Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-23 / 4. szám

Azonban nekem ugy tetszik, hogy a lelkiismeret szabadságára való hivatkozás a soproni keresztelésnél, — mert mi most csak erre szorítkozunk — nem egészen, s vallásügyi jelen törvényeinket és ezek által szabályozott egyházi viszonyainkat tekintve, teljességgel nem korrekt. Hiszen miben áll a lelkiismeret szabadsága ? Abban, hogy a hit tárgyairól mindenki szabadon alkothat magának meggyőződést, s azt és olyan vallást követhet, a melyet akar és a melyik neki tetszik. Ez lenne a lelkiismeret szabadságának általános meghatározása, a mi azonban ez idő szerint hazánkban még mindig némi megszorításnak van alávetve, a mennyiben nálunk a lelkiismeret szabadságának köre tulajdonképpen csak a törvényesen bevett vallásokra szorítkozik. Ehez képest tehát hazánkban a lelkiismeret szabadsága abban áll, hogy a törvényesen bevett vallások közül mindenki azt követheti, a melyiket akarja. Miután pedig a gyermek a hit tárgyairól magának meggyőződést még nem alkothat, s így egyik vagy másik vallásfelekezethez való tartozását maga nem határozhatja el, előáll annak szüksége, hogy erről valakinek ideiglenesen gondoskodni kell. Nálunk ez idő szerint a törvény gondoskodik, meghatározván, hogy a szülöttek nemök szerint a szülők vallását követik; ha a szülők más vallásra térnek át, gyermekeiket hét éves korukig szintén nemök szerint magukkal viszik azon vallásra, melyre ők átléptek; hét évet betöltött gyermeket már a szülők se vihetnek magukkal az általuk választott uj vallásra, ezek tehát azon vallásban maradnak, a melyikben születtek, 18 éves korukig, a midőn a törvény értelmében aztán ők maguk szabadon választhatnak maguknak vallást, vagyis a lelkiismeret szabadságnak élvezetébe jutnak. Ez a törvény intézkedése a gyermekek vallására nézve. Helyes-e vagy nem r más kérdés, a melyről az országgyűlésen is évenként megujuló általános vallásszabadság eszméjéig sokat lehet beszélni. E törvénynyel szemben minden esetre fel lehet hozni azt is, hogy a szülői hatalmat korlátozza. S tulajdonképpen e ponthoz támaszkodik a fennforgó esetben a lelkiismeret szabadságára való hivatkozás. Tudva van, hogy többen voltak a jelenben létező vallásügyi törvények megalkotásánál, a kik e nézetet pártolták, s a gyermekek vallása feletti elhatározás jogát közvetlen a szülők kezébe kívánták letenni. A többség másként határozott. Es én azt mondom, hogy ha csak ennyi sérelme lenne a lelkiismeret szabadságának, attól bizony magasra felnőhetne fája s dús lombokat hajthatna koronája, hogy árnyékában nyugodtan pihenhetnénk mindnyájan. Hiszen lehet-e azt józanon csak gondolni is, hogy a szülőnek lelki sérelme lehetne abban, hogy gyermeke a törvény szerint saját vallását tartozik követni ? Kivéve azon egy esetet, ha ő maga nem talál lelki nyugalmat saját vallásában. Ámde ez esetben ő épen azon vallásra térhet át, a melyik tetszik, s ekkor gyermekét is ott kereszteltetheti, illetőleg hét éves koráig arra magával átviheti. Ha e törvény sérelmes, inkább az utóbbi pontnál válhatik sérelmessé, mert azt csakugyan nehezen lehet kimagyarázni, hogy a szülő a hat éves gyermeket még magával viheti az általa választott vallásra, de már a hét éves gyermek vallása felett teljességgel nem rendelkezhetik. így állván a dolog, a soproni s más hasonló kereszteléseknél a lelkiismeret szabadságára hivatkozni nem egyéb frázisnál, a melylyel a világ szemébe port hinteni igen, de azt bekötni nem lehet. Használja mindenki a törvény által számára biztosított lelkiismeret szabadságot, térjen át arra a vallásra, a melyik neki tetszik, s ez által törvényes uton elérheti azt a célt, a melyet most törvénytelen uton keres; ha nem a házasság-kötéskor adott reversalis vagy igéret folytán jutott e kényszerhelyzethez. De akkor a törvény épen lelkiismeret szabadságának megvédésére, s nem megsértésére szolgál; a mi már csak ez okból is figyelmet érdemel. Tény ugyanis, hogy a róm. kath. egyház a vegyes házasságok kötésénél ma is kényszerítgetí a protestáns felet reversalis adásra, esetleg igéret tételre, hogy a saját nemén levő gyermekeket is a róm. kath. hitben fogja neveltetni, s csak azokat részesiti egyházi áldásban, a kik ezt megadják vagy megígérik. Ezen alapszik aztán az a lelkiismeret szabadság, a melyre a soproni, s hasonló kereszteléseknél a róm. egyház hivatkozni szeret. Ezen alapszik az a szülői beleegyezés, melyre a róm. egyház támaszkodik. Bizony erre ís el lehet mondani a római iróval: ^difficile est satiram non scribere/ De tegyük fel, hogy a gyermekek vallásának meghatározása által a jelenlegi törvény csakugyan sérti a lelkiismeret szabadságot, hogy ezt helyesebb a szülőkre bízni : hát jól van, munkáljunk azon, hogy a törvény ez értelemben módosittassék; de a míg törvény, addig tartsuk meg. S ha nem erre célozott az a törvényszékek exegesise alá került 53 §, ugy csakugyan helyesen jegyezték meg már többen, hogy annak nincs semmi értelme, mert oly cselekvényre szabott büntetést, a melyet tulajdonképpen elkövetni nem lehet. A protestánsok legalább igy értelmezték, ezt mutatja az is, hogy a panasz részükről merült fel először, a mit nem is késtek katholikus részről denuntiationak keresztelni. Igen, mert nekik lehet keresztelni a nélkül, hogy azzal a mások jogát sérte-