Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-05 / 23. szám

lelkész az, a ki mindenütt csak a kézzel fogható haszonra néz, a kit nem azon szilárd hit és meggyőződés vezérel nemes, de nehéz pályáján, hogy az altala elhintett magvak sohasem veszhetnek el egészen, hanem az egyik vagy másik szivben termékeny talajra találnak, s ha mindjárt nem is, de egyszer mégis csak meghozzák titokban vagy nyilván nemes gyümölcseiket! ? . . . De bármilyen szép eredménynyel kecsegtessen is a lelkipásztori látogatás gyakorlása, téves lenne azt hinni, hogy csupán az altal népünk hit- és erkölcsi életét teljesen ujjá teremthetjük. A megrögzött rossz szokásokat, bűnöket levetkőzni nem oly könnyű; az elfásult szívekben szeretetet és lelkesedést gerjeszteni vallás és egyház iránt, sokszor emberfeletti erőt kiván. Azért a lelkipásztornak ki kell terjesztenie figyelmét nemcsak a nagyokra, hanem egyszersmind gyülekezete serdülő' nemzedékére is. A gyermek szíve még fogékony, hajlítható, nemesíthető; az ifjú lelke telve lelkesedéssel, a szép és jó iránt s csak az kell, hogy legyen valaki, a ki bánni tudjon a fiatal csemetékkel s az ifjúság keblében folytonosan élessze s maradandóvá tegye a nemes és szent dolgok iránti szeretetet. Ennélfogva lelkipásztori teendőim nem kevésbbé fontos részét képezi a lelkipásztori latogatáson kivül: a gyermek és a felnőtt ifjait, vallásos oktatása is. Protestáns egyházunk kiváló gondot fordított élétől fogva s kell, hogy fordítson ezután is tanintézeteire, különösen pedig népiskoláira. Magam is elsőrendű kötelességemnek tartom, hivatalos állásomból is kifolyólag, lelkiismeretesen felügyelni arra, hogy gyülekezetem iskoláiban mindenek ékesen és szép rendben legyenek. Meglátogatom azokat gyakrabban, jegyzésbe veszem s pótolni igyekszem a hianyokat, méltánylom a növendékek előmenetelét, a tanítók buzgalmát s átalában mindent elkövetek tanügyünk emelése, felvirágoztatása érdekében. De e mellett szüntelen szemem előtt tartom azt is, hogy én, gyülekezetünk ezen veteményes kertiének, az iskolának, nemcsak administratora, hanem egyszersmind lelkipásztora is vagyok A nélkül, hogy a többi tantárgyakat mellőzném vagy elhanyagolnám, érdeklődésemet első sorban mindig a vallás tanítása veszi igénybe. Mert azt gondolom, hogy ha valahol, ugy a vallás tanításánál kell leginkább figyelnünk arra, hogy a gyermekek necsak tudják, hanem meg is értsék, mi több : át is érezzék a tanultakat. A lelkipásztor már, ha van egy kevés paedagogiai ismerete is, a legsikeresebben közreműködhetik látogatásai alkalmával ez üdvös célok elérésére. En legalább soha sem mulasztom el a növendékektől a gyermekek legnagyobb barátja, a jézus felől kérdezősködni s aztán az ő szép példáját lelkökre kötni, gyönyörű mondásait elméjükbe s szivökbe vésni. A közönséges életből vett példák is felette jótékony hatással vannak a gyermeki fogékony kebelre. Egyes konkrét tárgyak természetének, sajátságainak feltüntetése s mas targyakkal való összehasonlítása altal a növendékeket figyelmessé tehetjük a dolgok magasabb rendje, az Isten jósága és bölcsesége iránt. A szülők, tanitók, az emberek és Isten iráuti szeretet és hála mély érzelmeinek felköltésére s általában a gyermeki gyöngéd kedél)' nemesítésére száz meg száz mód és alkalom kínálkozik : csak az kell, hogy legyen bennünk egy kis lelkipásztori hivatás s mellé paedagogiai tapintat. Erre pedig, ugy vélem, mi kezdő lelkészek is, szert tehetünk lassan-lassan, csak akaratunk legyen hozzá. Azonban, ha egyházunknak buzgó tagokat s a hazának életrevaló polgárokat akarunk nevelni, gondoskodásunkat ki kell terjesztenünk az iskolából kikerült mindkét nembeli felserdült nemzedékre is. Különös, hogy míg külföldön az ifjúság vallásos és erkölcsi nevelésére minden lehetőt elkövetnek, nálunk ugy szólva semmi gond sincs arra fordítva. De ideje, hogy e kérdésről mi is komolyan gondolkozzunk, sőt necsak Írogassunk, hanem tegyünk is már valamit. Kezdje meg haladék nélkül s tartsa minden lelkipásztor elengedhetlen kötelességének a felnőtt ifjak vallásos oktatását. De miként történjék ez ? . . . Mert lehet a vallásos oktatásnak számtalan módja, s e becses lapok hasábjain csak nem régiben volt ismertetve, az úgynevezett „angol rendszer szerinti vasárnapi iskola." Legyen szabad azért elmondanom, hogyan kezdtem én e fontos téren a munkához ? Ez év első napján a szószékből értésére adtam a gyülekezetnek, hogy a következő vasárnap délután megkezdem s a téli hónapok alatt szakadatlanul folytatni fogom a 12—20 éves mindkét nembeli ifjúság valláserkölcsi oktatását és pedig a templomban, a délutáni istenitisztelet végeztével. E kijelentés nagy sensatiót keltett az ifjú nemzedék soraiban s a szülőknél, a kiknek lelkére kötöttem, hogy gyermekeiket az oktatási órákban való részvételre serkenteni és kötelezni el ne mulasszák. Az első alkalommal igen szép számban jelentek meg, az ifjak ugy mint a szülők. Az egyszerű könyörgéssel végzett istenitisztelet után a növendék ifjakat az első padokba ültetve mindenekelőtt elénekeltük a „Jövel szent lélek Úristen4

-t. Ezután egy rövid imában Istennek segedelmét s a szülők és gyermekekre áldást kérve, hozzáfogtam a munkához. Utaltam elsőben is ez összejövetelek fontosságára ismételten is szívökre kötve ez ügyet ugy az ifjaknak, mint azok szüleinek. Aztán kezembe veszem a bibliát s elkezdek kérdezősködni e könyv felől. Nagyon egyszerű dolgokra reflektáltam, mégis csaknem minden kérdésem felelet nélkül maradt. Fajdalom, e tapasztalat után nagyon is könnyű volt a híveknek ad oculos demonstrálni e valláserkölcsi oktatás szükségességét. Majd felolvastattam az uj testamensomból Jézusnak a talentumokról mondott példázatát (Máté 24, 14 — 30), a nehezebb helyekhez mindenütt rövid magyarázatot adva. S most jött a tnlajdonképeni lelkipásztori teendő : a valláserkölcsi oktatás munkája. Elszámláltattam egyikkel is másikkal is azon testi és lelki talentumokat, melyekkel Istentől bőségesen meg vagyunk áldva, figyel