Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-07-10 / 28. szám

De ez még nem elég. A mit az iskola ad, az vajmi csekélység. Ez csak kezünkbe adja az Ariadné fonalát, s elbocsát vele az élet nagy Labiryntjába, ahol bolyongásunk közben sok küzdelmek között elfáradva, oly jó volna, ha felülről elszállna hozzánk olykor olykor az édes anyai szeretet és gondoskodás jótékony szellője, melynek érintésére ujabb erőt nyernénk a további küzdésre; de fájdalom e jótékony szellőt nem igen érezzük. Es épen itt kezdődik már az én panaszom. Nyilván való dolog, hogy a theologiai pályára leginkább a szegényebb sorsú ifjak lépnek, sok nélkülözések között tengik át iskolai pályájukat, s várva várják a szabadulás órájának ütését, melyben kilépve az iskolából, kedvezőbb helyzetet reménylenek feltalálhatni. És mint valósul a remény ? Bizony nagyon gyengén. Régebben, már mindjárt a pályafőnél ott várt a szegény sorsú ifjúra legnagyobb jótéteményként a rektória, hol a mellett, hogy a gyakorlati tanításban ügyességet, jártasságot szerezhetett, diákos darabosságát némileg le vétkezhette, emberekkel való ériilközés által némi társalgási routint sajátíthatott el; másfelől elláthatta magát uj hivatalához szükséges könyvekkel, tisztességes öltözettel. De fájdalom, a rektóriák már — pár kivétellel — felvették a „néhai" nevet, s a pályájukat végzett itjak kényszerülve vannak a lelkipásztori vizsgák letevésére. A hetvenes évek elején egymást érte a panasz a theologiai pálya néptelenedése miatt; az idők változtak, a jogi pálya megnehezittetett, s a theologiai megnépesedett, úgyannyira, hogy az utóbbi években már az i. s 2. vizsgát tevők száma csak magában Debrecenben mindig meghaladja a negyvenet. Örvendetes jelenség volna a szaporodás, ha a belső buzgóság, az ügy iránti lelkesedés, a valódi hivatottság eredményezte volna azt, még örvendetesebb, ha a vizsgázott ifjak kellő alkalmazás által működési tért nyernének. De alig lehet valami elkeserítőbb mind a szemlélőre, mind az illető ifjúra, midőn azt kell látnunk, hogy többen állás nélkül kénytelenek tétlenkedni. Ugy tudom, hogy a most vizsgázottak közül is hármannégyen maradtak alkalmazás nélkül, ott kénytelenek nyomorogni szegény szüleik nyakán, kitétetve ismerőseik, a lalu vagy város népe gúnyos ítéleteinek, hogy „ha jók volnának, bizonyosan nem csavarognának otthon." Folyamodgatnak püspökhöz, esperestől espereshez, s mindenünnen üres választ nyernek s ezen kivül még a rendszer is ellenök van, mert a fennálló szabályok szerint, ha egy évig nem káplánkodtak valamely egyházban, a 2-ik vizsgától elzáratnak, s igy önhibájok nélkül egy évet elvesztenek életökből. Ime itt kezdődik csalódása, elkeseredése a „nagyreményű" ifjúnak. Es miből keletkezett e miseria ? Felelet: onnan, hogy komaság, sógorság, és családi politika dominál, intézkedik minden irányban, érdek dolgozik mindenfelé. Szégyenletes állapot, de igy van. Divattá vált az utóbbi időkben a püspöki hivatalnál a négy vagy negyedfél évet végzett theologus diákok exmittálása. Egyik-másik ügyes fiatal ember ráköti magát ismerősére, rokonára, vagy apja kollegájára, közbejár az esperes által s megnyeri az exmissíót nemcsak káplánságra, hanem administratorságra is, noha teljesen érdemetlen reá, mint ezt közelebbről az első vizsgán > o vitézül elbukott t . . . i administrator — a volt pap fia — szembeszökő esete is bizonyítja. Az ilyenek miatt aztán, a sokat küzdött, tisztességesen végzett és vizsgázott, de pártfogó nélküli ifjú ember* elmellőztetik, reá senki nem tekint, el-I mehet peregrinálni, vagy kápláni bizonyítványával ! nap'díjjasnak az adóhivatalhoz. Nem hímezek-hámozok, hanem — sajnálattal bár — kimondom, hogy az ilyen állapot csömört támaszt minden becsületes gondolkozású emberben. És most menjünk tovább, lássuk meg az alkalmazást nyert káplánok helyzetét. Ha a káplánok helyzetének hű képét akarnám adni itt, keserűséggel telnék el az olvasónak szíve, mert 00 J nagyon, de nagyon miserabilis lenne a kép. (Megjegyzem azonban, hogy nem saját helyzetemről venném a színeket a kép festéséhez, mert nekem hála Istennek nem lehet e tekintetben panaszom.) Nem bocsátkozom hát a káplánok nyomorúságos, minden kritikán alóli állapotának részletezésébe, hanem csak azt érintem, váljon a felsőség részéről és a törvényerejű szabályok hozatalánál részesülnek-e ezek valami figyelemben ? van-e gondos| kodva itt nálunk arról, hogy ezek az igazság és