Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-02 / 1. szám

Keresztyéni szép törekvésnek mondható az is, hogy a társországokban idegen ajkúak közt elszórva élő hitrokonaink lelki gondozása élénken foglalkoztatja egyházunk jobbjait. Különösen a dunántúli ref. egyházkerület Slavoniában Daruvárott állandó missió felállítását határozta el, és nem kétkedünk, hogy az esdő szózat, — melyet a nemzeti úgy, mint vallási szempontból egyiránt szent ügy gyámolitása iránt a nagy közönséghez intéztek, — nem téveszti el célját, és meg fogja találni útját a szívekhez. A keresztyén kegyesség hasonló szép nyilvánulása Czékus István, tiszai evang. püspöknek abbeli indítványa, hogy a II. József császár által 1781. október 25-ikén kibocsátott türelmi parancs emlékére, a mely 230 anyaegyház uj életre keltet eredményezte, 1881-ben, mint a nagy esemény százados évfordulóján, örömünnep rendeztessék, és az ezen alkalomból eszközlendő nagyobb mérvű adakozásokból szegényalap létesíttessék. Mily sikere lesz ez emberszerető indítványnak, előre nem tudhatjuk, de Czékus ismeretes buzgalma és elfáradni nem tudó munkássága mellett a lehető legszebb eredmény várható. Igaz, hogy a feladat nagyságához képest az offertoriumokból begyülő összeg a legjobb esetben is csak csekély kezdeményezés lesz; ámde protestáns egyházunk körében az a dolgok rendes sora, hogy kicsi kezdetből, mustármagból növekednek a nagy fák, melyekre a jótékonyság madarai reászállnak és fészket raknak ágain. Adja a jó Isten, hogy ez esetben is úgy legyen! Nem kisebb jelentőségű ugyancsak Czékus István püspöknek m. é. augusztus 11-kén Dobsinán tartott közgyűlésen tett indítványa, egy, 100 árva befogadására alkalmas kerületi evang. árvaház ügyében, mely egyhangúlag elfogadtatván, az életbeléptetésre teendő javaslatok elkészítésére bizottság küldetett ki. Ezek mind oly jelenségek, melyek egyházi hitéletünk örvendetes jobbra fordultára mutatnak. Nem bíbelődünk többé annyit a külső formákkal, az egyház örökös rendezésével és közigazgatási kérdésekkel, hanem kezdjük azokra a kérdésekre fordítani gondunkat, a melyekért a formák léteznek. Miután háztartásunkat a pátensi mozgalmak óta utcunque berendeztük, most már minden ember érzi, ha okát adni nem tudná is, hogy komolyabb munkához kell látnunk, hogy valláserkölcsi hivatásunkat teljesítendők az egyház belső kérdéseivel kell foglalkoznunk. Ez a dolgok rendes folyamatjában nyilvánuló logika, mely az értelemre kényszerítőleg hatván, szüli a közvéleményt és ösztönzi az embereket oly sorrendben való cselekvésre. Nem szóltam még a mult év legfontosabb eseményéről, a reform, egyházkerületek konventjéről, mely elhatározta, hogy a reánk virradt év október hava végén közzsinatot fogunk tartani. E kérdés is el volna e szerint döntve és közel száz évi időköz után ismét zsinatunk lenne, erősödve az erdélyi superintendentia csatlakozása által, de kifeléhatásában viszont nagyonis meggyöngítve az által, hogy az ág. hitvallásuakkal nem egyetértőleg, nem egyidejűleg tartatnék. -Más tekintetben sem igen kedvezők a zsinatra nézve az előjelek. Sokan az intéző körökből nem tudnak a mai viszonyok közt tartandó zsinat eszméjével megbarátkozni; sőt a nagy közönségnél is az érdeklődés a zsinat iránt nemcsak hogy az ügy nagy fontosságával arányban nincsen, hanem Őszintén szólva, általános elhidegülést, teljes közönyt kell constatálnunk. Mindenesetre felötlő jelenség, hogy a mi éveken keresztül a leghőbb óhajtás tárgya volt, épen a valósulás pillanatában hidegséggel fogadtatik ; pedig tény, hogy így van. Sok volna e jelenség okait rendre felsorolni, mert Boileau-val szólva, ^ mondj el mindent, s mester lész' az unalomban* (le grand art d'ennuyer c'est de toujours tout dire). De egyet nem szabad elhallgatnom. Mióta szabadabban lélegzünk s a megkötiynyített érintkezés folytán és a sajtó utján egymás bajaival jobban megismerkedtünk, mind tisztábban kitűnt, hogy a két millió lelket számláló magyar kálvinistaság, keresztyén kötelességét azon gyöngék irányában, kik segélyére szorultak, számarányához képest nem teljesíti, s hogy öt testületre oszolva tehetetlen is azon nagy célok teljesítésére, melyekért voltaképen létezik. E fogyatkozás tudatából fejlődött és idővel mind jobban élénkült a közóhajtás, hogy legyen valahára a superintendentiákat egyesítő oly gyűlés, mely tevékeny erők nagyobb tömegét hozván mozgásba, elejét vehesse a mindenfelől terjedő romlásnak, és al-. 1*