Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-29 / 22. szám

s működjenek szabadon — természetes azonban, hogy az egyházmegye felügyelete alatt. A tanitó-egylet statum in statu nem képezhet, mint felekezeti testület nem mű­ködhetik oly irányban, mely a felekezet érdekeit sértené s céljaival ellenkeznék: valamint a felekezeti iskola az egyháznak, ugy a tanitó-egylet is az egyházmegyének egy részét képezi, s így szükség, hogy közvetlen fele­kezeti hatóságának felügyelete és ellenőrzése alatt áll­jon. De az egyházi hatóságnak ezen felügyeleti joga nem zárja ki a tanitó-egyletnek azon természetes jogát, hogy önkéntesen szervezkedjék, s ebből íolyólag alap­szabalyait maga készítse, esetleg a szükség szerint mó­dosítsa, csak az követelhető, hogy nemcsak alapszabá­lyait, hanem jegyzőkönyveit, vagyoni kimutatását s élete fontosabb mozzanatait feltüntető jelentését minden évben beterjessze, a mint ez igen helyesen elrendeltetik a szó­ban levő alapszabalyok 14. §-aban. Jól tudom én, hogy egyházkerületünk, illetőleg annak népiskolai bizottsága, midőn a szóban levő alap­szabályokat készítette, azon tapasztalásból indult ki, miszerint némely tanitó-egylet alapszabalyai nem jók, nem célszerűek, másrészt pedig kiváló előszeretettel viseltetvén az uniformitás iránt, nem vélte megtürhetőnek, hogy ugyanazon cél megvalósitasara működő egyletek­nek egymástól gyakran oly igen eltérő alapszabalyai legyenek, s azért óhajtott oly alapszabályokat alkotni, melyek minden egyletre nézve célszerűek, jók és elto­gadhatók. De hat akkor szükséges lett volna egy ilyen alapszabaly-javaslatot készíteni, azt előbb az egyes egy­letekkel megbeszélés és hozzájárulás végett közölni, s azután az egyes egyletektől beérkezett vélemények tekin­tetbe vétele mellett az alapszabalyokat elkészíteni és kötelezőkké tenni. Vagy pedig célszerű — ha ugyan kivihető — lett volna az egyes tanitó-egyletek képvise­lőit ezen közös alapszabaly javaslat tárgyalása és elfo­gadása végett bizottsággá alakítani. De az egyes egyle­tek önkéntes hozzájárulása nélkül előírni (Vorschrift) számukra az alapszabalyokat : ez szerintem sérti a tanitó­egyletnek önállóságát, mely annak lényeges tulajdonsá­gát, éltető elemét képezi, s az önmagában véve és természet szerint szabad társulatot gyámság alá helyezi. Ezek előrebocsátása után szabadjon még egy két megjegyzést tenni az alapszabályok némely pontjaira. A 3. §. a pontja elrendeli, hogy évenkint legalabb két értekezlet tartassék. Helyes, hogy évenkinti egy érte­kezlettel nem éri be a főtisztelendő kerület, hanem leg­alabb kettőt kiván, esetleg többet is. Csak az a kérdés hogy kinek a költségén tartassanak azok ? — A taní­tóktól kívánni, hogy saját költségükön vegyenek részt az értekezleteken — csak akkor lehetne, ha anyagi helyzetük a mostaninál jóval kedvezőbb, díjazásuk jóval nagyobb volna, a mire azonban jelen körülmények között egyelőre nincs kilátás; az egyházmegyék vagy magok a tanitó-egyletek épen nem rendelkeznek pénzzel, melyből értekezleti tagok költségei fedezve volnának. Tehát bizony csak a gyülekezetektől jöhet a segély. S én azt hiszem, hogy midőn a tanítók az értekezleteken a sikeres tanítás feltételeit, követelményeit, a tananyag berendezését, kezelési módszerét egymás közt megbe­szélve egymást kölcsönösen nevelik, fölvilágositják, útba­igazítják és buzdítják, annak az egyház általaban és a gyülekezetek veszik hasznát, miért is méltányos, hogy a gyülekezetek az értekezletre szükséges fuvart és költ­séget kiszolgáltassák. De midőn a tapasztalás bizonyítja, hogy vajmi sok gyülekezet ezt belátni nem akarja s csak kénytelenségből áldoz ezen célra: igen helyes lett volna, ha a főtisztelendő kerület oly intézkedéseket tesz, melyek a tanítók helyzetét e tekintetben biztositották volna. Tudtommal egyes egyházmegyék utasították is a gyülekezeteket, hogy ez értekezletekre utazó tanítóiknak a szükséges fuvart és napidíjt kiszolgáltassak, és mégis vannak gyülekezetek, melyek ezen kötelesség teljesítése alól magokat kivonják s lehetetlenné teszik némely taní­tóknak az értekezleten való részvételt. Évenkint hallani erről a panaszt. Ha már az évenkint egyszer tartatni szokott értekezletre is oly nehezen adják vagy épen megtagadják a gyülekezetek a szükséges utazási és élel­mezési költséget: annak évenkint kétszer megtartása — bizonyos vagyok benne — a legtöbb egyházmegyében keresztülvihető nem lesz, ha csak az egyházi hatóság a gyülekezeteket a költségek kiszolgáltatására az eddiginél nagyobb szigorral nem kényszeríti. Midőn az egyház­kerület az évenkinti két értekezletet alapszabalyszerüleg elrendelte : szükséges lett volna azoknak költségéről is gondoskodni. Másik megjegyzésem a szóban levő alapszabalyok 9. §-ara vonatkozik, mely igy szól: „az elnökség áll egy lelkészből és egy világi férfiúból/' Tehát kettős elnökség épeh ugy mint az egyházi közigazgatási foru-1 moknál. Előttem az egészen uj valami, a minek soha hírét nem hallottam. Az értekezletek elnöke minálunk és a legtöbb helyen egy egyházmegyebeli lelkész, kettős elnökségről mitsem tudtunk. Az a kérdés: szükséges és célszerű-e? Megvallom, én őszinte protestáns létemre is a kettős elnökséget — mely ha jól tudom csak a magyarhoni protestáns egyházban divik — eleitől fogva egy nélkülözhetlen absurdum-nak tekintettem. Absurdum azért, mert nézetem szerint az elnökség fogalmaban implicite bennfoglaltatik az egység forgalma. Egy tes­tületnek, különösen egy gyűlésnek egy időben csak egy elnöke lehet, ki a gyűlést vezesse, s a hatarozatokat kimondja, a mi rendesen ugy is szokott lenni, vagy a felügyelő vezeti a gyűlést s akkor az esperes vagy superintendens tényleg csak egyszerű referens vagy közön­séges tanácskozó tag, vagy pedig a lelkészi elnök vezeti a gyűlést s akkor a felügyelő csak pictus masculus. Ha pedig a két elnök nézete a tanácskozás alatt levő tárgy felett meg nem egyez, csodálnám mikép lehetne akkor a határozatot az elnökségnek kimondani, hacsak egyik a másiknak nem enged. Egy időben egy gyűlés­nek a szónak tulajdonképeni értelmében csak egy elnöke lehet — ez az én nézetem. És mégis ezen elméletileg

Next

/
Thumbnails
Contents