Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-06-19 / 25. szám
gyobb számmal legyenek olyanok, kik a polgárok vallásosságát és erkölcsiségét az állam egyik legbiztosabb alapjának tekintik, s törvényhozói működésüknél a népnek nemcsak anyagi jólétére, hanem a vallásos és erkölcsi élet fejlesztésére is gondot fordítanak. Nem kevésbé érdekünkben fekszik azonban, hogy képviselőink necsak névleg, hanem valóban szabadelvűek legyenek, s mint ilyenek igyekezzenek — a mennyire lehetséges — kiküszöbölni állami életünkből azon kiváltságokat, melyek a lakosság egy részének előnyére, a másiknak hátrányára vannak, Reánk nézve legveszedelmesebb a róm. kath. klérus, a hierarchia kiváltságos állása s túlságos befolyása az állami intézményekre. Elvben a törvényhozás már eddig is a felekezetek egyenjogúságát, az egyenlőség, testvériség eszméjét irta zászlójára. De e tekintetben még mindig sok teendő várakozik reá. Sokkal jobban ismerik e lapok olvasói a kath. klérus azon szívós kitartását és következetességét, melyet érdekeinek érvényre emelésében a többi felekezetek rovására mindenkor tanúsít, semhogy arról bővebben szólanom kellene; eleget panaszkodunk igy magunk között. Használjuk fel tehát az alkalmat, melyet a küszöbön levő választások nyújtanak, álljunk azon jelöltek pártjára, kiknek múltja és jelleme garanciát nyújt arra nézve, hogy az egyenlőség, a felekezeti egyenjogúság őszinte hívei és szószólói. Nem kívánunk mi a kath. egyházéihoz hasonló kiváltságokat, nem kívánjuk azt sem, hogy felekezetünk, mint olyan, a törvényhozás egyik faktorának ismertessék el, talán az által, hogy a mi püspökeink is meghivassanak a főrendiházba: csak azt kívánjuk, hogy békekötések és országos törvények által írásban biztosított existenciánk valósággal biztosítva legyen; hogy minden részleteiben és teljes mértékben keresztülvitessék a felekezeti egyenjogúság elve, s megoltalmaztassák egyházunk az ellenséges megtámadások és zaklatások ellen, melyek még mindig nem szűntek meg teljesen. Ezért éljenzek én őszinte szívvel annak a jelöltnek, ki az egyenlőség és testvériség eszméjét nemcsak zászlójára irta, hanem szivében is hordja. En mint protestáns lelkész fontosabbnak tekintem a képviselőjelöltnek ezen álláspontját, mint azt, melyet más politikai vagy nemzetgazdászati kérdésekkel szemben elfoglal, melyekhez én bizony nem sokat értek. Nézzük csak kath. kollégáinkat, mennyire szivükön hordják speciális egyházi érdekeiket, mily buzgósággal használják fel a választásoknál minden befolyásukat, hogy érdekeiket, a mennyire csak lehetséges, a törvényhozó testület által is biztosítsák. Vájjon helyesen cselekszünke mi protestáns lelkészek, ha saját egyházi érdekeinket figyelembe sem vesszük, s inkább csak a tisztán politikai ügyekre vagyunk tekintettel a képviselőválasztásoknál? Pedig ugy van. Mi e tekintetben sokkal közönyösebbek, hanyagabbak vagyunk, mint kath. lelkésztársaink; mi saját speciális protestáns érdekeinket másodrendlieknek tekintjük, s inkább csak politikusok akarunk lenni. A mennyire helytelen s ismert protestáns szabadelvüségünkkel meg nem egyező volna az, ha a választásoknál felekezetieskednénk s minden áron csak saját felekezetiinkbelieket óhajtanánk képviselőkül választani: ép oly helytelen és veszedelmes az, ha speciális protestáns egyházi érdekeinkkel mitsem törődünk. A törvényhozó testület feladata a különféle, s egymással gyakran ellenkező, de jogos igényeket kielégíteni. Nekünk is vannak sajátlagos jogos igényeink : igyekezzünk azoknak érvényt szerezni a képviselőválasztások alkalmával. Végül megkivánandónak vélem a képviselőjelölttől azt is, hogy necsak anyagi vagy kizárólag politikai ügyekért, hanem humanisztikus célokért is tudjon lelkesülni, hogy a szellemi művelődés terjedéseért, különösen a népnevelés ügyéért küzdeni, azt minden erejéből előmozditani legelső feladatának tekintse. Ez legfőbb célja protestáns felekezetünknek, miért is egyházunk jó barátjának tekintjük azt, a ki ezen legszentebb cél megvalósítására törekszik, bármily felekezetnek legyen is híve. Fel tehát egyházunk vezérei, lelkésztársaim! fennen lobog a nemzeti zászló, megnyílnak a választási termek, rajta, szavazzunk! De ne feledkezzünk meg arról, hogy mi mindenekelőtt lelkészek, protestáns egyházunknak munkásai és szószólói vagyunk. Kolbenlieyer Albert.