Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-30 / 5. szám

azt hiszem, hogyha a létező állapotokon minden irányban s gyökeresen akarunk segíteni, a legelső teendő : az igének lelkes és buzgó hirdetése. Ez a fő, ez az egy szükséges dolog. — Ennélfogva azon vagyok, hogy minden ünnepi s vasárnap délelőtti alkalommal gondosan kidolgozott, teljesen betanult, közérthető és érdekes beszéddel álljak fel a gyülekezetben, kiválóan ügyelvén arra, hogy előadásom szónoki tekintetben is kifogástalan és szívből jövő, lelkesítő legyen. Am azt tapasztaltam, hogy a vasárnap délelőtti prédikáció bármilyen szépen hangzik is, rendesen viszhang nélkül hangzik el a gyülekezetben. Talán mert nagyon közönséges, megunott formaja ez az igehirdetésnek, vagy talán mert nagyon is altalános igazságokat fejtegetünk s a mindennapi élethez nem járunk elég közel. Megpróbáltam azért vasárnap délutánonkint bibliamagyarázatokat tartani, s népszerű modorban a gyakorlati életre alkalmazva föltárni a hivek előtt egyelőre a ,hegyi beszéd4

szépségét és igazságait. Csakhogy itt megint az a bökkenő, hogy egy kezdő lelkész, ha még oly kitűnően képzett is, a gyakorlati életet legfölebb könyvekből s így csak hiányosan ismeri. Altalános élet-és emberismeretem, dacára ifjú koromnak, nekem is van egy kevés, mert nyilt szemmel s gondolkodó fővel jártam keltem a világban; de beláttam, hogy ezzel itt, Sárkereszturon, csak úgy boldogulhatok, ha magokat a sárkeresztúri híveket is, azoknak életét, viszonyait, gondolkozását, saját tapasztalásom után közelebbről megismerem. Ebből az okból, valamint a külföldön látott példa s több ízben tett ünnepélyes kijelentésem után, itteni működésem harmadik havaban, megkisérlettem tehát a hivek lelkipásztori látogatását is. Előzetesen egy tájékoztató prédikációt tartván, másnap egy presbyter társaságában el is indultam a hívek házankénti látogatasára. Azonnal fölismertem az ezzel járó nehézségeket, melyekről theoretice ugy is meg voltam győződve, de belattam egyszersmind az abból származó rendkívüli előnyöket is. Nem lankadtam tehát s a mint időm és erőm engedé, örömmel kerestem föl híveimet családi tűzhelyüknél ; úgyhogy eddigelé mar az összes csaladok (33o) mintegy harmadrészénél tettem latogatást. A kísérlet e szerint elég jól sikerült, legalább az eddig tett tapasztalatok nem hogy elriasztanának a tovább folytatástól, sőt buzditólag hatnak reám, hogy a cura pastoralisnak ezen nálunk még szokatlan módját híveim körében lassankint meghonosítsam. Majd az őszi munkálatok bevégzése után beállottak a földmives emberre nézve a nyugalomnak napjai. Ugy gondolkodtam tehát, hogy híveimnek kedves szolgalatot teszek, ha őket valamivel szórakoztatom. Legjobban fogja pedig érdekelni őket mindenesetre a történeti dolgok népszerű elbeszélése. Ezért a mult év utolsó havának második csütörtök délutánján egyháztörténelmi előadásra hívtam meg hallgatóimat. A templom csaknem egészen megtelt mindkét nembeli közönséggel s általános érdeklődés közt kezdtem meg elbeszélésemet a régmúlt időkről. Azóta, ha temetés közbe nem jött, minden csütörtökön megtartottam ezen egyháztörténelmi órát, s noha az érdekeltség a hivek részéről valamivel alabbhagyott, az én kedvem ellenkezőleg annálinkább fokozódott e vállalkozás iránt, mint a mely a lehető legkedvezőbb alkalmul kínálkozik ugy a valláserkölcsi eszmék és igazságok, valamint minden egyébb közhasznú ismeretek s általában az értelmi felvilágosodás terjesztésére. Majd a kezdeményezés után nemsokára elközelgetett a karácsony ünnepe is. S hogy az ahoz való készületünk annál tökéletesebb legyen, elhatároztam, hogy az ünnepet megelőző csütörtökön és pénteken reggel rövid bibliamagyarázatot fogok tartani. Ugy is történt. A hívek nagy számmal jöttek el s odaadással hallgattak az igét. Nem lenne rossz - gondolám — ilyen rövid bibliamagyarázatokat más hétköznapokon is tartani, legalább a téli hónapok alatt, mint ez másutt is szokásban van. Kisértsük meg : hátha sikerülni fog ? De ha nem vezetne is célhoz, nem lesz az által kockáztatva semmi. És az elhatározást tett követé ... és azóta hetenkint egyszer, szerdán reggel a közönséges könyörgésen felül rövid bibliamagyarázatot is szoktam tat tani. Legcélszerűbbnek véltem pedig ez alkalmakra a zsoltárok könyvét venni íöl magyarázat vagy inkább áhitatkeltés végett, mely utóbbi célra a szebb, költőibb zsoltárok kiválóan alkalmasok is. E közben a »hegyi beszéd® magyarázatát az év utolsó vasárnap délutánján bevégezvén, a helyett az újév első vasárnap délutánján, az egyszerű könyörgéssel végzett istenitisztelet után, ugyancsak a templomban, megkezdtem a felnőtt ifjak vallásos oktatását is. Ki nem lehet mondani, mennyire nélkülözhetlenül szükséges az ilynemű oktatás a serdülő nemzedékre nézve. Nem tévedek, ha állítom, hogy csak az az egy órai tanítás is, melyet a 12— 20 éves mindkét nembeli ifjúságnak legközelebb tartottam, bizonyára maradandóbb hatással lesz azokra a fogékony keblekre, de talán még magokra a szülőkre is, mint minden eddig tartott prédikációm összevéve. Nekem pedig, a tett szomorú tapasztalatokat leszámítva, annyi gyönyört nyújtott csak ez az egyetlen óra is, hogy azzal a legnagyobb faradság is bőven van kárpótolva. Oh, így aztán már igazi élvezet a lelkipásztorkodás s a lelkészi hivatás csupa boldogság. Ez az eset rám nézve még más tekintetben is nevezetes volt; a mennyiben figyelmem és érdekeltségemet nagyobb mértékben felhívta az ifjú nemzedék vallásos és erkölcsi neveltetésének roppant fontosságú ügyére. Gyülekezetünk iskoláiban eddig is gyakran megfordultam ugyan; most azonban kétszeres érdekkel kerestem föl egyházunk e veteményes kertjét s mig egyfelől jól esett lelkemnek a fiatal csemetékben gyönyörködni, egyszersmind ellenállhatlan kedv támadt bennem : öntözgetni és plántálni az élet vizével e gyönge hajtásokat is. Sohase hittem volna, hogy egyes vallásos és erkocsi igazságokat oly könnyen felfoghatóvá lehessen tenni a gyer-