Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-12 / 24. szám

hogy ezen szép theoriának a gyakorlat vajmi gyakran nem felel meg. Meggyőzőleg bizonyítja be ezt a bizott­ság a maga védiratában azon felhozott példával, hogy a kerület 4 kisebb esperességének 34 egyháza s 43000 hive elnöki döntőszóval leszavazhatna a 4 nagyobb es­peresség 89 egyházának s 98000 hivének óhaját s aka­ratát. Ez csakugyan anomalia, uraim, ezt beláthatja min­denki, s ezen nagy anomaliat és igazságtalanságot tenné a jövőben lehetetlenné az, ha az alattas tesüle­tek határozott censusra alapított számban összeülő kép­viselői, habár minden oly ügyben, melyben küldő testületeiknek ügy tetszenék, utasítás szerint, de sze­rnélyenkint szavaznának s így minden küldő testület a census szerint őt megillető arányban járulna képvise­lői által az ügy eldöntéséhez. De van még egy fontosabb momentum is, mely az ilyetén, bár korlátolt képviseleti rendszert felette szük­séges reformnak tünteti fel. Kiki tudja, hogy gyűléseinken a legtöbb s néha szintén igen fontos kérdés nem az e tekintetben nem is nyilatkozott esperességek (illetve az esperességi gyű­lésen az egyházak) szavazata szerint, hanem a jelen­levők szabad akaratnyilvánulása szerint döntetik el. Fragt uns nícht, toie ?! Minden alattas testület annyi képviselőt — pardon, követet — küldvén a felettes tes­tület gyűlésére, a hányat akart, vagyis helyesebben, a hány vállalkozott, vagyis még a leghelyesebben, min­den alattas testület annyi tag által levén a felettes gyűlésen képviselve, a hány tagja ott megjelent, akár volt jkönyvileg kiküldve akár nem, — igen természetes, hogy mindig azon egyház és legközelebb vidéke, illetve azon esperesség döntött a legtöbb ügyben, a melynek körében a gyűlés épen tartatott. Az állithatá síkra a legtöbb szónokot, a »nem kell^-t vagy „éljen*-t kiáltók legtömörebb phalanxát; a szegény elnökség rendelke­zésére pedig a gyűlés határozatának megállapításához más fokmérő nem állott, mint — sokszor tojásokon táncolva s valódi virtuositással, de egyszersmind arcának verejtékében, — a szónokok száma, talán hangulata s a helyeslő vagy helytelenítő zúgás után kijelenteni, hogy ebben meg ebben véli kifejezhetni a gyűlés megállapo­dását. S ez megment, mert szavazást senki sem kívánt. De hátha esetleg ez kívántatott volna ? Sokan fognak még egy ilyen esetre emlékezni, mely az 1872-ik évi nyíregyházi ker. gyűlésen merült fel. A nyugdijintézeti alapszabályok némi módosítása felett, — melyeket az esperességek nem tárgyaltak volt, — folyt elkeseredett hévvel a vita, mely másként nem levén eldönthető, az ügy eldöntése szavazásra utaltatott. De hogy, miként szavazni oly ügyben, melyre nézve az egyházmegyék nem nyilatkoztak, midőn ily esetekre nézve sem a gya­korlatban sem a coordinatíóban semmi iránytű nem lé­tezett ; hisz minden jelenlévő csak nem szavazhatott, mi­dőn az egyik esperesség talán 3, a másik 30—40 tag ál­tal volt képviselve ? Végre az áldott emlékű Zsedényi az esperességi elnökségeket szavaztatta meg megyéik nevében ; de igen sokan magukat erre illetékeseknek nem tartván, tartózkodtak a szavazástól. Ily esetekben fog megbecsülhetlen értéke azon intézkedésnek kitűnni, ha előre meg lesz állapítva, hogy mely küldő testület hány szavazattal járul az ügy el­döntéséhez. (Vége következik.) Quidam. Szőrszálhasogatások. A büntető törvény 53. §-a s az ennek végrehajtása és alkalmazása tárgyában hozott kir. táblai Ítélet és e kettőből eredő tömérdek viszásság, rendetlenség, zűr­zavar, szükségessé tette részemről, hogy a kibontakoz­hatás keresése végett e becses lapban a , szőrszálha­sogatások" rovatát felelevenítsem. Köztudomás szerint megalkottatott tehát az a híressé vált 53. §. Hogy ezt miként kell magyarázni a keresztelésekre nézve, e tárgyban a kir. tábla, mint ez ügyben döntő fórum, kimondta az ítéletet. Megengedi ugyanis nevezett kir. tablai ítélet, hogy kereszteljen szabadon minden pap, a kihez e végett ker. szülők gyermekét viszik, anélkül, hogy kérdezné: kié, minő vallásfelekezetei szüléké a gyermek; hiszen mindnyájan ker. papok vagyunk! Igen, a kir. tábl. Ítélet szerint ; de nem vagyunk a pápa, püspökök, a legtöbb róm. és gör. pap szerint, hanem csak eretnekek, szakadárok s maholnap az eretnektől a róm. kath. pap részére fize­tést kívánnak, mint Lipót stb. idejében, mikor vallá­sunk s felekezetünk létjogát kétségbe vonták, — mint e lap 19. sz. vezércikkében olvassuk. Csak ne hagyjuk magunkat s a világot a kir. táblai Ítélet által félreve­zettetni ! Keresztelhet tehát minden pap szabadon, bün­tető törvényre nincs semmi szükség: A megkeresztelt­nek anyakönyvi kivonatát sem köteles átküldeni az ille­tékes lelkészhez beirás végett. Eddig még úgy látszik, hogy az 53. magya­rázata ellen hiába folyamodtunk az országgyűléshez he­lyesebb, igazságosabb magyarázatért. Hiába mondjuk, hogy mi nem keresztelünk más felekezetbelit, vagy ha teszszük : átküldjük az adatokat beirás végett az illeté­kes hivatalhoz; hiába sürgetjük, hogy a viszonosság azt kívánja, hogy ők se kereszteljenek, vagy ha keresz­telnek, ők is küldjék át hozzánk beirás végett az ada­tokat (nem kötelesek vele); mindez csak kegyes óhaj­tás, a mit a gyakorlati élet minden nap meghazudtol és kinevet. S a büntető törvény 53. §-a most már csak bolondoknak való fapénz, melynek a felekezetek közötti viszony tisztázására semmi befolyása, értelme s értéke sincs, ügy hogy kár volt megírni s vele vesztegetni a drága időt. Csakis az vigasztalhatja meg az elkeseredett honfi szívet, hogy nem egy magára áll ez 53. §. a hiábavalóságok kategóriájában, a törvénytárban 14 év óta. De nézzük csak, mily bonyodalmak származnak az efajta hiábavalóságokból a lelkészekre nézve ?

Next

/
Thumbnails
Contents