Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-25 / 39. szám

KÖNYVISMERTETÉS „Neveléstan. Irta De-Gerando Antonina, a kolozsvári felsőbb leányiskola igazgatója. Kolozsvárt. Nyomatott Stein János m. k. egyetemi nyomdásznál. 1881.* (124 lap. Ara 80 kr.) (K.P.)Kész örömmel mutatjuk be, s ajánljuk ez érdekes kis munkát olvasóinknak. A derék iró-nő, kivel szemben semmi szükségünk sincs holmi udvariassági tekintetekre, oly józan és oly emelkedett szellemű olvasmányt nyújt e munkájában, hogy különösen az értelmes családoknál a legjobb fogadtatást remélheti és érdemli is. A mű három főrészből áll, melyek közül az első „az egészségtan alapelveit®, a második j.a lélektan alapelveit1

, a harmadik pedig „a szorosan vett (a tulajdonképeni) nevelés" kérdéseit tárgyalja. Sem alak, sem tartalom tekintetében nem a szokásos rideg elméletek iskolás szószólója, hanem önálló és bátor gondolkozó e nő, ki, mig egy részről a tudomány igazi vívmányait teljes elismeréssel méltatja és értékesiti, más részről a tapasztalás kincseit is fölkarolja és közbirtokká iparkodik tenni. Minden sorát a nemes lelkesedés és az igaz emberszeretet hatja át; épen ezért előadása is általában élénk és vonzó. Irálya végfogytig választékos és emelkedett, de egyszersmind oly szerény, mintha nem is oktatni, hanem pusztán gyönyörködtetni akarna. S ezt annyival inkább kiemeljük, mivel épen ez a sajátsága nyújt a felől kezességet, hogy e tanulságos könyv még azokat sem fogja fárasztani, vagy untatni, a kik különben könnyebb olvasmányokhoz vannak szokva. A tudatos gyermeknevelésre még ma is csak kevés család képes igazán. Pedig olyan kort élünk, midőn civilizált embernek többé semmit nem szabad vaktában tennie. Legkevésbbé szabad pedig épen az ifjú nemzedék testi, lelki s erkölcsi nevelését a véletlenre bizni. De-Gerando Antonina kisasszony jeles munkája oda törekszik, hogy a netalán már alvó családfőket fölébressze s a gyermekek nevelésének józan elveit mennél szélesebb körökben otthonosakká tegye. Igénytelen, de alapos fejtegetései, figyelmeztetései, s utasításai bizonyára megérdemelt figyelemben fognak részesülni nemcsak az apák- és anyáknál, hanem a szakirodalom terén is. Ismételten ajánljuk e kellemes és tanulságos olvasmányt nemcsak szüléknek (s kivált az anyáknak), hanem a serdültebb ifjúságnak is. BELFÖLD. Ismét a kereszteltek anyakönyvezésére vonatkozó miniszteri rendelet. E becses lapok hasábjain ismételve volt alkalmunk olvasni azon nehézségekről, melyeket a m. kir. vallásügyi minisztérium 1880 szept. io én 22,065 s

z

« a

lat

t kibocsátott rendelete gördít utunkba épen akkor, midőn ennek a rendeletnek, a leglelkiösmeretesebben eleget tenni szándékozunk. Legközelebb t. Vasváry Sándor h. lelkész úr sorolta fel ezeket figyelmet érdemlő közleményében, a midőn javaslatot is terjeszt elő, mely szerint mindezek a nehézségek megszüntethetők lennének. Egyáltalán nincs szándékomban ezeket a nehézségeket újból elősorolni s az olvasó figyelmét azzal fárasztani, jól ösmerjük azokat mindnyájan, elég alkalmunk van velők küszködni, bajoskodni. Azonban úgy vettem észre, különösen t. Vasváry úr közleményében, hogy a fentebbi miniszteri rendelet magával a keresztelés tényével hozatik szoros kapcsolatba. Nevezetesen, midőn Vasváry úr felteszi a kérdést : »de nem megeshetne-e az, hogy az elkeseredett apa, a helyett, hogy bizonyítványért menne, így szól : jól van tiszt, uram, majd megkereszteli a plebánus bizonyítvány nélkiil is;* úgy hiszem, hogy erre a feleletre az elkeseredett apa csak azon esetben vetemedhetnék, ha már előzőleg a lelkész azzal igyekezett volna őt a kivánt bizonyítvány előmutatására szorítani, miszerint ellenkező esetben gyermekét nem kereszteli meg. Ez ellen a feltevés ellen van nekem egy igen szerény észrevételem. Ugyan is én nem hiszem, hogy volna ok reá, hogy egy lelkész a keresztelést, különösen pedig saját egyházának híveitől bármi szin alatt is megtagadná, vagy megtagadhatná. Annyival kevésbbé hiszem oknak erre az emiitett miniszteri rendeletet, mivel az a keresztelésre a legtávolabbról sem vonatkozik, azt merőben érintetlen és emlitetlen hagyja, kizárólag a már megkereszteltnek anyakönyvezésére adván utasítást. Már pedig, hogy a keresztelés és anyakönyvezés nem ugyanazon egy tény, sőt hogy létezik a kettő között valami külömbség; azt elvitatni teljes lehetetlen. Ennél fogva, az én szerény nézetem szerint, ne huzzuk vonjuk erőszakos kézzel a miniszteri rendelet köpönyege alá azt, a mihez annak egyátalán semmi közfe, ami attól teljesen szabad és független, a keresztelést. Azt végre kell hajtanunk, a nélkül, hogy a legtávolabbról is refiectálnánk arra, hogy létezik-e ez a miniszteri rendelet vagy nem. Azt végre kell hajtanunk; ha semmiképen nem vagyunk is az elkeseredett apától házassági bizonyítványát bekövetelni képesek. És én, a keresztelés megtagadását, mint absurdumot, arra sem használnám fel, hogy ezzel erőszakoljam azt az elkeseredett apát ama követelt bizonyítvány előmutatására, mert ha magához a miniszteri rendelethez fogózunk is, nem találunk abban semmi felhatalmazást arra, hogy követelésünk nem teljesítője ellen, mulasztásáért visszatorlással éljünk, és pedig ilyen kegyetlennel. E nélkül pedig az egész fenyegetésünk semmi, a mitől nem ijed meg senki, a mivel bizony édes kevés bizonyítványt tudnánk bekövetelni. Azonbanj az igy, bizonyítvány nélkül megkeres2* telt gyermek anyaköny vezésénél minő eljárást kövessünk ? 1