Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-09-11 / 37. szám
negyedrésze sem folyik be, vagy ellenkezőleg bő termés van, amikor befizetik ugyan a tőkét, de nincs, a ki kivigye, mert mindenkinek termett, s mivel bő termés idején a gabona ára rendesen szállni szokott, az egyház szenvedi a kárt, a mely azt a szűk termés idején, tehát mikor a gabonának jó ara volt, kiosztotta. Most mit tegyen a begyűlt tőkével? Eladja? Akkor újra kezdheti a magtár alapítását. Vagy a magtárban őrizze, míg ismét egy szűk termés jő? Ekkor meg kellő gondozás mellett is ki van téve annak, hogy a gabona megromlik, s ismét az egyház veszít. Látnivaló tehát, hogy az első argumentum ellen, mely a magtár mellett szól, sok kifogást lehet tenni. A másiknak — mint mondám — ellene mond a gyakorlat, s még inkább a protestantismus szelleme. Ellene mond a gyakorlat azért, mert ha a magtárból fizettetnének is az egyház hivatalnokai, ez is épen úgy az egyháztagokat terhelné, mint a lélek-búza. Tegyünk egy kis számítást. Ha a lelkész és tanitó a most szokásos gabonaféléket a magtár kamataiból kapná, eliez oly tőke kívántatnék, melynek kamatja legalabb is 200 pozs. mérőt jövedelmezne, melyből a lelkész pl. 120, a tanitó 80 pozs. mérőt kap. Tegyük a kamatot csak io^-tólira, ennek megfelelő tőke 2000 pozs. mérő. Most vegyünk fel egy 800 lelket számláló egyházat, — a mely pedig a vidéki egyházak közt a tekintélyesebbek közé számitható, — itt minden lélekre esik a magtári tőkéből 2 és pozs. mérő, egy 4 tagból alló családra tíz pozs. mérő, ennek kamatja egy p. mérő, melynél többet a régi íélek-búza-rendszer mellett sem igen fizetnek. Természetesen fennmaradna még itt a lélek-pénz, fa-pénz, közmunka s esetleg a bor kollekta. S még hozzá mennyi súrlódás, kellemetlenség, gyanúsítás s több eféle, épen nem az egyház és hívek épülésére szolgáló dolgok merülnek addig fel, míg a magtár 2000 mérőre felszaporodhatik s még sincs a hívek vallairól a teher levéve ; mert akár magtári kamat, akár lélek-gabona címen fizessenek az egyház tagjai, az nem tesz külömbséget a végeredményben. Nézetem szerint, egy protestáns papnak nem is szabad kívánnia, annal kevésbé arra törekednie, hogy hívei a sine curát megszokjak, mert a kényelem s az ördög párnájaInkább az áldozatkészséget igyekezzünk szilárdítani híveink lelkében, mint arról őket leszoktatni; mert bizony mondom, ha terhessé lesz nalok az anyagi aldozat, igen könnyen teherré válik a lelki áldozat is, s ezzel elősegítjük a vallásos közönyt. Ügy van az jól, hogy mindenik egyháztag érezze anyagilag is, hogy az egyház fenntartásában, az isten országa terjesztésében neki is' tényezőnek kell lennie, mert ez a tudat erkölcsi erőt, önérzetet önt lelkébe. Ha valami, úgy bizonyára a protestantismus háromszázados múltja fényesen igazolta eme közmondás valóságát: ereseit sub pondere palma. A harmadik argumentum, hogy t. i. az egyház szegényebb tagjait az uzsorások lelketlenségétől megszabadítja a magtár, határozottan hamis. Az egyház kiveszi az uzsorások kezéből az egyháztagokat s maga uzsoráskodik rajtok. Ha a magtári kamat csekély, vajmi kevés hasznát veszi az egyház. A legtöbb helyen 2 p. mérő tőke után fizetnek a kölcsönvevők egy véka kamatot, tehát 25l lt í -tólít, s még igy sem valami nagyon fényes az eredmény, pl. 200 p. mérő tőke után 50 p. m. kamat, melynek atlagos ára — feltéve, hogy több benne a búza, mint a szemét és konkoly — 225 frt; ilyen szerény kamatra pedig azt hiszem, szívesen szolgainak óz újabb kor emancipalt polgárai is a szegény megszorúlt polgártársnak. Azután a szegény egyhaztagoknak nem is igen szívesen adnak a magtarból kölcsönt, mert nincs kellő biztosíték, e nélkül pedig a magtar igen könnyen csak fogalommá válik. Meglehet, azt fogjak némelyek mindezekre mondani, hogy én is csak az árnyoldalát mutatom be a dolognak ; de kérem szívesen, 6 évi tapasztalat meggyőzhetett volna már a magtár fényoldalairól is ; sajnos, hogy nem győzött meg. Egyhazam mintegy 1000 lélekből áll; forgat évenként 200 pozs. mérő tiszta búzát és 200 p. m. kukoricát, tehát összesen 400 mérőt magtárában; aránylag nem is sok, s mégis nagy teher a nép vállán ; Szívesebben fizet meg bármely egyházi adót, mint a magtári kamatot, a mely nem egyéb kény szer adózásnál. Hogy meg ne történjék ugyanis az, a mit fentebb említettem, hogy bő termés idején befizessék a tőkét s ne legyen, a ki azt ismét kivigye: a mint egy közeli paptársam is tett a magtárral, csak olyanoktól fogadjuk el a tőket, a kiknél nincs egész biztonságban, a jobbmóduaktól nem fogadjuk el, sőt nolle-velle a bejött tőkét is a jobbmóduaknak kell kivenni ilyen esetben; a kiknél t. i. kevesebb van, azokra az elöljáróság kiveti, a mit aztán azok nem igen köszönnek meg. Én épen nem üdvözlöm a magtárak felállítását úgy, mint hanyatlásnak indult egyházaink megváltóját ; hanem első sorban az áldozatkészség, azután a munkakedv az, melyet híveink lelkében táplálnunk kell. Ez lesz szülője a buzgóságnak, az egyház iránti erős ragaszkodásnak, őszinte szeretetnek, a melyekből aztán ha várjuk egyházaink felvirágzását, csalatkozni nem fogunk. Ha már óhajtjuk — s ezt óhajtanunk is kell, — hogy legyen minden egyháznak biztos jövedelmi forrása : én részemről sokkal inkább ajánlom a földbirtok szerzését, mely bár munkával, de kevesebb kellemetlenséggel jár s emellett sokkal szilárdabb alap a magtárnak Nem hiszek oly kicsiny egyházat, mely képes ne lenne 10—15 hold föld megmunkálására, s habár a szántóföld ki is van téve az időjárás szeszélyeinek, de értéke mindenkor megvan s emellett ha okszerűen kezeltetik, egy termékeny év 2—3 évi silány termést "is képes kipótolni; szóval, Szerintem a földbirtok az egyháznák olyan jövedelmi forrását képezné, melyre min* denkor számolnia lehetne. A Gózon Gyula, JL ' ' • ref. lelkész. •
