Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-25 / 39. szám

munkálatot, melyet Szász Károly és Kovács Albert dol­goztak ki, s mely az egyes egyházkerületek énekügyi bizottságainak véleményadás végett még a mult évben kiadatott', azt kell nyilvánítanunk, hogy Szász Károly és Kovács Albert urak ezen dolgozatát mi nem láttuk, rá­vonatkozólag véleményt nem adtunk, sőt a mult évben, de még azelőtt is ez a mi 1877. május havában kineve­zett énekügyi egyházkerületi bizottságunk soha össze­híva nem volt. Igaz, jelent meg egyházkerületünk részé­ről az ,Erdélyi protestáns közlöny* f. évi 29—30. szá­mában egy szakavatott s tudományosnak mondható vé­leményes jelentés erről az énekügyről, csak hogy az nem a mult évben, hanem még 1879-ben készült; nem is a dunántuli énekügyi bizottság véleménye, hanem ennek elnökeinek műve; és nem is Szász Károly meg Kovács Albert dolgozata, hanem az 1867-ben megje­lent erdélyi énekeskönyv felett véleményez. Igy állván a dolog, annál nagyobb érdeklődéssel várjuk a 29-dik számban megjelent közlés következő szavainak : ,az uj énekes könyv tervvázlata e szerint elkészült s a javaslat megküldetik az egyes egyházkerületek énekügyi bizott­ságainak, hogy azt tárgyalás alá vegyék* beváltását; a mikor majd, ehhez a vallásunkat annyira érdeklő szent tárgyhoz, igénytelen tehetségünkhez képest, mi is hozzá . szólni törekszünk. K. G. * Szerkesztői mondanivaló. K. S. R. Lak. Cikke a később érkezett igazítás figyelembevételével jövő számban. NECROLOG. Warga-Rajka Teréz emléke. Eolyó évi junius hó 23-án, szép, derült nyári idő­ben, az éjféli órákban hunyta le örökre szemeit a hiva­tott irónő Rajka Teréz. Csak 38 éves volt. Még soká élhetett volna. Férjét, Warga Lajost, a sárospataki főis­kola egyik legbuzgóbb hittanárát, 13 évi boldog házasság után, mély gyászban, sajgó fájdalmak közt hagyta itt. A megboldogult nemes léleknek hűlt tetemei junius 25-én vitettek ki az örök nyugalomra, a sárospataki re­formátus templom kertjéből. A koporsó körül zokogó férje, Kolozsvárról idesietett anyósa és nővérei állot­tak. A ravatalt számos koszorú borította ; egyik legszebb volt az, a melyet a theologiai ifjúság adott részvétének kifejezésére. A temetés nagyszámú résztvevő közönség megjelenése és fájó könyei közt ment végbe. A közönség aztán szétoszlott s lassanként feledni kezdett. Nem ugy a bánatos férj. O nem feledhet olyan könnyen. Az uj iskolai év megkezdése után f. hó 10-én köz­iskolai széket hivott egybe az akadémiai igazgató. Teljes számban voltjelen a tanári kar, mikor a jegyző az elnök felhívására következő levelet olvasta fel; „Tekintetes közigazgató ur! Azon közrészvét, melyet nagyra becsült tanártár­saim felejthetetlen, áldott jó feleségem halala alkalmá­val tanusitni szívesek voltak, arról győzött meg, hogy lelkemnek elköltözött jobb fele nemcsak szívemet hódí­totta meg egészen, hanem a jó emberek tiszteletét is megnyerte. Ha igy volt — és talán hitemben nem csa­lódom, hogy igy volt — méltán megérdemli, hogy va­lami, bár oly szerény emlékről gondoskodjam, mely nevét, legalább egy időre feledékenységbe merülni ne engedje. Ezen nagy buzgóság természetesen érthetetlen azok előtt, kik minket nem ismertek, s nekem nem illenék felette dicsérő beszédet tartani, de nem is szükséges; mert, hogy mi voltunk mi egymásnak és hogy mit óhajtott, elmondta az áldott jó lélek ez előtt három év­vel, midőn egy költeményében igy elmélkedett: A multak felett, ha átrepülni tudnánk, S a lehajlott évek elejére jutnánk : Együtt kezdenők-e ismét azt a pályát, Melynek igaz szívvel végeztük munkáját ? Kezet adnánk újból — én hiszem — egymásnak, Magát ki nem érzi semmiben hibásnak ? Mit rejt a jövendő számunkra, ki tudja? Messze nyulik-e még életünknek utja ? En menjek előre át a véghatáron ? Oh csak ne maradjak árván e világon ! Önző emberek közt megfagyna a lelkem, Hadd legyen, ki értem meleg könyet ejtsen. . . (1878. jan. I.) Végzetünk az ő forró óhajtását teljesítette. Ő el­ment előre s engem itt hagyott küzdeni, dolgozni. Es mégsem hagyott egészen ; mert nemes szelleme velem van szünetlen, s csak sugalatát követem, midőn elköl­tözöttnek alább felsorolt műveit a főiskola könyvtárának felajanlom, hogy emelkedett, szép szellemének legyen ott egy parányi emléke. E művek következők : 1. Költemények. 2. Flóri uj könyve. 3. Flóri és Kálmán könyve. 4. Flóri könyve (melyet átdolgozott.) 5. Lányok könyve. 6. Képes játékkönyv (melyben hasonlóan van dol­gozata.) 7. Az 1871. évben készült utolsó fényképének na­gyított másolata. Végre, miután boldogult a keresztyén szeretet munkait is tehetségéhez mérve gyakorolni igyekezett, hogy lelkének ezen szép vonása se maradjon megjelö­letlenül, a tanári nyugdíjintézet részére, az ő nevében, ide mellékelek 25 frtot, mely összegecskét idővel még gyarapitni szándékszom s csak azért nem szólok most határozott összegről, mivel nem szeretném, ha Ígérete­met beváltani nem állana módomban.

Next

/
Thumbnails
Contents