Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-16 / 3. szám

sának, hogy megtudjuk, ki miféle vallású, s a gyermek az iskolában, mikor azt kérdezik tőle: miféle vallású vagy ? igy fog felelni: engem ugyan a plébánián irtak be az anyakönyvbe, de én ágostai hitű vagyok; vagy megfordítva. Erre ugyan azt lehetne mondani, hogy ez tulhajtása a kérdésnek, mert a keresztlevélben a szülők vallása is be lévén jegyezve, abból mégis meglehet tudni az illető vallását. De szeretném én látni azt a plébános urat, a melyik, teszem épen a felmerült esetnél a soproni ágostai hitű apának most elkeresztelt fiát, ha ez majd hozzá gyónni megy, vagy házasságot akar kötni, s mint katholikus kikérdezésre jelentkezik, elutasítja magától, ezt mondván neki: ^kedves fiam, a teapád a keresztlevél szerint ágostai hitű, következőleg nem tartozol a mi egyházunkhoz, menj a te papodhoz. * Míg az ellenkezőre magam szolgálhatok példával. Egyik gyülekezetünkben történt, hogy a róm. kath. plébános a sopronihoz hasonló keresztelést hajtott végre. Nem sokára rá a gyermek meghalt, s midőn az illető lelkész a temetésnél jogát érvényesíteni akarta, a plébános nem engedte meg, azt állítván, hogy az a gyermek katholikus, mert ő keresztelte meg. El is temette. Ez tény, a mi mutatja, hogy a róm. kath. egyház nem azért ír be valakit a maga anyakönyvébe, hogy azzal ne akarná egyszersmind meghatározni a megkereszteltnek vallását is, s ha most el is foö } gadja a kir. tábla által annak adott értelmezést, a gyakorlati életben máskép fog cselekekni. Aztán végre is ki áll jót arról, hogy a szülők vallása mindig hiven fog bejegyeztetni az anyakönyvbe : Kétes esetekben majd hányad izig lehet visszamenni a keresztleveleken, hogy valakinek vallásáról tiszta meggyőződést szerezhessünk magunknak r Ez uton nem hivatkozhatik-e majd a római egyház a reformátió előtti keresztlevelekre ? Hát a mely egyházakban a szülők vallása nincs is jegyezve a keresztelési anyakönyvbe, ott mi dönt r Pedig ilyen is van, mert eddig még senkinek se jutott eszébe, hogy a gyermek keresztlevele tulajdonképpen nem az ő saját, hanem szülői vallásának okmánya. íme, a budapesti kir. tábla második jogi axiómája. Az anyakönyv nem bizonyítja a megkeresztelt vallását. A ki ezt megakarja tudni járjon végére, hogy az illetőnek apja vagy anyja miféle vallású volt r S mivel ennek a keresztlevele se döntő, menjen tovább a nagyapára, szép apára, stb. Az egyháznak pedig, ha híveit nyilván tartani akarja, megengedhetik, hogy rendre bekopogtasson minden más egyház plébániáira és parochiáira, fölkérve az illető plébános és lelkész urakat, hogyha az ő egyházához tartozó szülőknek gyermekeit kegyesek voltak a megkeresztelés által a kereszténység nagy egyetemébe felvenni, legyenek szivesek azt neki kiadni, hogy tudja, kiket tarthat az ő egyháza tagjainak. Avagy kérdem, nem ide megy-e ki a fennforgó esetben hozott kir. táblai felmentő Ítélet indokolásának záradéka: ^Önként értetik, hogy ha az ág. hitvallású lelkész az anyakönyvi kivonatot hívei nyilvántartása céljából a kath. plébániától kikérné, az neki haladék nélkül kiadandó/ Valóban, ha az újonnan életbe léptetett büntető törvénykönyv mindenik cikkelye magyarázatot nyer, mint a soproni eset folytán felmerült 53 §., akkor legalább az egyházra és lelkészekre vonatkozó cikkelyeket jobb lett volna mellőzni, mert ezek nem a rendet, hanem a rendetlenségeket fogják szaporítni, s nem a vallásfelekezetek közötti béke, hanem a viszály magjait fogják elhinteni. Mondám már, hogy különösen a keresztelést illetőleg eddig is fordultak elő hasonló visszaélések. És pedig fordultak mind a róm. kath., mind a prot. egyházban, sőt ezeknek egyes felekezetei között is. De eddig nem is tartotta azokat senki jogos cselekedeteknek. Tán elnéztük, eltűrtük egymásnak kölcsönösen, mint a hogy a szomszédok kénytelenek néha eltűrni az egymásnak okozott kellemetlenségeket a jó békesség kedveért. De ha a kir. tábla Ítélete megáll, akkor a visszaélés törvényes gyakorlattá válik. Akkor az eddigi csempészet és orgazdaság szabadalmat nyer, s oly kellemetlenségek és súrlódások fejlődnek ki a valllásfelekezetek között, a minőket bizonyára senki sem óhajt, legkevésbbé támogathat pedig maga az országos törvény. A panasz, lehet, megszűnik, de beáll a visszatorlás rendszere. Ha egy községben, a hol vegyes vallású lakók vannak, a plébános megkeresztel egy protestáns gyermeket, a prot. lelkész igyekezni fog két katholikus gyermeket keresztelni meg és megfordítva. A gyenge szükségkép a hatalmas kezébe esik. Már pedig a törvény éppen a gyengék jo-5*