Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-11 / 37. szám

abból állott, hogy eltemette a halottakat s e miatt vesztette el szeme világát is, mert e foglalkozása után, mint tisztátalan, nem mehetvén be hajlékába, kénytelen volt az éjszakát kivűl tölteni. Bizton állithatjuk tehát, hogy a zsidók minden hullától, holt testtől iszonyodtak ; s ebből természetesen fejlett ki az az iszony, mit a kivégzési helyek iránt éreztek; s így a kálváriát is becstelen helynek tartották. Ezt így értvén, kisértsük meg számot adni arról, hogy minő körülmények között történt Jézus halála és eltemetése; próbáljuk meg magunkat e korba visszaképzelni, kilépvén modern fogalmainkból, keresztyéni érzelmeinkből. Pilátus, Kajafás s Jézus mindenféle ellenségei, őt néplázitónak, forradalmárnak, gonosztevőnek tekintik ; halálra Ítélik, s az Ítéletet rajta akkor hajtják végre, mikor két más közönséges rablón. Több mint bizonyos, hogy a végrehajtás azon a helyen történt, a melyen szokott minden halálos itélet Jeruzsálemben végrehajtatni, azaz egy elátkozott, utált, becstelen helyen. Hát az az Arimathiai József miféle ember volt? Egy főfő személy, a Sanhedrin tagja; szent Lukács ^tanácsbeli-*nek mondja őt, mert nem ismerte Palesztina nyelvét, s előtte a római tanács >királyok gyülekezete* nagyságában állván, a római szenátorokhoz kívánta őt hasonlítani, s így nyújtani fogalmat e derék ember társadalmi rangjáról és állásáról. Józsefnek szabad bejárata volt Pilátushoz, a ki szerencséjének tartotta, hogy ezen főszemély kívánságát a Jézus teste neki adásával teljesítheti. Ez a József, ez a gazdag, tekintélyes, hatalmas ember, ki a zsidó arisztocratiához tartozott, vagyonilag és fajilag arisztokrata, ez a nemes, lovagias ember magának előre sírt készíttet. Hol ? A város melletti saját kertjében levő kősziklában vágat üreget, hogy egykor abba helyeztessék koporsóját. Tehát csak az a kérdés, hogy ez a kert közel volt-e a kálváriához, vagy épen határos volt-e azzal? Ez bizonyára nagyon valószínűtlen. A gazdagok, a nemesek átalában nem szoktak holmi bélyegzett helyek mellé temetkezni, annyival inkább oda nem, a hol elitéltek szoktak kivégeztetni ; feltehető-e tehát erről a gazdag, előkelő zsidó főúrról, hogy a maga koporsóját a nyilvános kivégzések helye mellé kívánta volna tétetni ? Bizonyára nem. E szerint az bir legnagyobb valószínűséggel, hogy ez a kert jó távolra lehetett a kálváriától. Máté és János szövegeit tehát nemcsak összeegyeztetni nem lehet, sőt teljesen incompatibilisek azok. Vagy egyiknek vagy másiknak nincs igaza. A sír vagy magán a kálvárián volt, mely esetben nem ez a „Szenátor* József készíttette azt a maga számára ; vagy ezé a Józsefé volt s akkor az jó messzire eshetett a becstelen kivégzési helytől. Mivel tehát a Conder által felfedezett sír azon sMegkövezés helye* mellett van, melyet ő kalváriának tart, nem lehet a Jézus testének sírja. Ezt a drága sírt kétezer év homálya fedi s valószínűleg örökre ismeretlen marad előttünk. A Renaissance után Iletesy Victor, lelkész. RÉGISÉGEK. A csepregi colloquium. Az eperjesi városi levéltárban, — melybe a protestánsok üldözése alkalmával számos, a magyar protestáns és főleg az eperjesi ev. ág. hitv. egyházra vonatkozó érdekes adat került, — valószínűleg a kollégiumból való átvitel*J (némelyek talán, midőn az egész város evangelikus volt, már eredetileg oda való letétel utján) — a nevezett colloquiumnak 20 igen sűrűn irott lapra terjedő egykorú leírása őriztetik. Ezen okmány, mint hitelt érdemlő tanú a nevezett ügyre nézve, megérdemli a protestáns közönség figyelmét, ennélfogva ismertetésül közöljük amaz okmány bevezető részeinek fordítását az alábbiakban. Az okmány jó állapotban őriztetett meg. Papirosa, valamint Írásmódja, nyelvezete és rövidítései tekintetében hű képviselője korának. Az okmány írója, illetőleg leirója'. Mihalkó János eperjesi ev. magyar lelkész, Eperjes történetében nem ismeretlen egyén; ő az, a ki több műve és általában tudományossága által nem csekély hírt szerzett magának. Többek között nevezett levéltárban egy folyamodványa is őriztetik, melyben arra kéri Eperjes város hatalmas tanácsát, szíveskednék a lélek halhatatlanságáról valószínűleg latin és magyar nyelven irott művének kiadását lehetővé tenni, pártfogolni. Még csak azt bocsájtom előre, hogy ezen okmányt én Lasztókay László kir. kath. főgymnasiumi tanár urnák, — a ki Eperjes monographiájának megírásán fáradozik, — társaságában másoltam le. Maga az okmány ismertetésül szolgálandó bevezetése és befejezése következőképen hangzik: „Chiepreghi Colloquium.* „A chiepreghi colloquiumnak története, mely tiszt. Sculteti Severin ur, a felső-magyarországi szabad város Bártpha lelkésze és tiszt. Beythe István, németujvári lelkész ur és azonfelül a rábamelléki egyházak superintendense között, tekintetes és nagyságos Nádasdi Ferenc úr, Fogaras földének és "Oas- és Sopronvármegyék örökös főispánjának, kir. főlovász-mesternek és ő királyi szent felsége tanácsosának elnöklete alatt tartatott. Feljegyeztetett részben Horváth alias Stansith Gergely, azon időben Szepesvármegyének alispánja, részben az arra vá*) Az ev. egyház 16-ik és 17-ik századbeli anyakönyvei, emlék-és jegyzőkönyvei pedig a r. kath. parochiára vitetvén, mai napig is ott őriztetnek. H. J.