Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-19 / 25. szám

Reformált egyházunk anyagi viszonyai hajdan és most. (Ajánlva a zsinati atyák figyelmébe.) Reformált egyházunkról általában egyelőre is bátran kimondhatjuk, hogy régen is ráillett, ma is ráillik a szólás-mondas : .szegény kalvinista eklézsia." De hozzá tehetjük azt is, hogy egyes egyházaink az anyagi fejlődés alapvető munkájáig immár eljutottak. Hanem csakis egyesek, kivételesen. Hogy miért nem gyűjtöttek egyházaink alaptőkét a régibb időben, arra reflektálgatni annyi volna, mint eső után köpenyeget venni. Annyi azonban tény, hogy a szükség nem igen sarkalta őket ez irányban a munkalkodasra. 1848 előtt ugyanis alig volt az eklézsianak más terhe, mint a lelkész és a mester fizetése. No meg aztan itt-ott egy-egy kisebbszerű építkezés. De minő mérvűek valának ezek ? ! . . . Paplak, iskola és rektori lak, igen-igen szerény hazacskák, ott a falu közepén. . . Legfölebb is a templom volt, a micsodás volt, olyan, a milyen . . Ezt pedig megépíttették a „dicső" elődök, a hitbuzgó ősök s tatarozgatták is a jó módú patronusok . . . Adó, ártéri költség, immortalis, tanitói nyugdíj, domestika, agentia, segélyezések hírből is aligha ismertettek ?! A traktualis gyűlést megtartották a Péchyek, Patayak, Vayak, Degenfeldek, Bónisok, Gencsyek. A nemzeti zsinatokat, superintendentialis gyűléseket pedig elláttak a Drágfiak, Perényiek, Bethlenek és Rákóciak s azok a fentebb említettek, kik a tractualist is uri módon, rangjukhoz képest ellátták. A főiskolákat is felépíttették a Bethlenek, Rákóciak, Lórántfy Zsuzsánnák, Perényiek. Hát ugyan mire lett volna a kicsiny, zsenge kálvinista eklézsiáknak nagy kiadásuk ?! A papi, meg az iskolamesteri sovány konvenció csak kitelt valahogy ; ámbár az is csak szűkösen . . . De ez sem okozott nagy fejtörést'; mert ott voltak a patronusok s kitelt a Tiszteletesnek egy-két singnyi abaposztó ; rekturamnak egyegy félviseltes mente vagy egy százrétű gallérköpönyeg ; a belső személyek neje és gyermekeinek egy-egy vikler, mely bejárt a leghoszszabbra terjedő életre is ... De ha az „udvarokból" nem futotta volna ki, kikerült fehérítve, festve azokból a sing vásznakból, melyeket a , guzsalyos* asszonyok, immár csak a levéltárban szemlélhető chárták szerint, a prédikátornak beadni tartoztak ... . Ma egészen másvilágot élünk. Más a szokás, erkölcs, életmód, viselet, lakás; szóval megváltozott minden. Eleiem, ruhazat, taníttatás drága . . . Patrónus nincs. . . Az eklézsianak kell tartani nemcsak a papot, rektort, hanem a traktusi és kerületi gyűléseket is; sőt járulnia kell a főiskola építéséhez is ... Hogy mindezt miből módolja ki ? azt kérdezni ritkán jut eszébe valakinek. Hogy mi volt a régi időben a szükséglet, azt már láttuk s nagyon is könnyű volt elmondani. Nézzük most mar, hogy : hat ma mikre kell kiterjeszkedni egy egyház költségelőiranyzataban s ahoz képest mennyi fedezetről kell az elöljáróságnak gondoskodni ? ? . . . Ma, kis és nagy egyház budgetjében, következő kiadási tételek fordulnak elő: allami-és immortalis adó, artéri adó, agentia, domestika, tanitói nyugdijalap (egyegy tanitó utan évenként 12 frt), egyházi épületek javítási költsége, tűzkár elleni biztosítás, főiskolaépités, segélyezések, missiók, konventi költség, jövőre zsinattartási költség, e. kerületi és e. megyei jegyzőkönyvek s egyéb nyomtatványok, ha a lelkészi és tanitói fizetéseket, gondnok, pénzkezelő tiszteletdiját, harangozok, egyházi szolgák pénz- és terménybeli jarandósagat, failletményeket s több efféle apróbb-nagyobb kiadási tételeket nem soroljuk is fel. Es ez mind az egyes kálvinista egyhaztagok zsebjéből s kamarajaból telik ki, a hogy telik és mikor e tételek nagy része hatranyban nem marad a jövő évre ?! . . A szükséglet tehát a régi időbelihez képest hasonlíthatatlan magasságra szökkent. A fedezeti alap azonban vajmi kevés egyhazunkban növekedett. Alakultak ugyan helylyel-közzel magtarak; de ezek néhol a viszszafizetési perek altal átkos gyümölcsöket termettek; sok helyütt elkallódtak; a legtöbb helyütt veszendőben vannak és csak kivételes esetek azok, a hol ezek utján haladt valamire az eklézsia. A hagyományozás, főleg jelentékenyebb alapítványok tétele ma napsag a ritka újdonságok közé tartozik. A hatarrendezés alkalmával hasittatott ugyan ki itt-ott némi földilletmény; de annak jövedelme a számtalan adónemek fedezésére is alig elegendő. A nagyobb egyházakban az egyházi adó bizonyos kulcs szerint vettetvén ki, ezen adókulcs emelése által lehetne szaporítani a bevételeket — mondhatják az optimisták. Hiszen mondani akármit is szabad. A szót nem adják pénzért és a papir elég türelmes. De tanács: nem kalács. A régi mesgyéket bolygatni nem oly könnyű dolog, mint e tanácsot szélnek ereszteni; mert a régi gyepű bolygatásával a kigyó marás veszedelmének teszi ki az illető magát, mely sokszor halalos veszedelemmel jar. At estem már néhányszor magam is e keserű próbán. . . Hogy az adókulcs s az egyházi kiadási terhek emelése miatt a szegény kálvinista ember elkeseredik : azon nem igen lehet csodálkozni sem ... A teher emelkedik nap-nap utan, az adóalap pedig fogy, szemlátomást apad. Azok a régi jómódú földes urak s pátronusok, kik gyűlést, papot, rektort élelemmel, ruházattal, fűtővel elláttak, magok is szegénységre jutottak. Vagyonuk pedig zsidó kézre szállt. Sőt a szegényebb, kisebb birtokú magyar ember fekvősége is egyre-másra gazdát cserél. Azt mondhatnák az alföldi nagy egyházak lelkészei, hogy a levegőből beszélek. De mellettem bizonyítanak a kisebb egyhazak ringy-rongy épületei: a vakolatlan, mázától megfosztott, kivül-belül meszeletlen porlepte templom, a rozzant papilak, düledező mellék épületeivel, sőt igen sok helyütt a legszükségesebb melléképületek is hiányzanak, a lelkész és tanitó aztán mindezeket vagy nélkülözni kénytelen, vagy a magáéból kell készíttetnie.