan, Dezső és Kálmán született. Egyedül Béla él s most biztosító társulati felügyelő. Tessényi 18 évi áldásos hivataloskodás után Uj-Soóvét elhagyta és 1850 évi decemberben a torzsai egyház lelkészi állomását vállalta el. Itt haláláig azaz 31 éven at buzgón működött s megárvult egyházát a legjobb rendben, a templomot szép orgonával, jól berendezett iskolákkal és tetemes pénztőkével hagyta hátra. Boldogult Tessényi János magánélete gondteljes volt. Második neje — most szomorodott özvegye — is rövid örömteljes élet után köszvénybe esett, annyira, hogy lábait használni nem birta. Köze! 20 év óta karszékben ülve tölti életét; boldogult férje hű, türedelmes ápolója s vigasztalója volt. Mindamellett a boldogult a tevékenység és fáradhatlanság példányképe volt minden tekintetben. Mint gazdász, jelesül mint szőlőmivelő alapos ismeretekkel birt. Azonban a szellemit az anyagi mellett nemcsak hogy nem hanyagolta el, hanem lelkészi és esperesi hivatalos dolgokban tekintély volt a bácsi esperességben. A hol nehéz kérdés volt megoldandó az esperességben, az ő reá bízatott s ő helyesen megoldotta. Legtöbbet köszönhet neki ez esperesség az özvegy-árvaintézet létesítése és felvirágoztatása tekintetében. Alakja, fellépése tiszteletet parancsoló volt s tapintatos eljarásával a legbonyolódottabb kérdéseket is üdvösen tudta elintézni. Ez évi oct. 16-án lelt volna ünneplendő 50 éves jubileumát; az esperesség egy ezüst, gazdagon aranyozott serleggel, egyháza egy disz bibliával, az új-soóvéi egyház szintén becses emlékkel akarták megörvendeztetni az aggastyánt. Mind ezt megelőzte a halálangyal hivása, ki az érdemekben megőszült vándort ez életből kiszólította. A nevezett emléktárgyakat a temetés napján nagyt. Stúr Dániel, kucorai lelkész megható beszéd kíséretében nyújtotta át a szomorodott özvegynek, ki a boldogultban mindenét elvesztette. A boldogult felett nagyt. Róth Károly Tivadar ó-verbászi lelkész és bácsi alesperes és Petry Károly új-soóvéi lelkész megható szónoklatokat mondottak, ecsetelvén az Istenében bízó, erős lelket, mely minden megpróbáltatások közepette nem lankadt el, hanem urának hű szolgaja maradt. Az új-soóvéi egyház gyászoló küldöttséget menesztett a temetésére egykori hű lelkipásztorának és gyönyörű koszorút tétetett le annak koporsójára. De mondhatni, hogy az egész esperesség őszinte szívvel gyászolja az elhunytat s hogy azon gyászpompa, melyet a torzsai egyház e kedves lelkészének temetésén kifejtett, csak árnyéka ama kegyeletnek, mely a lelkeket az elhunyt iránt betölti. Legyenek könnyük a földnek hantjai a szeretve, tisztelve távozottnak. Bierbrunner Gusztáv. A veszprémi ref. egyházmegyébe kebelezett papkeszii egyház 31 év óta buzgó lelkipásztora ntű Tatay Sámuel ur f. évi nov. 14-én hosszas szenvedés után elhunyt; — s vele ismét kevesebb lett azon szerény, külsőségek után nem kapkodó, de csendesen és kitartóan munkálkodó lelkészeink száma, kiknek működése mint a nyári meleg eső, áldást és tenyészetet hagy maga után. A hű munkás elismerést érdemel, tettei méltók arra, hogy az érdeklődők előtt felmutattassanak. Hadd kisértem meg hát jellemezni a lankadatlan munkát, s fajdalom már kialudt életet, hadd járuljak egy szerény levéllel azon koszorúhoz, melyet barátainak s tisztelőinek elismerése font az elköltözött munkás halántéka körül. Született a boldogult M.-Barnagon, Veszprémmegyében 1821. dec i-én Tatay Sándor lelkész s Ángyán Zsófia szülőktől. Az atyai háznál nyert tapintatos, főleg vallásos irányú nevelés utáu az 1832-ik évben a pápai főiskolába ment tanulni, hol kitartó szorgalma pályatársai közt mindvégig az első helyet biztosította számára ; — erkölcsi magaviselete, alapos képzettsége, s mar akkor is kiváló jelleme által pedig annyira megnyerte az akkori tanári kar becsülését, hogy pályaja végén 1846-ban seniorrá választatott. Bevégezvén seniori működését, 1847-ben a veszprémi ref. egyházmegyében nyert alkalmazást; s egy évi n-péczeli káplánkodása után a veszprémi fényes és művelt gyülekezet administratorává neveztetett ki, hol finom modora, feltiinő papi jelleme, megnyerő szónoki előadása által oly kedvességet szerzett, hogy még ugyanazon évben, tehát 1848-ban veszprémi pappá választatott. 1849. május 15-én oltárhoz vezette haláláig hűséges házastársát, néhai Pongrác József ur művelt lelkű leányát Pongrác Julianna asszonyságot; s mint mindenben, ugy a családi életben is példányszerüsége által lett nevezetessé. Házasságát szelídség, gazdai takarékosság, apai gondosság jellemezték családi életében. Házassága nem volt gyümölcstelen. Négy fiu és két leány alkotják a testvéri koszorút; ezek sirják a gyászoló özvegygyel együtt az elválás keserű könyeit. 1850-ben a veszprémi egyházmegye egyik legjobb fizetésű egyháza hivta meg lelkészeül. Ez idő óta itt munkálkodott egész halálaig, — saját szavai szerint — »mint az élő Istennek szolgája". És csakugyan az élő Istennek szolgája volt. Evangéliomi hithűség, apostoli buzgóság, lelki alázatosság, tettekben nyilvánuló vallásosság, hivatali pontosság tették kiválóvá egész lelkészi pályáját. Kathedrai tanításait evangeliomi hit, szivből eredő