Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-04 / 36. szám

egyes egyház — egyéb kiadásain felül — az országos ref. egyházi segélyalapra. Na már ez én szerintem, a mint én ismerem reform, egyházunk anyagi viszonyait, oly elviselhetetlen teher, a melyet sem kisebb, sem nagyobb egyházaink, legalább a mi felsőszabolcsi e. megyénkben, egy-kettő kivételével, meg nem bírnak. Alig van annak egy pár hónapja, hogy e becses lapban reformált egyházaink anyagi viszonyairól szólván, részleteztem azon terheket, melyek ujabb időkben kisebb-nagyobb egyházainkra nehezedtek. Nem akarom ismétlésekkel untatni a tisztelt olvasót; de azt mégis jeleznem kell, hogy a semmi vagy igen kevés fekvőséggel biró ref. egyházak nem győznek már ma sem keresni az adó, ártér, tűzbiztositás, domesztika, agencia s azon ezerféle kisebb-nagyobb kiadási tételekre, melyek címén a visitáció, évenként elviszi azt az egész kis összeget, melyet az egyháztagok fuvarozás vagy közmunka által az egyháznak bekerestek. Úgyannyira, hogy a mire voltaképen ez összeget magok között szánták, a papi vagy tanitói lak vagy melléképületeik, templom vagy iskola igazítására, egy fillér se marad; hanem ezen épületek hevernek azontúl is romban, düledeznek és szomorúsággal, szégyennel töltik el a szemlélőt kálvinista nyomorúságaink felett. Még ki sem heverték a konventi költséget, már is a nyakokba szakadt a zsinattartás, melyből nem tudom, hogyan és mikor gázolnak ki az istenadták. A konvent még csak i V2 kros teher volt (egy-egy lélek után) a zsinattartás címén már 2 kros teher nehezedett rajok s jövő évben — meglehet — betetőzi ezt az országos segélyalapra évenként időről-időre fizetendő 3 kr. Azonban még ez is mind megjárná, ha azoknak a szegénységgel, nyomorúsággal küzdő ref. egyházaknak kilátásuk lehetne rá, hogy ebből az országos segélyalapból mielőbb tetemes segélyt nyerhetnek ringy-rongy épületeik s egyéb szükségeik fedezésére, üe ezzel az álomképpel ne ámitsa magát senki. Mert a befolyó összegek jövedelmei majd elcsúsznak-másznak kezelési-, tiszteletdíj stb. költségek cím alatt. A mi marad, arra pedig, ha a sok szükséggel küzdő egyházak számát tekintjük, azt kell mondanunk: quid tantam sitim ? Ismétlem azért, hogy ne vegyük el az utolsó krajcárt is; ne vonjuk el még a levegőt is azoktól a szegény kis egyházaktól; ne terheljük őket erejök felett; mert egymásután affiliáltatnak, elpusztulnak s nem lesz többé a magyar reform, egyháznak az a segélyalapja, mely a halottakat, elzüllött, elszegényedett, nazarénussá létei által elnéptelenedett egyházakat uj életre keltse, feltámassza. Engedjünk nekik alkalmat, nyújtsunk módot arra, hogy helyi önkormányzati egyházi szervezetüknél fogva a magok szükségleteit fedez-O <j> a hessék, hogy a jogokkal járó kötelességeket örömest teljesítsék; ez a protestáns szellemnek megfelelő eljárás; de ne szedjük el tőlük, a mit a magok szükségleteiknek fedezésére összeraktak; o o mert ez utóbbi által siettetjük a protestantizmus végenyészetét. Ha pedig beleszerelmesedtünk a centralisztikus szervezetekbe s egy közös alapból akarjuk minden kiadásainkat fedezni: ám csináljunk egyetemes domesztikát, hozzuk be a birtokaránylagos, közös teherviselést, hát azt értem. De segélyalap címen elvonni egy néhány frtot évenként és nem adni érte semmit, az efféle se hús se hal tervezetet én helyesnek nem tarthatom. Hiszen ha a zsinati atyák ugy gondolják és ugy látják jónak, kötelező törvénnyé tehetik a minden lélek után fizetendő 3 krt; de gondoljanak Dunáninnen, Dunántúl, a sok iskolafenntartási költségek hátrányösszegeire, melyek miatt e. megyén, e. kerületen olyan sokszor s keservesen felszólalnak; Tiszántúl a főiskolai épitési költség hátránykimutatási Tisztájára, amelyben 2—3—4— 5—600 frt is szerepel egy-egy egyházon. Beexequálják r! Jó! Hiszen az exekutió már nálunk is rendes életmódhoz tartozik. De már eddig is szöknek a kurátorok a sok zárlat, foglalás és exekutió miatt; ezután meg kötéllel sem tudunk kurátort fogni, sőt nálunk már most is a szomszédos O ' egyházakból nevezget ki gondnokokat az e. megye. Ha még többel terheljük egyházainkat: akkor igazán szánandó nyikorgással fog forogni egyházkormányzatunk fakó szekerének kenetlen kereke, mint a jó Fáy találóan mondaná. Kimondottuk azonban előbb, hogy az országos segélyalap megteremtését igenis szükségesnek véljük. Most már kérdésbe teheti az olvasó, hogy ha a kivetést behajthatónak nem tartjuk: mi úton-módon vélünk hát alapot teremteni? Válaszunk a kérdésre ez: önkéntes adakozás és alapit-